Nagy esti puszi mindenkinek, aki még dolgozik annak ejnye-ejnye, aki már otthon van annak meg üzenjük, hogy nagyon várjuk... hallod mama, Doby-papa, Márk, nagyi és papa?
Aki tanul, az csak húzzon bele, mert nem sok van már...
Szóval sziasztok család apraja és nagyja, az a helyzet állt elõ az utóbbi idõben, hogy én, a Dobránszky és Bartus család legkisebb tagja, délután olyan nagyot alszom, hogy este nem vagyok álmos és 10-11-ig vircsaftolok. Anya próbálkozott már azzal, hogy ébren tart, de ha egyszer aludni akarok, akkor alszom... na persze csak módjával a jóból és anya nem mehet el az öt cm-es körzetembõl. Most azonban annyira belefeledkeztem az alvásba, hogy anya be tudta befejezni a leadandó házi dolgozatát, és még talán azt is végigalszom, hogy ezt a levelet befejezze... majd meglátom. :)
Szóval az elmúlt levél óta csak annyi történt, hogy volt egy hétvége. Szombaton elmentünk az Ikeába. Nagyon élveztem, mert kinn 40 fok volt, de benn jó idő. Ráadásul csupa magas polcok voltak sok érdekes mindennel. Nagyon tetszett. Aztán amikor hazaértünk, anya vacsit fõzött, addig apával játszottunk. Kiderült, hogy a teherautós bácsi nem tud jönni csak hétfõn. De nem baj, mert én nagyon kényelmesen befészkeltem magam a nagy ágyba. Apáék választhatnak, hogy bekifliznek mellém, vagy befekszenek a kiságyba, ha megjön.
Vasárnap a nagy hétvégi kánikulára tekintettel elhatároztuk, hogy elmegyünk strandolni. Ki is néztük magunknak a Walibi viziparkot kb 30 km-re innen. Ebéd után anyáék felcuccoltak, szendvicseket csináltak, meg ilyenek és elindultunk. Oda is értünk,de kiderült, hogy ez a vizipark egy fedett csúzdapark, és max 1,5 órát lehet a jeggyel benn lenni, mert akkor a sor, hogy különben senki nem jutna be. Szóval ez nem nyert. Apa megkérdezte az egyik helyi vallon bácsit, hogy tud-e valami strandot a közelben. Az elküldött minket még 30 km-re,de ott csak egy focipályát találtunk, meg egy zárvatartó uszodát.
Megsemmisülten hazaindultunk, még vagy 3-szor elkavarodtunk. Én nem bántam, mert engem várt itthon a pancsika a kádamban, de apáék nagyon csalódottak voltak. Éjjel 3-kor megérkezett a teherautó. Apa kipakolt a bácsival, de én is szolidaritottam, mert fenn voltam apával, és hogy anya se aludjon, őt is felébresztettem.
Hétfõn, azaz tegnap elhatároztuk anyával, hogy keresünk egy parkot ahol el lehet hűsölni a kánikulában, ne adj isten valami folyó vagy tó mellett. Előkapta anya a térképet és kinézett két jó nagy parkot. Az egyikhez egy órát gyalogoltunk.
Úttalan utakon, de odaértünk. Kiderült, hogy az nem egy nyilvános park, hanem egy hatalmas villa, amihez erdő tartozik, de le volt kerítve, elhanyagolva, és nem lehetett bemenni. Így tovább mentünk. Át kellett menni a sínek felett egy 1500 méter hosszú fa felüljárón, meg szántóföldeken, meg bocilegelő mellett, meg bocik mellett, aztán egyszer csak elértünk egy apátsághoz, aminek tényleg szép tavas parkja volt. Igaz kissé elhanyagolt, de örültünk neki nagyon. Hát sajnos oda sem lehetett bemenni. Na hát nem volt mit tenni elindultunk haza. Közel három óra séta volt az út vissza, 40 fokban. Én nagyon jókat aludtam a szellős ás árnyákos kocsikában, de anya jól megsült.
Itthon még gyorsan fürödtünk. Apáék úgy tervezték, hogy megyek aludni, és akkor ők kipakolnak a garázsból, de 11-ig szórakoztattam őket. Anya hiába énekelte lelkesen az altatódalt, apa hiába cipelt, mikor leraktak, azonnal kinyíltak a szemeim. Na talán ma... hát igen...szegény szüleim... a remény...
Pénteken jön a mamám meg a kisebbik nagybácsi! Hurrá! Siessetek!
Aki tanul, az csak húzzon bele, mert nem sok van már...
Szóval sziasztok család apraja és nagyja, az a helyzet állt elõ az utóbbi idõben, hogy én, a Dobránszky és Bartus család legkisebb tagja, délután olyan nagyot alszom, hogy este nem vagyok álmos és 10-11-ig vircsaftolok. Anya próbálkozott már azzal, hogy ébren tart, de ha egyszer aludni akarok, akkor alszom... na persze csak módjával a jóból és anya nem mehet el az öt cm-es körzetembõl. Most azonban annyira belefeledkeztem az alvásba, hogy anya be tudta befejezni a leadandó házi dolgozatát, és még talán azt is végigalszom, hogy ezt a levelet befejezze... majd meglátom. :)
Szóval az elmúlt levél óta csak annyi történt, hogy volt egy hétvége. Szombaton elmentünk az Ikeába. Nagyon élveztem, mert kinn 40 fok volt, de benn jó idő. Ráadásul csupa magas polcok voltak sok érdekes mindennel. Nagyon tetszett. Aztán amikor hazaértünk, anya vacsit fõzött, addig apával játszottunk. Kiderült, hogy a teherautós bácsi nem tud jönni csak hétfõn. De nem baj, mert én nagyon kényelmesen befészkeltem magam a nagy ágyba. Apáék választhatnak, hogy bekifliznek mellém, vagy befekszenek a kiságyba, ha megjön.
Vasárnap a nagy hétvégi kánikulára tekintettel elhatároztuk, hogy elmegyünk strandolni. Ki is néztük magunknak a Walibi viziparkot kb 30 km-re innen. Ebéd után anyáék felcuccoltak, szendvicseket csináltak, meg ilyenek és elindultunk. Oda is értünk,de kiderült, hogy ez a vizipark egy fedett csúzdapark, és max 1,5 órát lehet a jeggyel benn lenni, mert akkor a sor, hogy különben senki nem jutna be. Szóval ez nem nyert. Apa megkérdezte az egyik helyi vallon bácsit, hogy tud-e valami strandot a közelben. Az elküldött minket még 30 km-re,de ott csak egy focipályát találtunk, meg egy zárvatartó uszodát.
Megsemmisülten hazaindultunk, még vagy 3-szor elkavarodtunk. Én nem bántam, mert engem várt itthon a pancsika a kádamban, de apáék nagyon csalódottak voltak. Éjjel 3-kor megérkezett a teherautó. Apa kipakolt a bácsival, de én is szolidaritottam, mert fenn voltam apával, és hogy anya se aludjon, őt is felébresztettem.
Hétfõn, azaz tegnap elhatároztuk anyával, hogy keresünk egy parkot ahol el lehet hűsölni a kánikulában, ne adj isten valami folyó vagy tó mellett. Előkapta anya a térképet és kinézett két jó nagy parkot. Az egyikhez egy órát gyalogoltunk.
Úttalan utakon, de odaértünk. Kiderült, hogy az nem egy nyilvános park, hanem egy hatalmas villa, amihez erdő tartozik, de le volt kerítve, elhanyagolva, és nem lehetett bemenni. Így tovább mentünk. Át kellett menni a sínek felett egy 1500 méter hosszú fa felüljárón, meg szántóföldeken, meg bocilegelő mellett, meg bocik mellett, aztán egyszer csak elértünk egy apátsághoz, aminek tényleg szép tavas parkja volt. Igaz kissé elhanyagolt, de örültünk neki nagyon. Hát sajnos oda sem lehetett bemenni. Na hát nem volt mit tenni elindultunk haza. Közel három óra séta volt az út vissza, 40 fokban. Én nagyon jókat aludtam a szellős ás árnyákos kocsikában, de anya jól megsült.
Itthon még gyorsan fürödtünk. Apáék úgy tervezték, hogy megyek aludni, és akkor ők kipakolnak a garázsból, de 11-ig szórakoztattam őket. Anya hiába énekelte lelkesen az altatódalt, apa hiába cipelt, mikor leraktak, azonnal kinyíltak a szemeim. Na talán ma... hát igen...szegény szüleim... a remény...
Pénteken jön a mamám meg a kisebbik nagybácsi! Hurrá! Siessetek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése