Nagyon korán keltünk, hogy elinduljunk Krétára. Azt hiszem nem is lehet eldönteni, hogy nagyon korán, vagy inkább nagyon későn kellett elindulni. János vitt bennünket a repülőtérre. Sajnos a Nagypapa nem tudott velünk jönni nyaralni, pedig nagyon szerettem volna, ha ő is ott van. Nagyika, anya és apa jöttek velem. Mikor megérkeztünk arra repülőtérre, ahonnan mindig haza szoktunk menni Leuvenbe, már a Mama, Papa és Márk is ott voltak. Benn nagyon hosszú sor kacsázott, ráadásul el is késtünk, úgyhogy úgy kellett összevadászni az utazócsomagunkat az idegenvezetőtől. Végül öten indultunk neki. Márk jött még velünk. A repülő nem volt tele, és Balaton csokit is kaptunk. A repülő egyszer csak egy hatalmas víz fölé érkezett. Utána elkezdett leszállni. Már nagyon izgultam, mert nem volt alattunk szárazföld és nagyon közel voltunk a vízhez, márpedig a mi repcsink nem volt kétéltű, de végül szilárd talajon landoltunk. A víz olyan gyönyörű kék volt, amilyet még a 17 hónapos életemben sohasem láttam. A repülőn azt mondták hűvös van odakinn, így még dzsekit is vettünk fel, mielőtt kiszálltunk. Na azt nem kellett volna. Ahogy kilétünk az ajtón, megcsapott a forróság. A a sok ember szinte egyszerre kezdett el levetkőzni. A reptér üvegajtajának másik oldalán buszok vártak ránk. Felszálltunk az egyikre. Néhány perc múlva nádas, gazos telek mellett lassítottunk. Hát gondoltuk, nem biztos, hogy egészen ilyen szállásokra gondoltunk. Leszállítottak sok embert ott a gazos mellett, és közölték velük, hogy ez a szállodájuk. Nem voltak túlzottan elragadtatva. Aztán néhány perc múlva ez megismétlődött. Beletörődtünk, hogy a néhány perc múlvai leszállásnál ránk is ez vár. Legnagyobb meglepetésünkre a gazos elhagytuk és egy nagyon szép kis nyaralófalucskán mentünk keresztül. Egyszer csak megpillantottuk a tengert, és közvetlenül mellette a szállodánkat. Már vártak a reggelivel. A reggelit és a vacsorát minden alkalommal a homokos tengerparton, este gyertyafény és görög zene mellett fogyaszthattuk el. Amíg mindenki evett, én kedvemre szaladgálhattam abban a hatalmas homokozóban. Az egész part ugyanis egy nagy homokozó volt, ameddig csak a szem ellátott. Nem is vártunk sokat. Felmentünk a szobánkba. Az első emeleten volt, kert felé, ezért csöndes, de a teraszunk a tengerre nézett. Szerencsére a szobákban jó klíma volt. Gyorsan ledobáltuk a holmijainkat. Előkaptuk a fürdőrucit és irány a tengerpart! Olyan meleg volt a víz, mintha a csapból engedtük volna a fürdővizet. Hullűmok csapkodtak, ami nagyon tetszett, mert lehetett kergetni őket, és nagyon cselesen a víz mindeig elillant a homokon mielőtt megfoghattam volna. Amikor először a szemembe meg a számba ment néhány csepp víz, nagyon meglepődtem mert sós volt, de ez később egyáltalán nem bántott. Nagyika vett nekem egy felfújható kis csónakot, amibe tettünk vizet ott a parton és egész nap ott pancsoltam a tenger és a csónak között, és hatalmas várakat építettem. Estére a fürdőnadrágom úgy tele volt homokkal, hogy lapáttal lehetett a zuhanyzóból utána kihordani. Másnap a Nagyikával ugyanilyen programot csináltunk, Anya, Apa meg Márk elmentek a knossosi palotába, egy akváriumba meg Heraklionba nézelődni. Harmadnap én még javában élvezkedtem a tengerben Nagyikával, amíg anyáék megnézték Agois Nicolaost és a lepraszigetet. Apa mesélte, hogy őt közben a hajó megállt egy kis öbölnél a mély vízben fürödni, és megígérte, hogy engem is elvisz majd, ha megtanulok úszni. Úgyhogy azóta szorgalmasan gyakorolom az úszást. A tempózás már nagyon jól megy, de néha elvesztem a ritmust, és csak úgy puff beleteszem a fejem a vízbe. Na akkor meglepődök. Két okból is: vizes leszek, és sós!Másnap nagyon korán kellett kelnünk, bár én már fenn voltam a Nagyikával és javában pacsáltam már a csónakomban a teraszon. Inkább anyáékat érintette rosszul a felkelés. Indulni kellett ugyanis, hogy elérjük a hajót, ami elvisz bennünket Santorinire. A hajóút nagyon izgalmas volt. Szép bőr ülések voltak, és olyan gyorsan mentünk, mint egy repülő. Még így is két órát utaztunk. A repülővel szemben a hajóban az volt nagyon jó, hogy nem volt hangja. Amikor megérkeztünk, egy hatalmas hegy aljában találtuk magunkat. Onnan busszal kellett menni abba a két nagyobb városkába, ahol még érintetlen maradt az igazi görög építkezés. Sokat sétálgattunk, megnéztük a templomokat és visszafelé éppen, hogy elértük a buszunkat. Ez szerencse volt, mert igazából még maradni akartunk vacsorázni, de kiderült, hogy az az utolsó busz, és kész szerencse, hogy felszálltunk. Mikor elindultunk a kikötőbe, kapaszkodtunk rendesen, mert olyan meredek sziklafalon vezetett az út lefelé, mintha egy szakadékba ereszkednénk le. A kanyarban a busz nem teketóriázott. A buszsofőr bűcsi mormolt valamit az orra alatt, aztán fékezés nélkül bevette a 180 fokos kanyart. Mikor leértünk az egész busze felsóhajtott. Szerintem nagyon vicces volt. Mehettünk volna még egy kört. A kikötőben rengeteget kellett várnunk, mert késett ahajónk. Addig megvacsoráztunk és nézelődtünk a helyi bazárokban. Késő este értünk haza. Másnap megint korán keltünk, mert elmentünk a vizivilágba csúszdázni. Amíg anyáék nosztalgiáztak, mert 12 éves korában járt itt anya utoljára, addig én Nagyikával felfedeztem a gyerekmedit. Volt ott minden: fröcskölősök, bohócok, kiscsúszdák. Amikor anyáék pihentek egyet, akkor eljöttek velem a babamedencébe. Ott anyával felültünk a csúszdára. Én anya ölében ültem. Lecsúsztunk. Csak amikor leártünk anya elvesztette az egyensúlyát és belepottyantunk mind a ketten a vízben. Kicsit meglepődtem, meg prüszköltem az orromból a vizet. Anya kifejezéséből ítélve nekem nem kellene többet vízbe menni, de nekem nagyon tetszik! Szóval mosolyogtam egyet és pacsaaaa....! Az nap nagyon gyorsan elszaladt. Néha Nagyika és anya ejtőztek egyet a kisfolyóban, ahol én is beülhettem melléjük a gumimatracra. Aztán képzeljétek! A Nagyika és anya együtt elmentek a nagycsúszdára! Kár, hogy én még oda nem mehetek! Amikor már zárták a parkot, kifelé menet bementünk az elsősegélybe, mert hiába kentük magunkat apáék különösen megégtek. Nagyon erős volt a nap. Ott a Doktor bácsi felírt valamit, amit út közben egy gyógyszertárban kiváltottunk. A szállítónk egy bérelt autó volt. Elég picike. Olyan kis zsebkocsi. Ha 80-nal mentünk az autópályának nevezett egy-sávos úton, már nagyon nyögdécselt. De azért elvitt bennünket mindenhova, ahova akartunk menni. Másnap a Nagyikával megint pihenősre fogtuk a dolgot, anyáék pedig elmentek Bai Beachre, ahol a Bounty csoki reklámját forgatták. Nagyon későn jöttek haza. Még egy napunk volt együtt a tengerparton. Azon az egy napon kibéreltünk egy quadot, és én is motorozhattam. Még vásárolni is azzal mentek anyáék. Másnap sajnos véget ért a nyaralás a végtelen homokozóban, és reggel indulni kellett haza. A reptéren tegnap a Nagypapa várt bennünket, ő vitt minket haza. Mielőtt hazamentünk Márkért jött Keresztapa és Nagypapa. Keresztapa nagyon izgatottnak tűnt, de vajon miért?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése