Mint azt korábban már mondtam, Ági hozott minket haza. Addigra postán megérkezett az útlevelünk is Omához. Ágitól kaptam vonatos újságot, és Berci is elég jó fej volt. Nem hisztizett sokat. Én meg segítettem Áginak, amikor mondta, hogy kiabáljak, akkor kiabáltam, és így kaptunk mindig helyet. Ágival mi lettünk a buszos szuperhősök. Leginkább ő. Eljött értem busszal otthonról úgy, hogy először 3-assal be az állomásra, aztén 371-sel a sulimhoz, ott megvárt. Akkor elmentünk a gumicukros megállóba, ahol kaptam Haribot, így sietni kellett, hogy minél gyorsabban jöjjön az a gumimaci a pocakomba. Ott felszálltunk a 372-es buszra, visszamentünk az állomásra, aztán megvártuk a 8-as buszt, hogy elmenjünk Berciért. Volt hogy nagyon tele volt a busz, de volt, hogy le tudtunk ülni a kakasülőre. A 8-as busz megállójából még sétálni kellett a bölcsihez. Akkor felvettük Bercit, aki általában vigyorgott, mint a tejbetök, amikor meglátott minket, ás visszasomfordáltunk a buszmegállóhoz. Néha volt jó kis hóesés is, és akkor tudtunk hógolyózni. Felszálltunk a 8-ra, majd át a 3-ra. Volt, hogy anya is akkor jött haza, és akkor segített nekünk. Na ez a tortóra szerdán csak annyival bonyolódott, hogy olyankor a suliból hazamentünk, elmentem Ágival tornára, utána Fristi, és csak utána mentünk Berciért.
Voltam közben a sulival kirándulni is. Nagyon tetszett. Simogattunk állatkákat, meg csúszda, meg mindenféle....
Így teltek a napok, míg egyszercsak megérkezett Jappapa, és le kellett váltani a gumicukros megállót a kis autóra. Ági meg sajnos hazament másnap, mert már Ádám és János nagyon várták. Amíg Jappapa itt volt, volt szünetem is. Akkor együtt rendbetettük a kertet, meg elmentünk anyának bevásárolni, egyébként meg amíg Berci nem volt otthon, jókat játszottunk. Még loofietsezni is mentünk. Japppapa csak úgy futott, mint nyúl. Le is lettem teremtve, hogy nem figyelek rá oda, amikor azt mondja, hogy meg kell állni. De legalább elmulasztottam a lábfájását! Azon a hétvégén babazsúrba is mentünk. Apa kollegáinak a gyerekeivel találkoztunk. Hát, az egyetlen nem pici baba gyerek nem igazán volt hajlandó játszani. Mindig eldugott minden játékot, pedig nem is az övé volt. El is határoztam, hogy többet nem leszek írigy, mert ez igazán nem szép dolog. Észbe sem kaptunk, amikor a Jappapa lelécelt. Nahát, gondoltam! Így eltűnni!
Két-három napig anya és apa próbálkozott a "Ki viszi a gyerekeket reggel, és ki hozza?" kérdés fizikailag megoldani. Kicsit idegesek voltak, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy jöjjön már valaki!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése