Szeretném tudni. Anya is szeretné tudni. Apa is szeretné tudni. Valaki mondja meg! Hogy mit? Aha, ezek szerint Te is szeretnéd tudni, hogy miért és mitől lettünk betegek. Szombaton a nagy legotorony után Apa zebrát kreált nekem a szobám és a virágföld (szőnyeg, ami úgy néz ki, mintha virágföldes lenne, és rajta van két gigantikus virág) között. Ennek tudom az okát, ezt nem kell megmondani, ezt elmondom én. Nagyon szeretek az utcán átmenni a zebrán. Már azt is megtanultam, hogy mindig körbe kell nézni. Először balra, aztán jobbra - már ha éppen nem Angliában készülök átkelni az úton - aztán ha nincs autó, lehet menni. Jaj! Mégsem! Bicikli sem jöhet! Szóval mivel szeretek átkelni a zebrán, apa készített nekem egyet, és ott mindig átmentünk. Amíg nem volt ilyen klafa zebrám, addig anyával a lego táblát használtuk annak. Olyankor mindig kiabáltam, hogy "Anja" és akkor jött, és átmentünk. Szegény Anya, őt is elérte a sorsa. Megtanultam tökéletesen kimondani - na jól van, majdnem tökéletesen - így ha kiabálok, akkor már neki is szaladni kell. Apa így az esetek felében mentesül az 'Apa, ugrás!' alól.
Felfedeztem azt is, hogy a kisszékem nem csak ülni jó. Fel is lehet borítani, és az a motor. Amikor ment a tv-ben a motorverseny, én is versenyeztem. Néha nem jól egyensúlyoztam, olyankor kicsúsztam, de szemben azokkal a puhány alakokkal a tv-ben, én felálltam és folytattam a versenyt. Egyszer nyertem is! Egy "kinderto"-t.
Még szombaton a parkban is voltunk, aztán a szokásos időben elmentem aludni, miután jól bevacsoráztam. Na a vacsi nem sokáig maradt ott, ahol kellett volna. Egész éjjel beteg voltam, és mivel Anyáék mellett aludtam, Anya kb. nyolcszor cserélte le a nagyágygarnitúrát. Másnap ment is egész nap a mosógép, de hiába. Az én teljesítményem jobb volt. Hat óra alatt többet produkáltam, mint amennyit a mosógép 16 óra alatt, pedig neki csak az az egy dolga van! Hajnalban elmentünk az ügyeletre. Ott ugyanaz a doktor néni volt, aki a kullancsot tavaly kiszedte a fülemből. Meg is dícsért, hogy nem sírtam, amikor vizsgált. Aztán közölte, hogy a pöttyök, amik rajtam vannak csípések, és nem a betegségtől van. Nem adott semmit, azt mondta, sokat igyak, de egyszerre, csak egy kis kávéskanállal, hogy ne jöjjön ki. Aztán ha másnap nagyon levert leszek és nem akarok játszani, akkor menjünk vissza, nehogy kiszáradjak. Na hát ezt jól kitalálta a doktor néni! Csakhogy én ezzel nem értettem egyet, és lássuk be, hogy anyáéknál én hatásossabban - értsd hangosabban - tudok érvelni, mint a doktor néni. Úgyhogy amikor végeztünk a kórházban, elmentünk még a gyógyszertárba, aztán otthon bedobtam 3 dl vizet. Persze igaza lett a Doktor néninek, és nem maradt benn, úgyhogy nagy nehezen megértettem, hogy ez így nem lesz jó, és utána csak kicsit ittam, aztán vártam. Megint ittam egy kicsit és megint vártam. A vasárnap így telt el. Az étvágyam nem jött meg, de mindig szomjas vagyok. De nem kell izgulni, a rosszalkodástól ezért nem ment el a kedvem! Különben is, ezentúl nem hagyhatom abba a rosszalkodást, mert még azt hiszik, hogy ki vagyok száradva! Tegnap volt először, hogy megettem a vacsorámat rendesen úgy, ahogy szoktam. Anya nem volt ilyen szerencsés. Hétfő délután anya nem érezte jól magát, így ő is elment a Doktor nénijéhez, mert azt hitte, görcsöl a veséje. Kiderült, hogy nem a veséje, hanem az epéje, és attól, amitől én beteg voltam. A doktor nénije adott neki egy jó nagy szurit, úgyhogy nem is tudta anya eldönteni, hogy az fáj-e jobban, vagy a hasa. Most már csak a szuri fáj, jól be is lilult. Aztán éjjel ő is előadta ugyanazt, amit én, így reggel apa nem is ment dolgozni, hanem ő vitt oviba, és itthon maradt anyával. Délutánra anya jobban lett, de azért még nem igazán volt rendben. Én már vígan elvoltam, sőt szereztem egy gyönyörű trófeát is a térdemre. Be is jódozták. Így van mit mutogatnom, hogy sajnáljanak egy kicsit! Ha jól csinálom, még puszit is kapok rá! Amikor hazaértünk anya is, én is elfáradtunk. Ezek a bacik kifárasztottak! De milyen bacik ezek? Hát ez az, amit senki nem tudott megmondani! Se az egyik doktor néni, se a másik. Így csak beletörődtünk, hogy nincs más kiút, mint ráhagyni azokra a helyes apró fickókra az immunrendszerünkben, hogy elintézzék őket. Közben mi meg anyával a nagy fáradságban hol erre dőltünk, hol arra dőltünk két legózás között. Na persze, azért semmit nem kell túlzásba vinni, és azért a játék az első! A fáradságra elég volt 2 perc és 25 másodperc pihenés... legalább is nekem. Olyankor bemásztam az ágyamba, megcsócsáltam egy kicsit a cumijaimat, és kész. Utána futás játszani. Anya nem volt ennyire fürge, az ő szintideje kicsit nagyobb volt, de azért elég jól bírta a gyűrődést.
Tényleg, még nem is meséltem Nektek Jumpy BartoLÓmeóról. Ő az ugrálós lovacskám, amit 'Ó-Ma'-tól kaptam. Rugón tud ugrálni. Bocsánat, csak tudott. Leredukáltam a nevét BartoLÓmeóra, mert a rugó leszakadt, ugyhogy most már nem Jumpy. De azért kedves paci. Reggel anya beültet engem a kocsiba, én meg BartoLÓmeót, és megyünk oviba. Aztán az ovi kapuja előtt bemászik a hátizsákomba, onnan kukucskál, mert különben az óvónéni elveszi, és akkor legalább olyan mérgesen tud nézni, mint a szomszéd bácsi reggelente!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése