Tényleg az egekben, pontosabban a felhőkben jártam, mint a kis füstgyerek. Tegnap repültem ugyanis életemben először. Eljött hát a nagy pillanat: megérkeztünk Magyarországra! Gondolom legalább is, hogy nagy pillanat, ha anya ennyit készülődött rá. Már napok óta pakolászott, mosott, vasalt, készülődött. Egyik boltból a másikba jártunk. Aztán tegnap mire apa hazaérkezett, én már megfürödtem, szép ruhába öltöztem, amit annyira nem értettem, mert a tollasbálban csak pizsit szoktam hordani, dehát - gondoltam - ez is anya készülődésének része. Aztán apa bepakolta a bőröndöket, meg a babakocsit az autóba. Ezt sem értettem, hiszen a park ahova babakocsival autokázunk már olyankor zárva szokott lenni, és különben sem szoktunk annyi nagy táskát magunkkal vinni oda. Na meg aztán apa zseniális pakolási technikájának köszönhetően a babakocsi mellé - ami amúgy magában sem igazán fér be - bepaszírozta a nagy bőröndöket is. Elindultunk. Sokat mentünk, volt, hogy elértük az alvási sebességet, de volt, hogy nagyon lassan haladtunk. Apáék nem számítottak rá, hogy este 8 órakor dugó van az autópályán. Egyszer csak megérkeztünk a repülőtérre. Gyorsan becsekkoltunk, azaz csak becsekkoltunk volna gyorsan, de kiderült, hogy a kisbőröndöt nem lehet feladni, mert túl sok lett volna a bácsiknak a cipelnivaló. Így nekünk kellett anyával magunkkal vinni. Olyan volt, mint egy kis utánfutó. Anya bepakolta az összes apróságot (Erik ruha, Erik hami, ajándékok, anya táska, anya pulcsi, Erik kabát, Erik játék, stb. ) a babakocsiba, engem beültetett a hordozóba, a hordozót pedig beletette a babakocsiba. Aztán tolta a babakocsi-hordozó-Erik piramist maga előtt, és húzta maga után a kék bőrőndöt.. Senki nem akart segíteni. Aztán odaértünk a vámvizsgálathoz. Meglehetősen veszélyes gyereknek nézhetek ki, mert a biztonsági vizsgálatnál először anyát motozták végig. Aztán ki kellett pakolni az összes besakkozott cók-mókot a szalagra, ahol átvilágították. Majd a babakocsi piramist át kellett tolni a kapun. Sípolt. Akkor mondták anyának, hogy vegyen ki engem hordozóstól a kocsiból. Anya kivett. Áttolták a babakocsit, sípolt. Egyesével végignézték rajta az összes redőt, kockát, zsebet és csavart. Aztán mondták anyának, hogy vigyen át hordozóstól a kapun. Anya átvitt. Sípoltunk. Akkor az egyik egyenruhás néni vitt át, de akkor is sípoltunk. Mondták anyának, hogy vegyen ki a hordozóból. Anya kivett. A hordozót átvitték a kapun. Az nem sípolt. A néni egyszerű bizonyítási módszerrel kijelentette, hogy én sípolok. Akkor le kellett vetkőznöm egy szál pelusra. Na mármost a néni nem tudta, hogy én utálok öltözködni, hát kinyilvánítottam. Kellően hangosan. Mindeközben az átvilágított cuccaink (Erik ruha, Erik hami, ajándékok, anya táska, anya pulcsi, Erik kabát, Erik játék, stb. ) szanaszét 15 négyzetméteren. Az összes segítség annyi volt, hogy amíg anya elkezdett visszapakolni, meglehetősen idegesen, én ordítottam, mögöttünk 50 ember várt a sorára, a repülőbe megindult a beszállítás, szóval az összes segítség annyi volt, hogy oda jött és körbeállt engem 8 nagydarab, kopaszra nyírt bácsi ugyanolyan egyenruhában, mint akik anyát átvizsgálták, és elkezdtek idióta hangokat adni nekem. Olyat mint a gügyügügyü. Nem tudom, hogy megsértődtem-e vagy megijedtem, de még hangosabb ordítással fejtettem ki anyának abbéli aggodalmamat, hogy mennünk kellene már.
Persze nem volt vége a tortúrának. Még fel kellett öltözni, visszasakkozni mindent a kocsiba, utánfutóval kimenni a repcsihez. Majd újra kipakolni a babakocsiból és felmenni a repülőre. Egy talpig olajos bácsi segített nekünk. Összecsukta a babakocsit, és segített felvinni a repcsire a cuccokat. Ezúton is köszönjük neki.
A repülő egész izgi volt. A baj csak az volt, hogy álmos voltam, és a mellettünk ülő bácsi nagyon hangos volt: hol reklamált a szendvics miatt, hol krahácsolt. Nem hagyott aludni. Mire a bácsi csöndbe maradt az előttem ülő néni kezdett reklamálni, hogy nem tudja hátrahajtani az ülést a hordozó miatt. De erősnek bizonyult, és addig feszegette, míg sekerült eltörnie a hordozómat. Nagyot csattant. Nagyon megijedtem. A nénik pedig nem engedték anyának, hogy kivegyen a hordozóból, amíg bedugult a fülem. Ehhez pedig nem vagyok hozzászokva. Engem mindig felvesz anya meg apa, ha pityergek. Azért gyorsan eltelt az idő, megint bedugult a fülem, de már anya pakolászott is. Megkérte az egyik rózsaszínbe öltözött nénit, hogy segítsen levinni a csomagokat. Erre a néni csak annyit mondott, hogy miért nem adtuk fel. Anya megköszönte a segítségét. Végül egy idős néni segített levinni. Gyorsan átmentünk az útlevél ellenőrzésen. Az utánfutókhoz betársult még egy pótkocsi a nagybőrönd formájában. A nagyika és a nagypapa hála istennek ott vártak. Gyorsan átugrottak a korláton, hogy segítsenek. Én akkor már a nagyika karjaiban aludtam is. Éjszaka csak arra emlékszem, hogy egyszer vetkőzni kellett, de akkorra találtam egy nagyon szép kiságyikót, olyat, mint az enyém. Úgy aludtam, mint a tej.
Reggel, amikor felébredtem, már várt a reggeli. Ez a rémálom pedig hamar elfelejtődött a sok játékban. A macik, a cinki-maci, a nyuszik és a szép ágyikóm megnyigtatott, hogy jó helyen vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése