Amióta a fiúk itt vannak, nem volt ennyire mozgalmas hetem még egész életemben. Minden nap kirándultunk. Rengeteget játszottunk és sokat művelődtünk. Hétfőn apa ismét dolgozni ment így a fiús kvartettben apát anya helyettesítette. Ez abból is észrevehető volt, hogy míg apával nagyon izgalmas kalandokon vettünk részt, anya kicsit finomabban állt a dolgokhoz és a nyaralás kultúrális oldalát is igyekezett erősíteni. Hétfőn példűul meglátogattuk az Afrika Múzeumot, ami egy gyönyörű kastélyban volt berendezve. Érdekes dolgokat tudtunk meg arról, hogy kaucsukból mi mindent és hogyan lehet készíteni. Most már azt is tudom, hogy a cumijaim is abból vannak. A kaucsuk egy jó dolog! Erik nagyon szereti ám! Láttunk hatalmas kullancsot is. Akkora volt, mint egy kisebb alma! Mikor megnéztük a múzeumot, kimentünk játszani a parkba. Ott volt egy nagy tó is, ahol sokan horgászgattak. Az egyik bácsi fogott egy akkora pontyot, hogy a Papa, János és Ádám még együtt is megirigyelhették volna. De mivel ő csak kedvtelésből horgászik, visszadobta. Egyébként itt nem nagy szám ilyen nagy pontyokat fogni. A mi parkunk is tele van, de mivel itt nem eszik meg őket, nem félnek, és még meg is lehet őket kézzel simogatni, olyan barátságosak. Szóval nem vagyok benne biztos, hogy a horgász bácsi nagyon sportszerűen járt volna el. Másnap Rochefortba kirándultunk. Szerencsére anya szeme teljesen megjavult, így már a kocsit is használatba vehettük. Gondoltuk megnézzük, hol készítik azt a zöldes sajtot, amit a Nagyika annyira szeret. Én nagyon éhes lettem mire odaértünk. Mivel nem volt nálunk ebéd, berohantunk egy boltba, ott anya vett nekem babahamit, aztán berohantunk egy sörözőbe, ahol előzőleg leültünk kólázni, és megkérte a bácsit, hogy melegítse meg nekem a hamit. Mikor már jól nekikészülődtem, kiderült, hogy anya otthon felejtette a kanalamat. Ádám visszarohant hát a boltba és vett egy kanalat, így végre nekiláthattam a pocaktelítésnek. Mindezt egy szép kis folyócska partján. Ahogy sétálgattunk a folyó partján, belebotlottunk egy orvosi rendelőbe, ami mellet közvetlenül egy kocsma üzemelt! Ez aztán az ellátás! A templom nagyon szép volt, de azért lássuk be az én fantáziámat a Hupikék Törpikés kisvonat sokkal jobban izgatta! Megnéztük még a kilátót, a várat és a belvárost is. Aztán elmentünk a Gall Parkba, ahol elvileg nagyon érdekes dolgok vannak. Gyakorlatilag egy teljesen sima kert volt, ahol egy csacsin kívül semmi mást nem láttunk. Hát ahhoz képest, amit vártunk elég nagy csalódás volt, de azért a város felülmúlta várakozásainkat így végeredményben elégedetten jöttünk haza.
Szerdán tartottunk egy leuveni "pihenős" napot. Igazából egész nap sétáltunk a városban és kimentünk játszani a parkba. Segítettünk anyának kitakarítani és bevásárolni, így gyorsan elszaladt a nap. Csütörtökön ismét útra keltünk. Ezúttal megpörgettük a szélkakast, aki az irányt a tengerpartra mutatta. Elindultunk, hogy megnézzük a blankenbergi Tengeri Élet parkot. Itt nagyon szép tengeri állatokat láttunk. Lehetett ráját simogatni, és olyan alagutakban sétálhattunk, ahol olyan volt, mintha alulról láthatnánk a tengert. Fölöttünk úszkáltak a teknősök, de nem olyan picik ám, hanem hatalmasok. Bele sem fért volna még a kádba sem, nemhogy a Márk akváriumába! Az egyetlen baj az volt, hogy a környezetnek megfelelően fülledt meleg volt. Aztán láttunk igazi vidrákat, akik bukfenceltek, meg csúszdáztak a vízesésben, és pingvineket. Aztán volt egy fókabemutató. Bár engem személy szerint a lámpák sokkal jobban érdekeltek. A tengeri park után lesétáltunk a tengerpartra. A homokot nem éppen a babakocsinak találták ki, de szerencsére most a terepjárgánnyal mentünk, nem kis csíkot magunk után hagyva a homokban. Láttunk szörfoktatást a nyílt vízen, a fiúk kipróbálták a súlytalanságot meg azokat a nagyon vicces bringákat, amit én sem fogok kihagyni, ha elég nagy leszek hozzá. Volt olyan, amit visszafelé kellett hajtani, hogy előrefelé menjen, meg olyan aminek szögletes volt a kereke, meg ami balra kanyarodott és jobbra ment, meg ehhez hasonlók. A bringás viccelődés után sétáltunk még egyet a homokos, de távolról sem trópusi meleg tengerparton. Sajnos, olyan hamar elszaladt az idő, hogy már a tervezett vonathoz képest kettőt is lekéstünk, majdnem este 11 óra volt mire hazaértünk. Út közben még történt egy kis 'harry potter'. A vonatban a vezetőfülke mellé ültünk le, a vonat végében. Aztán egyszer csak egyre több ember kezdett kijönni abból a fülkéből, ami már lehetetlenségnek tűnt, hiszen oda két ember is jó formán alig fér be. Hát utánajártunk a dolognak. És képzeljétek el! Eltűnt a vezetőfülke! Átjáró lett helyette, és még több vonat! Végül kiderült, hogy hozzánk kapcsoltak még egy szerelvényt valahol út közben, a vezetőfülke pedig átalakítható. Nagyon praktikus, de azért kicsit ijesztő is!
Ismét eljütt a hétvége! Apával reggeliztem az ágyban, majd felpakoltuk a hátizsákokat, a hűtőládát, bepréselődtünk a kocsikába és nekivágtunk a kalandsorozat utolsó nagy kalandjának. Elmetünk Dinantba. A város gyünyürű és a város felett 120 méterrel megy egy viadukt, amin mi is átkeltünk. A szokásos kultúrális, 'városnézős' napnak indult. Aztán egyszer csak felértünk egy nagy sziklás kanyonba. Odáig nagyon sokat kellett túrázgatni, és apáéknak elég sokszor kellett a labdát előregurítani motiváció gyanánt, hogy haladjunk is valamit! Mikor megérkeztünk a sziklakanyonba félelmetes látvány fogadott. Kötelek, hidak mindenhol, 5 és 150 méter magasban. Egy bácsival beszéltünk, aki nagyon kedves volt, de azt mondta, hogy nem mehetünk már a kötéltúrára, mert től késő van, de meghív minket egy ingyen barlangászatra. Arra apa és én nem, de anya és a fiúk vállalkoztak. Kaptak bukósisakot és amilyen szép tisztán elindultak, fél óra múlva olyan szutykosan jöttek elő. Mire kiértek a bácsi odajött, hogy összejött egy csoport és ha nem gondoltuk meg magunkat, felvisz egy rövidke 1,5 órás túrára. Én is mentem volna, de azt mondták nem vagyok elég nehéz. Úgyhogy ne dumáljon nekem itt a doktor bácsi, hogy mekkora pocakom van! Ezek szerint nem elég nagy, így nagyon igyekeznem kell, hogy dupla kakaót tudjak inni reggelente! Án azért nagyon jól el voltam anyával, mert sok-sok kavics volt, meg köves medi, amiben lehetett pacsálni, meg egy nagyon helyes vau, aki hagyta, hogy húzogassam a fülét meg a farkát. Igaz elég hamar megunta és akkor odébb ballagott. De nekem is van lábam, utánamentem. Na ezt már annyira nem csípte, aztán egy világos vakkantással az értésemre adta, hogy ő most nem ér rá velem játszani. Amikor a apa, Márk és Ádám földet értek, elindultunk a városba, ahol nagy fesztivál volt. Mindenki az utcán énekelgetett és sütögették a kis kolbászkákat. Ettünk egy fagyit és nekivágtunk a hazaútnak.
Vasárnap még a fiúk búcsúzóul kimentek a parkba, amíg anya megfőzött és összepakolt. Este pedig hazarepültünk. A reptéren Mama, Papa, János és Ági várt minket. Ottjon pedig a pihe-puha ágyikóm, a Nagyika finom kakaója és végre egy kiadós alvás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése