A múlt héten a változatosság kedvéért ismét oviban voltam, de ez kiegészült a Doktor bácsi pénteki meglátogatásával, ugyanis az utóbbi napokban a "Hogyan legyünk náthásak?" kurzust tökéletesen elsajátítottam. A Doktor bácsi elég jó fej. Nem nagyon szokott piszkálni. Na persze, esélyt sem adok rá, mert amikor már csak egy gyanús mozdulatot tesz, már görbül a szám, és hangos nemtetszésemet nyilvánítom ki. Én emlékszem ám még arra a szurira! Gyanútlanul barátkoztam vele, aztán egyszer csak a hátsóm bánta! Úgyhogy jobb félni, mint megijedni! Most nem tett semmi ilyet. Felírta a szokásos gyógyszert, meg írt az oviba való papírt, aztán már el is búcsúztunk tőle. A sarkon lévő patikában szoktuk a gyógyszereket kiváltani, mert az az egyetlen, ami este hétig nyitva van. Mivel a Doktor bácsi fél hétig rendel, és körülbelül akkortájt szoktunk végezni, így csak ott kapjuk meg a szükséges orvosságokat. Igaz, én mindig mondom, hogy próbáljuk meg a csokiboltot, mert az is nyitva van hétig, útba is esik, és még meg is lehet tőle gyógyulni, de anya nem hajlik rá! Szóval a gyógyszertárban egy nagyon kedves néni van. Idősebb, és mindig megnevettet. Na persze nem biztos, hogy egészen így akarja. Szegénynek olyan furcsa a fejformája, hogy amikor nevet, az nagyon mulatságos. Ő meg örül, hogy én nevetek. Nála mindenki nevet! Egyébként apa pénteken az egyetemen dolgozott, oda mentünk érte. Amikor végeztünk, elindultunk hozzá. Többre nem emlékszem, mert elaldutam. Olyan éjjel egy órakor ébredtem már a kiságyamban, de nem pizsiben. Azt hittem még este van, mert nagyon éhes voltam, de nagyon nagy volt a csend. Úgyhogy kellett egy kicsitt kotkodálni, mire anya odaért. Gyorsan tett fel kakaót melegedni, és közben idegesen rohangált és kereste a lázmérőt. Zenélt vele egyet, aztán közölte apával, hogy lázas vagyok, és belémnyomott egy panadolt. A panadollal semmi bajom, azt szeretem, mert epres, de azt nem értem, mi az, hogy lázas vagyok. Szerintem anya összekeverte azzal, hogy éhes vagyok. Ez utóbbiról legalább tudom, hogy mit jelent. Be is cupkáztam egy teljes üveg kakaót, aztán még próbálkoztam, hátha apa mág legozik velem, mielőtt elmegyek aludni, de valahogy nem akart. Így elbeszélgettem a macihaverokkal és elszundikáltam. Reggel időben keltem, és megint éhes lettem. Gondoltam anya megint zenél egyet a lázmérővel, megint kapok panadolt és megint azt mondjam hogy lázas vagyok. És megint kapok kakaót. De a köztes panadol és a "lázas a babánk, apa" kimaradt. Most már végképp elvesztettem a fonalat, hogy mi lehet az a láz. Kinn közben nagyon szép idő lett, én próbáltam is rávenni apát és anyát, hogy menjünk oviba, de nem jöttek. Mindig csak azt mondják, hogy ma aszombat van, nincs ovi. Máskor legalább ilyenkor elmegyünk valahova, de ma anya nem engedett, mondván, hogy beteg vagyok. Aztán délután mégis sikerült rávenni őket, hogy menjünk ki a parkba egy kicsit csúszdázni. Gyönyörű nyári napos napsütés volt, csak az a 15 fok hiányzott, ami a nyári meleghez kellene. Este időben elaludtam, miután apával jó nagyot pancsiztunk. Mostanában apával tornyot építünk a kádba, amihez apa adja a szökőkutat én pedig kenguru szobrot emelek a tetejére. Aztán delfines vízsugárral ledöntjük a tornyot. A nagy alvás után vasárnap reggel eljátszottam a legoautóimmal. Együtt megreggelitzünk, aztán pont mire aludnom kellett volna menni, elindultunk a vonathoz babataxival. Felpattantunk a vonatra. Csak mentünk, mentünk. Velem szemben ült egy mogorva bácsi. Annak semmi nem tetszett. Pedig még kukucsoltam is vele. Aztán elaludtam. Mikor leszálltunk megint gyönyörű idő volt, igaz kicsit hideg. De én nagyon jól éreztem magam, mert jó meleg, puha pokrócba becsavarva szemléltem a világot. Megebédeltünk, apa vett csokit aztán kisétáltunk a tengerpartra. Jó nagy homokózóba. Na ott szaladgáltunk egyet anyával, meg homokztunk, kagylót gyűjtöttünk, és már el is ment a nap. Itt Belgiumban, ha kisüt a nap, mindenki úgy gondolja, hogy meleg van. Volt aki fürdőnadrágban szaladgált a parton, pedig nem volt 10-11 foknál melegebb. De a mezítlábasok elég gyakoriak voltak. Azért anyáék megnyugodtak, amikor egy másik kisfiút is láttak kabátban meg sapkában. A hazafelé vonat utat végigaludtam. Mire hazaértünk annyira felébredtem, hogy apával fürödjek egyet. Még a pelenkám is tele volt homokkal. Aztán megvacsoráztam és elmentem aludni. Ma reggel anya vitt az oviba. Összekészülődtünk, apát elkanyarítottuk az állomás felé aztán irány az ovi! Egyszer csak félúton anya egy hirtelen balkanyart vett és visszafordult. Gondoltam magamban, még nem mehetünk haza, mert még nincs vége az ovinak, de nem akartam szólni. Meg amúgy is félig aludtam, nem volt erőm reklamálni. Hazaértünk, anya felrohant az orrcseppért - amit ezek szerint itthon felejtettünk - és újra elindultunk az oviba. Csak most egy kicsivel, konkrétan fél órával, több ideig tartott, mert bekerültünk a reggeli dugóba. Mikor odaértünk, hallottam, hogy az egyik baba sír. Ő még kicsi. Még nem tud járni, csak ülni meg mászni. Az anyukája akkor ment el. Biztos azért sírt. Odamentem hozzá, és vittem neki játékot, hogy megvígasztaljam. Anyának meg adtam puszit, integettem és elviharzottam játszani. Azóta itt játszom, és várom, hogy anya értem jöjjön, na persze, ne túl korán!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése