Dugó (2006. november 20.)

Én és a dugó, a dugó és én, mi ketten a dugóval. A dugó az új szerzeményem. Az történt, hogy játszottam a játéktengerben, és egyszer csak megtaláltam azt, amit anya próbált tuszkolni a számba, amikor újszülött voltam és kiköptem. Szóval most megtaláltam, mert a játékok között hevert, és gondoltam kipróbálom. Rájöttem, hogy ez nagyon fincsi. Jó dolog. A nagyika hiába próbálta elvenni tőlem nem ment. Olyan ez a dugózás, mintha egész életemben ezt csináltam volna. Így nagyika és anya elrohantak a boltba venni nekem egy újat. Azóta sokkal nyugisabb vagyok, kevesebbet kotkodálok. Egy hátulütője azért van a dolognak: éjszaka ha kiesik a számból, akkor anya kénytelen felkelni, hogy megkeresse.
A cumival nagy mutatványokat is tudok! Ha tüsszentek, és a dugó úgy dönt, hogy Föld körüli pályára áll, akkor én röptében elkapom, még mielőtt ezt megtenné! De a "ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez" elvet is tudom hasznosítani. Ha nem tudom rávenni a cummát, hogy jöjjön vissza a helyére, a számba, mert mondjuk anya vagy apa nincs ott, akkor paff lehasalok és bekapom! Szerintem jól működik!

Férfi szolidaritás (2006. november 20.)

Mint azt már tudjátok, utálok öltözni, és ennek hangot is adok, kellő mennyiségű decibelen és több oktávon. De azt is tudom, hogy a nők milyenek! Állandóan csak öltözködnek, meg megmondják, hogy mit vegyünk fel. Csak, hogy tudassam a fehérnéppel, én családom férfitagjait erősítvén, a nagypapának végignevetem az öltözködést! Apának is, ha eléggé bohóckodik! Mindenki másnak ordítok!

Családi kör (2006. november 19.)

Az elmúlt egy hónapot Magyarországon töltöttem a nagyszülőkkel, nagynénikkel, nagybácsikkal, unokatesóval. Nagyon sokat játszottam, rengeteget tanultam, okosodtam, és ravassz kis rókává váltam. A nagyika minden reggel fél hatkor szervírozta a reggelimet, egész nap játszott velem, kimentünk sétálni, vonatoztunk, és ha nagyon rám jött az anyázhatnék, akkor átmentünk a másik szobába, és megpuszilgattam anyát. Olyankor anya mindig becsukta szemét, és várta, hogy ha már nem maradt egy szál haja sem, leharapom az állát. De hát ajándék puszinak ne nézd a fogát, ugye! Voltunk a Tamás doktor bácsinál. Anya kétségbe esetten mondta neki, hogy mostanában kevesebbet eszem. Erre a doktor bácsi mondta, hogy "Hála Istennek! Legalább nem lesz ez a gyerek olyan, mint egy reneszánsz puttó angyalka!" Azért a nagyikánál visszajöttek a huriburik a lábamra! A nagyikáéknál van egy olyan nagy valami, amire ha rácsapok hangokat ad! Anya azt mondta, hogy az a zongora. De szerintem anya nem figyelt eléggé. Az igazából a bordó, rolytos bársonyterítő tartója. Igyekeztem megtépázni azt a terítőt, de valahogy nem sikerült. Ezért gondolom, hogy nagyon nehéz lehet, így kell alá az a nagy tartó. Mindenesetre nem vitatkozom anyával. Ha az a zongora, akkor én tudok zongorázni. Nem nehéz. Nem tudom mit kell azon évekig tanulni! Csak a pipi-papának kell szólni, hogy mutassa meg az "Azt a mindenit" mozdulatot. Ez egy univerzális mozdulat. Nagyon sok mindenre lehet használni. Többek között zongorázásra is. A lényege az, hogy tenyérrel ráütsz az asztalra, üvegre, ajtóra, szóval bármire, ami lapos és a kezed ügyébe akad. Jó nagyot szól. És ha mondod nekem, hogy "azt a mindenit" én már csapok is. Csak vigyázz, ne te legyél legközelebb! A zongora és a rolytos terítő mellett az ablakban nézelődés is a kedvenc időtöltéseim egyike lett. Sok érdekes dolgot lehet látni. Nénik, bácsik mennek az utcán. Ha esik az eső, mindenki valami furcsa gomba alá bújik és siet, vagy éppen veszekszik a gyerekével iskolából hazafelé menet. Aztán ott vannak azok az autók, buszok, meg a nínózós nagy piros kocsik. Ők mindig többen mennek egyszerre. Nagyon szeretnek hangoskodni. Láttam ám az ablakból, hogy az eső helyett valami fehér pöttyökk estek le. És minden fehér lett. Nem voltam kinn akkor, de az emberek az utcán nagyon fázósnak tűntek. Azt hiszem ez volt az első hóesés. De benn, a jó meleg szobában a játék nem állhatott meg. Ági és János is meglátogattak. És képzeljétek el, olyan jól tudnak focizni! Szeretek velük játszani ilyet! Kár, hogy olyan keveset tudtunk találkozni! És az Ági megdöntötte az elaltatási rekordot is! 5 perc alatt mély álomba zuhantam a karjaimban! Ha ezt utána csinálod, te is bekerülhetsz az Eriness könyvbe! Anyát néha elkísártük a nagyikával vizsgázni. Ilyenkor vonatoztunk. Azt is nagyon élveztem, mert rengeteg új emberrel találkoztam. Mindenki nagyon kedves volt. Utaztam villamoson is. Esztergomba eljöttek hozzám a mama meg a Márk is. Azt mondták, hogy nagyon megnőttem. Aztán egyik hétvégén kimentünk Miklósra a mamáékhoz. Felcuccoltuk a papa kocsiját, és a mama ölében kiautókáztam. Ott is kiságy várt tengerészmacis ágyneművel! Éjszaka apa is megérkezett. A Márkot megfagyasztottam néhányszor, amikor kinn őrzött a levegőn, vagy ha elmentünk sétálni, mert bizony nagyon hideg volt. Márkkal nagyon sokat nevetgéltünk. Szeretek vele játszani. Márk csinálta minden este a fürdővizemet, és vigyázott rám, amikor a mama nem ért rá. Az egész nappaliból játszóteret csináltunk, ugyanúgy, mint Esztergomban. Azon a hétvégén mentek el anyáék bálba. Másnap este pedig a Böbe, Tündike és Laca is meglátogatott. Kár, hogy olyan későn jöttek, így én már alváshoz készülődtem. Sajnos apának másnap haza kellett mennie, mert várta a munka. Utána sokáig nem találkoztunk. Amikor visszamentünk nagyikáékhoz, anya bezárkózott , és napokig csak tanult, felöltözött, eltűnt, tanult. De levizsgázott. Néha adtam neki erőtmerítő puszikat, kicsit megcibáltam, hogy felébredjen, olyankor újult erővel folytatta. Voltunk anyával meglátogtni a tőzsdés nagynéniket is. Megnéztem, hogy működik Magyarország egyetlen Tőzsdéje. Nem elég korán kezdeni! Különben is, nekem már van kötvényem! Hamar eltelt ez az idő. Jó lett volna még veletek sokat játszani, de reszkessetek játékok, mert nemsokára megyek újra! Pipi-Papa, Nagyika, Mama, Nagypapa, Papa, ti pedig gyűjtsétek az erőt! Itthon apa várt minket. Nagyon meglepődött, hogy hazaküldött egy kisbabát és egy nagyfiút kapott cserébe! Azért nem felejtettem el repülőzni, meg a szekrény tetején trónolni! Azt csak apával lehet! Csak ő tudja! Sőt rájöttem, hogyha a vitrin tetejére ültet, onnan elérem a festményt. De csak akkor szabad birizgálni, ha apa nem néz oda, különben rám szól. Az meg nagyon jól hangzik, amikor a lábammal ütöm a ritmust a vitrin ajtaján. Kólönösen vicces, ha a cumi is lóg és az is hozzáér az üveghez. Szóval rafináltkodni jó dolog! Csak el ne csípjenek!

Fél éves lettem! (2006. október 26.)

Nagyikáéktól a feledik szülinapomra kaptam egy szobahintát! Bizony! Szobában lehet hintapalintázni! És nem csak ám ülős hinta! Le is lehet dönteni, úgyhogy kényelmes hintaágyban lehet a délutáni sziesztát eltölteni. A mamáék pedig megvették a kedvenc mesefilememet: a VUK-ot. A hintapalintából lehet így énekelni a "Fürge róka lábát", ami most különösen időszerű, hogy már szaladni is tudok!

Első lépéseim... (2006. október 25.)

Már jó ideje próbálkozom e felállással, de valahogy a lábaim nem akarnak menni. A nagyikánál ezt is megtanultam! Rájöttem, hogyan kell a kiságyat arra használni, hogy fel tudjak állni. Nagyika megmutatta azt is, hogyan kell a lábacskáimat tenni. Szuper! Most már oda megyek, ahova csak akarok! - egy kis segítséggel. Néha, az elején, még leragadtak ugyan a talpaim, nem mindig jöttem rá, mit kell mondani nekik, hogy emelkedjenek fel, de erre is született megoldás. "Egyik láb, másik láb!" Ez a varázsszó. Ha ugyanis ezt mondja nekem valaki, akkor megindulnak a lábaim. A kedvenc lépegetős versikém a "Sétálunk, sétálunk..." azzal a változtatással, hogy a "lecsücsülök, csüccs" kimarad. Úgy tudok már futni, mint a nyúl!

Erik az egekben (2006. október 20.)

Tényleg az egekben, pontosabban a felhőkben jártam, mint a kis füstgyerek. Tegnap repültem ugyanis életemben először. Eljött hát a nagy pillanat: megérkeztünk Magyarországra! Gondolom legalább is, hogy nagy pillanat, ha anya ennyit készülődött rá. Már napok óta pakolászott, mosott, vasalt, készülődött. Egyik boltból a másikba jártunk. Aztán tegnap mire apa hazaérkezett, én már megfürödtem, szép ruhába öltöztem, amit annyira nem értettem, mert a tollasbálban csak pizsit szoktam hordani, dehát - gondoltam - ez is anya készülődésének része. Aztán apa bepakolta a bőröndöket, meg a babakocsit az autóba. Ezt sem értettem, hiszen a park ahova babakocsival autokázunk már olyankor zárva szokott lenni, és különben sem szoktunk annyi nagy táskát magunkkal vinni oda. Na meg aztán apa zseniális pakolási technikájának köszönhetően a babakocsi mellé - ami amúgy magában sem igazán fér be - bepaszírozta a nagy bőröndöket is. Elindultunk. Sokat mentünk, volt, hogy elértük az alvási sebességet, de volt, hogy nagyon lassan haladtunk. Apáék nem számítottak rá, hogy este 8 órakor dugó van az autópályán. Egyszer csak megérkeztünk a repülőtérre. Gyorsan becsekkoltunk, azaz csak becsekkoltunk volna gyorsan, de kiderült, hogy a kisbőröndöt nem lehet feladni, mert túl sok lett volna a bácsiknak a cipelnivaló. Így nekünk kellett anyával magunkkal vinni. Olyan volt, mint egy kis utánfutó. Anya bepakolta az összes apróságot (Erik ruha, Erik hami, ajándékok, anya táska, anya pulcsi, Erik kabát, Erik játék, stb. ) a babakocsiba, engem beültetett a hordozóba, a hordozót pedig beletette a babakocsiba. Aztán tolta a babakocsi-hordozó-Erik piramist maga előtt, és húzta maga után a kék bőrőndöt.. Senki nem akart segíteni. Aztán odaértünk a vámvizsgálathoz. Meglehetősen veszélyes gyereknek nézhetek ki, mert a biztonsági vizsgálatnál először anyát motozták végig. Aztán ki kellett pakolni az összes besakkozott cók-mókot a szalagra, ahol átvilágították. Majd a babakocsi piramist át kellett tolni a kapun. Sípolt. Akkor mondták anyának, hogy vegyen ki engem hordozóstól a kocsiból. Anya kivett. Áttolták a babakocsit, sípolt. Egyesével végignézték rajta az összes redőt, kockát, zsebet és csavart. Aztán mondták anyának, hogy vigyen át hordozóstól a kapun. Anya átvitt. Sípoltunk. Akkor az egyik egyenruhás néni vitt át, de akkor is sípoltunk. Mondták anyának, hogy vegyen ki a hordozóból. Anya kivett. A hordozót átvitték a kapun. Az nem sípolt. A néni egyszerű bizonyítási módszerrel kijelentette, hogy én sípolok. Akkor le kellett vetkőznöm egy szál pelusra. Na mármost a néni nem tudta, hogy én utálok öltözködni, hát kinyilvánítottam. Kellően hangosan. Mindeközben az átvilágított cuccaink (Erik ruha, Erik hami, ajándékok, anya táska, anya pulcsi, Erik kabát, Erik játék, stb. ) szanaszét 15 négyzetméteren. Az összes segítség annyi volt, hogy amíg anya elkezdett visszapakolni, meglehetősen idegesen, én ordítottam, mögöttünk 50 ember várt a sorára, a repülőbe megindult a beszállítás, szóval az összes segítség annyi volt, hogy oda jött és körbeállt engem 8 nagydarab, kopaszra nyírt bácsi ugyanolyan egyenruhában, mint akik anyát átvizsgálták, és elkezdtek idióta hangokat adni nekem. Olyat mint a gügyügügyü. Nem tudom, hogy megsértődtem-e vagy megijedtem, de még hangosabb ordítással fejtettem ki anyának abbéli aggodalmamat, hogy mennünk kellene már.

Persze nem volt vége a tortúrának. Még fel kellett öltözni, visszasakkozni mindent a kocsiba, utánfutóval kimenni a repcsihez. Majd újra kipakolni a babakocsiból és felmenni a repülőre. Egy talpig olajos bácsi segített nekünk. Összecsukta a babakocsit, és segített felvinni a repcsire a cuccokat. Ezúton is köszönjük neki.

A repülő egész izgi volt. A baj csak az volt, hogy álmos voltam, és a mellettünk ülő bácsi nagyon hangos volt: hol reklamált a szendvics miatt, hol krahácsolt. Nem hagyott aludni. Mire a bácsi csöndbe maradt az előttem ülő néni kezdett reklamálni, hogy nem tudja hátrahajtani az ülést a hordozó miatt. De erősnek bizonyult, és addig feszegette, míg sekerült eltörnie a hordozómat. Nagyot csattant. Nagyon megijedtem. A nénik pedig nem engedték anyának, hogy kivegyen a hordozóból, amíg bedugult a fülem. Ehhez pedig nem vagyok hozzászokva. Engem mindig felvesz anya meg apa, ha pityergek. Azért gyorsan eltelt az idő, megint bedugult a fülem, de már anya pakolászott is. Megkérte az egyik rózsaszínbe öltözött nénit, hogy segítsen levinni a csomagokat. Erre a néni csak annyit mondott, hogy miért nem adtuk fel. Anya megköszönte a segítségét. Végül egy idős néni segített levinni. Gyorsan átmentünk az útlevél ellenőrzésen. Az utánfutókhoz betársult még egy pótkocsi a nagybőrönd formájában. A nagyika és a nagypapa hála istennek ott vártak. Gyorsan átugrottak a korláton, hogy segítsenek. Én akkor már a nagyika karjaiban aludtam is. Éjszaka csak arra emlékszem, hogy egyszer vetkőzni kellett, de akkorra találtam egy nagyon szép kiságyikót, olyat, mint az enyém. Úgy aludtam, mint a tej.

Reggel, amikor felébredtem, már várt a reggeli. Ez a rémálom pedig hamar elfelejtődött a sok játékban. A macik, a cinki-maci, a nyuszik és a szép ágyikóm megnyigtatott, hogy jó helyen vagyok.