Bizony ám! Dobránszky Erik János ovis lett!
Na azért nem kell megijedni, hogy milyen sok idő, milyen hamar elment! Csak fele annyi ment el, mint gondoljátok. Én ugyanis még csak 17 hónapos vagyok, de szemben az otthoni szokásokkal, itt már 3 hónaposan oviba járnak a gyerekek. Anyáék nem akartak beadni három éves koromig, de nagyon szeretek a gyerekekkel játszani, és anyával néha már olyan unalmas. Ő amúgy is lányból van, nem érti a fiús dolgokat. Apa meg egész nap dolgozik, csak este és hétvégén tudok vele játszani. Szerencsére teljesen véletlenül az egyetemi oviba kaptunk egy helyet. Ez nagyon ritka, mert helyet már azelőtt 8-10 hónappal kell foglalni az oviba, hogy megszületsz. Ez elég hihetetlen, ugye? Pedig így van. Az egyetemi ovinak a t'Groot Park nevű csoportjába kerültem. Ez helyileg Lovenjoel-ben van egy kastély parkjában. A kastélyt és a területét visszakapta az egyetem, így ott most egyetemi kórház is és néhány tanszék is üzemel. Dugómentes időszakban 10 perc autóval, de legrosszabb esetben is 25 perc. Az ovimban összesen 34 gyerek jár. Az én csoportomban 8-an vagyunk, két óvónénink van, Stien és Elke. Stient sokkal jobban szeretem, neki puszit is szoktam adni, amikor elbúcsúzom tőle. Elke is nagyon kedves, de tőle zokon vettem, hogy az első napokban reggel, ő vett el anyától. Az első napom kicsit furcsa volt, de nagyon jól éreztem magam. Reggel fél kilencre mentünk. Vagyis mentünk volna, de mivel előző éjjel nem hagytam anyát aludni, reggel elaludtunk, így egy kicsit később értünk az oviba. Ráadásul, most építik az egyik kereszteződést, úgyhogy reggelente jó nagy dugó van. Amikor megérkeztünk az oviba, már alig vártam, hogy anya letegyen, és szaladhassak játszani. Úgy belemerültem, hogy még azt sem hallottam, hogy anya elköszön, és elmegy. Elke mondta neki, hogy nap közben hívjam fel őket, hogy hogy vagyok, ha anya nagyon izgul, Szerintem anya nagyon izgult, mert egy óra sem telt el, és hívott. Én egy kicsit sírtam akkor éppen, de nem azért, mert ott lettem hagyva, hanem azért, mert éhes lettem, és én hozzá vagyok szokva, hogy nem kell várnom a hamira. Hát, azt hiszem ez mostantól nem így lesz. Nagyon éhes voltam. Nekifogtam az ebédemnek, és jóízűen beleharaptam. De ez nem olyan volt, mint anyáé! Most már értem mi az a menzakoszt. Azért éhes embernek mindegy mit főznek! Ebéd után aludtam egyet, és mire felébredtem, anya jött is értem. Azóta minden reggel csinálok egy kis műsort anyának, nehogy azt higgye, hogy már nem is szeretem. De gyorsan elmúlik, aztán jön a játék. Szerdán apa jött értem, és már repetáztam is a hamiból. Ebédre ugyanis bolognai spagettit kaptunk. Minden nap vinnenm kell a kis üzenőfüzetemet, amibe reggel anya írja be, hogy mennyit aludtam, mennyit és mit ettem, és ha gyógyszert szedek, az hogy megy. Délután pedig, amikor anya jön értem fél négykor, akkor az óvónéni írja be, hogy mit csinálok, mit eszek, mennyit alszom az oviban és kivel barátkozom, miket tanulok. Az óvónéni mondta anyának, hogy átszervezem az ovit, mert hagynak aludni, amikor csak jól esik. Hát nekem, akkor esik jól, amikor álmos vagyok. Utána megkeresem a nagy szőrős párnát és alszom egyet. Már reagálok a flamand utasításokra, amit az óvónénik adnak. Van két barátom is, az egyiknek nem emlékszem a nevére, a másikat Manneke-nek hívják. Jövő héten, amikor megint megyek oviba, kell vinnem minden családtagomról fényképet. Csinálnak nekem is, mint a többieknek egy saját falat, ahol az én családom fényképei vannak, így ha szomorú lennék, megnézhetem. Az óvónénijeim felírták magyarul a fontosabb szavakat is, azzal próbálkoztak, de elég hamar feladták és maradtak a flamandnál vagy az angolnál. Most hogy eljött a hétvége, két napig nem megyek oviba, de aztán hétfőn újra irány a gyereksereg!
Azt még nem is meséltem, hogy a Nagyikűmnak most volt a születésnapja. Sajnos, nem lehettünk ott személyesen, hogy megölelhessük, adhassunk egy puszit, és meghúzzuk a fülét, de természetesen nem felejtettük el. Sok postás bácsit is megkértünk, hogy vigye el a Nagyikának a szülinapi hangos képeslapunkat és az ajándékot. A borítákra ezt írtuk rá:
"Siess Postás Bácsi,
Szedd a lábad,
Vidd el a levelem a Nagyikámnak!
Fontos, hogy odaérjen,
Legkésőbb Vasárnap délben!"
Szerdán adtuk fel a levelet, s a Postás bácsik úgy szaladtak, hogy már pénteken Esztergomban volt a levelem. Ez nagy szó, mert amúgy előfordulhat, hogy egy-egy dolog akár két hétig is kering a két ország között. Ezúton kívánunk Neked Nagyika mégegyszer nagyon-nagyon
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése