Életem első leánykérése... (2006.december 16.)

Na, azért nem kell megijedni! Nem én vagyok az áldozat. Igaz a szőke kékszemű kislány angyalkák meg tudnak mosolyogtatni a játszótéren, meg álmomban is, de nem is nagyon értem mi ez... Először is a múlt héten vasárnap anya és apa nagy készülődésbe fogtak. A szokásos vasárnapi vacsora megfőtt, de valamilyen okból kifolyólag nem került a teríték az asztalra. Minden el lett dugva. Aztán fürdés, anya szépen felöltöztetett majd ők is felöltöztek, de nem pizsibe. Elegantos ruciba. Apa eltűnt. Aztán egyszer csak jött Dani, leendő keresztpapám, majd adott egy puszit, majd ő is eltűnt. Nem sokkal utána előkerült apa és Julcsi, leendő keresztmamám. Gondoltam várok, nem élem bele magam, hogy itt vannak, mert ma olyan eltűnős este van... De aztán Dani elkezdett énekelni az utcáról. Julcsi nem igazán tudta, hogy mi történik, aztán mindenki örült, meg videó készült, aztán Dani meg Julcsi eltűntek együtt. Mondtam én, hogy valami nem stimmel. De aztán néhány óra késéssel ugyan, de anyáék megterítettek a vasárnapi ebédhez. Én csak azért nem reklamáltam, mert az én vacsim időben a pociban landolt. Egyszer csak Julcsi és Dani visszajöttek. Aztán én többre nem emlékszem, mert a szőke angyalkám álomba szenderített.
Mire másnap felébredtem, nem csak Daniék, de apa is eltűnt. Hát igen! Hétfő lett, apa dolgozni ment. Mi anyával sokat jártunk a városban az elkövetkezendő néhány napban. Csupa-csupa dísz, csillogás kezdett lenni a város. Aztán egyszer csak itt termett a mama. De szerencsére ő nem tűnt el. Vele folytattuk a sétát hármasban egész héten.