2006. május 1-én a Munka Ünnepén vagyok öt napos. Ez azért jelentős nap, mert ma engedtek haza a kórházból.
Születésem után anyukámmal és apukámmal lehettem egy órát, majd anyát elvitték az egyik szobába, a karikás, de a boldogságtól csillógó szemű apát és a családtagokat pedig hazaküldték aludni. Engem betettek egy nagyon fincsi meleg helyre, egy olyan szobában, ahol sok másik kisgyerek is volt, és ha sírtam vagy nyöszörögtem a nővérkék azonnal dajkáltak. Ez nagyon megtetszett. Elneveztek kis vikingnek. Erik is vagyok, nagy is vagyok. A többiekhez képest tényleg viking...
Másnap reggel, azaz hajnalban vittek anyához először. A szememet nem nagyon nyitottam ki, de a didit azonnal megtaláltam. Ott feküdtem anya mellett, és alukáltam. Anya fogta a kezemet, és mindig vigyázállásban feküdt a 80 cm-es ágyán, hogy én elférjek. Aznap érkezett egy szobatársunk is, Nadinka, aki nagyon tudott követelőzni, ha éhes volt. Egész nap anyával lehettem. Csak akkor vitt be a babaszobába a csajok közé, ha fürdeni ment. Meg este fürdés után, hogy tudjon pihenni. Első éjszaka megkérdezték a babanővérek, hogy ha sírok éjjel, bevihetnek-e szopizni. Anya mondta, hogy persze. Aztán legnagyobb meglepetésére egy óra múlva már toltak is be hozzá:
"Muszáj volt visszahoznunk Eriket, mert addig sírt míg az összes kisbaba fel nem ébredt, és most hogy a többi huszonöt baba sír, ő mosolyogva elaludt!"
Anya akkor jött rá, hogy hozzá hasonlóan és is szeretek emberek között lenni.
Azért nem volt ez így mindig. Ezt a módszert még egyszer- kétszer kipróbáltam a parkban később a sétákon, de alapvetően jól viselkedtem. Éjjel kettőig aludtam, akkor vittek be anyukámhoz enni. Anya mindig számolta a perceket, hogy mikor találkozunk, azt mondta, nagyon hiányoztam neki.
Harmadnapra, amikor jött a gyerekmustráló Doktor néni, felfedezte, hogy kezdek besárgulni. De hát én nem értem ezeket! Nekik semmi sem jó! Ha lila vagyok az a baj, ha vörös vagyok az a baj, ha meg sárga vagyok az a baj! Azt akarják, hogy olyan kislányosan rózsaszín legyek! Én! Nem is engedtek minket haza. Vettek vért, az egy kicsit csípett, aztán kiderült, hogy így nem mehetünk haza. Majd hétfőn reggel megmondják, hogy apa vihet-e haza, vagy nem. Addig pedig kaptam egy repülős szemüveget, meg egy pelust és félig nudizva betettek a szoliba. Szerintem az nagyon jó volt. Fel is dobtam a lábaimat a tartóra. Az egyetlen baj csak az volt, hogy ott anya nem lehetett velem. De aztán hétfőn mégis elengedtek. Igaz még mindig sárga voltam, de azt mondták az majd elmúlik. Különben is kellett egy kicsit indiánosdnit játszani!
Apa jött értünk. Akkor odakinn az idő esős volt és hideg. Nagyiékhoz mentünk Esztergomba. Nagyiék vártak is engem, még tortát is kaptam, meg virágot. Rajta volt a nevem is. Kár, hogy a mamáék nem voltak ott, pedig várták őket is.
Késő délután érkeztek meg a mamáék. Anya kapott egy gyönyörű órát apától, meg orchideát a mamáéktól, születésem alkalmából. Ez jó kör volt neki! Nekem van a szülinapom és anya kap ajándékot! :)
Elkezdődött az élet hármasban, velünk: mi vagyunk az új család! Anya, Apa és Erik!
Az első éjszaka azzal telt, hogy percenként riogattam a szüleimet:
"Lélegzik?" kérdezte anya
"Jaj szörcsög!" mondta apa
"Most miért sóhajtott?"
"Most mit csinál?"
Szóval egész éjjel ugráltak. Vicces volt. Igaz én sem tudtam aludni, mert nem hagytak, de legalább velem foglalkoztak.
Apa sajnos másnap hajnalban utazott vissza Belgiumba dolgozni. De hétvégén megint jött hozzánk és otthon maradt.
Születésem után anyukámmal és apukámmal lehettem egy órát, majd anyát elvitték az egyik szobába, a karikás, de a boldogságtól csillógó szemű apát és a családtagokat pedig hazaküldték aludni. Engem betettek egy nagyon fincsi meleg helyre, egy olyan szobában, ahol sok másik kisgyerek is volt, és ha sírtam vagy nyöszörögtem a nővérkék azonnal dajkáltak. Ez nagyon megtetszett. Elneveztek kis vikingnek. Erik is vagyok, nagy is vagyok. A többiekhez képest tényleg viking...
Másnap reggel, azaz hajnalban vittek anyához először. A szememet nem nagyon nyitottam ki, de a didit azonnal megtaláltam. Ott feküdtem anya mellett, és alukáltam. Anya fogta a kezemet, és mindig vigyázállásban feküdt a 80 cm-es ágyán, hogy én elférjek. Aznap érkezett egy szobatársunk is, Nadinka, aki nagyon tudott követelőzni, ha éhes volt. Egész nap anyával lehettem. Csak akkor vitt be a babaszobába a csajok közé, ha fürdeni ment. Meg este fürdés után, hogy tudjon pihenni. Első éjszaka megkérdezték a babanővérek, hogy ha sírok éjjel, bevihetnek-e szopizni. Anya mondta, hogy persze. Aztán legnagyobb meglepetésére egy óra múlva már toltak is be hozzá:
"Muszáj volt visszahoznunk Eriket, mert addig sírt míg az összes kisbaba fel nem ébredt, és most hogy a többi huszonöt baba sír, ő mosolyogva elaludt!"
Anya akkor jött rá, hogy hozzá hasonlóan és is szeretek emberek között lenni.
Azért nem volt ez így mindig. Ezt a módszert még egyszer- kétszer kipróbáltam a parkban később a sétákon, de alapvetően jól viselkedtem. Éjjel kettőig aludtam, akkor vittek be anyukámhoz enni. Anya mindig számolta a perceket, hogy mikor találkozunk, azt mondta, nagyon hiányoztam neki.
Aztán kaptunk még egy szobatársat! Fruzsit! Ennyi csajszi! És volt rengeteg látogatónk is! Ott volt a mama, a papa, a nagyi és a másik papa, a János nagybátyám, Ági nagynéném, Dédimama, apa Keresztanyukája, Böbe és unokatestvérei: Tündike és Laca, meg másodunokatestvérei: Jani és Kriszta! Már a kórházban sok-sok ajándékot kaptunk. A mama hozott rengeteg finomságot! Sok gratuláló sms-es jött, és apa minden nap, amikor jött hozzánk boldogan újságolta, hogy ki gratulált még neki. Ezúton szeretnénk mindenkinek megköszönni minden kedvességet! Majd ha nagyobb leszek és puszit is tudok adni, akkor azt is küldök!
Harmadnapra, amikor jött a gyerekmustráló Doktor néni, felfedezte, hogy kezdek besárgulni. De hát én nem értem ezeket! Nekik semmi sem jó! Ha lila vagyok az a baj, ha vörös vagyok az a baj, ha meg sárga vagyok az a baj! Azt akarják, hogy olyan kislányosan rózsaszín legyek! Én! Nem is engedtek minket haza. Vettek vért, az egy kicsit csípett, aztán kiderült, hogy így nem mehetünk haza. Majd hétfőn reggel megmondják, hogy apa vihet-e haza, vagy nem. Addig pedig kaptam egy repülős szemüveget, meg egy pelust és félig nudizva betettek a szoliba. Szerintem az nagyon jó volt. Fel is dobtam a lábaimat a tartóra. Az egyetlen baj csak az volt, hogy ott anya nem lehetett velem. De aztán hétfőn mégis elengedtek. Igaz még mindig sárga voltam, de azt mondták az majd elmúlik. Különben is kellett egy kicsit indiánosdnit játszani!
Apa jött értünk. Akkor odakinn az idő esős volt és hideg. Nagyiékhoz mentünk Esztergomba. Nagyiék vártak is engem, még tortát is kaptam, meg virágot. Rajta volt a nevem is. Kár, hogy a mamáék nem voltak ott, pedig várták őket is.
Késő délután érkeztek meg a mamáék. Anya kapott egy gyönyörű órát apától, meg orchideát a mamáéktól, születésem alkalmából. Ez jó kör volt neki! Nekem van a szülinapom és anya kap ajándékot! :)
Elkezdődött az élet hármasban, velünk: mi vagyunk az új család! Anya, Apa és Erik!
Az első éjszaka azzal telt, hogy percenként riogattam a szüleimet:
"Lélegzik?" kérdezte anya
"Jaj szörcsög!" mondta apa
"Most miért sóhajtott?"
"Most mit csinál?"
Szóval egész éjjel ugráltak. Vicces volt. Igaz én sem tudtam aludni, mert nem hagytak, de legalább velem foglalkoztak.
Apa sajnos másnap hajnalban utazott vissza Belgiumba dolgozni. De hétvégén megint jött hozzánk és otthon maradt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése