Első hét az oviban / First couple of days in Creche (2007. szeptember 4.)

Bizony ám! Dobránszky Erik János ovis lett!

Na azért nem kell megijedni, hogy milyen sok idő, milyen hamar elment! Csak fele annyi ment el, mint gondoljátok. Én ugyanis még csak 17 hónapos vagyok, de szemben az otthoni szokásokkal, itt már 3 hónaposan oviba járnak a gyerekek. Anyáék nem akartak beadni három éves koromig, de nagyon szeretek a gyerekekkel játszani, és anyával néha már olyan unalmas. Ő amúgy is lányból van, nem érti a fiús dolgokat. Apa meg egész nap dolgozik, csak este és hétvégén tudok vele játszani. Szerencsére teljesen véletlenül az egyetemi oviba kaptunk egy helyet. Ez nagyon ritka, mert helyet már azelőtt 8-10 hónappal kell foglalni az oviba, hogy megszületsz. Ez elég hihetetlen, ugye? Pedig így van. Az egyetemi ovinak a t'Groot Park nevű csoportjába kerültem. Ez helyileg Lovenjoel-ben van egy kastély parkjában. A kastélyt és a területét visszakapta az egyetem, így ott most egyetemi kórház is és néhány tanszék is üzemel. Dugómentes időszakban 10 perc autóval, de legrosszabb esetben is 25 perc. Az ovimban összesen 34 gyerek jár. Az én csoportomban 8-an vagyunk, két óvónénink van, Stien és Elke. Stient sokkal jobban szeretem, neki puszit is szoktam adni, amikor elbúcsúzom tőle. Elke is nagyon kedves, de tőle zokon vettem, hogy az első napokban reggel, ő vett el anyától. Az első napom kicsit furcsa volt, de nagyon jól éreztem magam. Reggel fél kilencre mentünk. Vagyis mentünk volna, de mivel előző éjjel nem hagytam anyát aludni, reggel elaludtunk, így egy kicsit később értünk az oviba. Ráadásul, most építik az egyik kereszteződést, úgyhogy reggelente jó nagy dugó van. Amikor megérkeztünk az oviba, már alig vártam, hogy anya letegyen, és szaladhassak játszani. Úgy belemerültem, hogy még azt sem hallottam, hogy anya elköszön, és elmegy. Elke mondta neki, hogy nap közben hívjam fel őket, hogy hogy vagyok, ha anya nagyon izgul, Szerintem anya nagyon izgult, mert egy óra sem telt el, és hívott. Én egy kicsit sírtam akkor éppen, de nem azért, mert ott lettem hagyva, hanem azért, mert éhes lettem, és én hozzá vagyok szokva, hogy nem kell várnom a hamira. Hát, azt hiszem ez mostantól nem így lesz. Nagyon éhes voltam. Nekifogtam az ebédemnek, és jóízűen beleharaptam. De ez nem olyan volt, mint anyáé! Most már értem mi az a menzakoszt. Azért éhes embernek mindegy mit főznek! Ebéd után aludtam egyet, és mire felébredtem, anya jött is értem. Azóta minden reggel csinálok egy kis műsort anyának, nehogy azt higgye, hogy már nem is szeretem. De gyorsan elmúlik, aztán jön a játék. Szerdán apa jött értem, és már repetáztam is a hamiból. Ebédre ugyanis bolognai spagettit kaptunk. Minden nap vinnenm kell a kis üzenőfüzetemet, amibe reggel anya írja be, hogy mennyit aludtam, mennyit és mit ettem, és ha gyógyszert szedek, az hogy megy. Délután pedig, amikor anya jön értem fél négykor, akkor az óvónéni írja be, hogy mit csinálok, mit eszek, mennyit alszom az oviban és kivel barátkozom, miket tanulok. Az óvónéni mondta anyának, hogy átszervezem az ovit, mert hagynak aludni, amikor csak jól esik. Hát nekem, akkor esik jól, amikor álmos vagyok. Utána megkeresem a nagy szőrős párnát és alszom egyet. Már reagálok a flamand utasításokra, amit az óvónénik adnak. Van két barátom is, az egyiknek nem emlékszem a nevére, a másikat Manneke-nek hívják. Jövő héten, amikor megint megyek oviba, kell vinnem minden családtagomról fényképet. Csinálnak nekem is, mint a többieknek egy saját falat, ahol az én családom fényképei vannak, így ha szomorú lennék, megnézhetem. Az óvónénijeim felírták magyarul a fontosabb szavakat is, azzal próbálkoztak, de elég hamar feladták és maradtak a flamandnál vagy az angolnál. Most hogy eljött a hétvége, két napig nem megyek oviba, de aztán hétfőn újra irány a gyereksereg!

Azt még nem is meséltem, hogy a Nagyikűmnak most volt a születésnapja. Sajnos, nem lehettünk ott személyesen, hogy megölelhessük, adhassunk egy puszit, és meghúzzuk a fülét, de természetesen nem felejtettük el. Sok postás bácsit is megkértünk, hogy vigye el a Nagyikának a szülinapi hangos képeslapunkat és az ajándékot. A borítákra ezt írtuk rá:

"Siess Postás Bácsi,

Szedd a lábad,

Vidd el a levelem a Nagyikámnak!

Fontos, hogy odaérjen,

Legkésőbb Vasárnap délben!"

Szerdán adtuk fel a levelet, s a Postás bácsik úgy szaladtak, hogy már pénteken Esztergomban volt a levelem. Ez nagy szó, mert amúgy előfordulhat, hogy egy-egy dolog akár két hétig is kering a két ország között. Ezúton kívánunk Neked Nagyika mégegyszer nagyon-nagyon

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!

Újra itt van... / He is coming... (2007. szeptember 2.)

... mármint Erik és a nagy csapat!

Miután visszatértünk a "jómunkás" ember hétköznapjaiba, végre találkozhattam Celinával és Beával is. Celina is nagyot nőtt a nyáron, ő is nyaralni volt a nagymamájánál Litvániában. Nagy puszit adtunk egymásnak, olyan babacsók féleséget. Apukája meg is jegyezte, hogy "kicsit korán kezdik ezek a fiatalok". A hétfői nagytakarítás után, anyával kimentünk a játszótérre, ide a nagy parkba. Megtanultam felmászni a csúszdára. Fel a lépcsőn négykézláb, aztán át a faakadályokon, először úgy, hogy anya fogta a kezemet, mostanra már úgy, hogy kapaszkodom a láncokban, aztán át a kapuk alatt, végig a recés hídon, majd a csúszdán leültem anya ülébe, és zsupsz. Mára azonban már egyedül is végig tudok menni, így anyának nem kell utánam jönni a mászókára, elég, ha jön mellettem és kísér. A csúszdán is egyedül csúszok már le, anya pedig elkap a végén. Miután ezt egy párszor megismételjük, jöhet a kishinta. Ez a kedvencem még mindig. Nagyon szeretem. Utána a nagy hinta, majd a lovacskázás anyával. Ha ezzel is megvagyunk, akkor átmegyünk csövezni. Nagy piros csöveken lehet átbújkálni a föld alatt. Ez csak akkor nem túl nyerő, ha előtte esett az eső, mert akkor nyakig sárosak leszünk. Na de ki ijed meg egy kis sártól? Én nem, maximum a kocsi, meg apa, amikor takarítani kell. Ha nagyon elfáradok a játszótéren, akkor elmegyünk megnézni az állatkákat. Mi szoktuk Celinával etetni őket kenyérrel. Van sok kecske, meg malac, de három csacsi is ténfereg ide-oda. Amint megérzik, hogy hammát hoztunk, olyan sokan lesznek, hogy ki sem látszódunk közülük. A játszótéren nagyon el szoktam fáradni. Utána még éppen annyi erőm van, hogy apával játsszak egyet a fürdőkádban, megvacsorázzam a májkrémes kenyeremet kakaóval, és irány aludni. Az álommanók hívás nélkül is, elég gyorsan lecsukják a szempilláimat. Ha rossz az idő és otthon maradok, apa ötlete alapján anya bunkert csinál a kiságyból. Letakarja a tetejét, kivesz két-három rudat, hogy tudjak ki-be járkálni, ott szoktam játszani. Este fél kilenckor már durmolok, és hat órakor kelek reggel. Olyankor már nem szoktam visszaaludni, várom a reggelimet, a 350 ml kakaómat. Felöltözöm, és hét órakor már teljes harci díszben versenyzek a kisautóimmal. Kilenc óra körül eszem egy kis kenyérkét, amikor anya reggelizik, aztán fél tizenkettőkor ebédelek. Már egyedül ülök az asztalnál, és eszem. Igaz a babaszék még mindig kényelmesebb, mert nem kell nyújtózkodnom, hogy felérjem az asztalt. Déltől háromig pedig lehúnyom szemeim és a szőke, kékszemű angyalkáimmal álmodok. Délután megint park, vagy előtte esetleg más, ha van elintéznivaló. Kedden például elmentünk anyával bevásárolni. Legalábbis anya úgy gondolta, én viszont nem annyira. Már nem olyan vicces ülni ott a babaülésben a bevásárlókocsin. Sokkal viccesebb lerámolni a polcokat. Erre anya is rájött, és a velem való vásárlással elég hamar felhagyott. Délután négy körül a parkban szoktam elfogyasztani az uzsit, ami vagy banán, vagy barack, de időnként nápolyit is kapok.

Szerdán anyával elmentünk megnézni az ovimat. Igazából nagyon jó. Egy nagy játszótér az egész. És képzeljétek olyan sok kisgyerek van ott! Nem akartam hazajönni, de muszáj volt, mert én csak holnaptól leszek hivatalosan ovis. A hetünk a sok mozgalmasság ellenére elég csendesen telt. Apával nagyon keveset játszottam, mert apa vizsgázott, és ezért folyton csak tanult. Már alig várom, hogy befejezze a vizsgáit!

Azt még nem is meséltem, hogy Keresztanya és Keresztapa elköltöztek az "új" világba. Chicago mellett fognak lakni, úgyhogy jól vigyázzatok! Most már nekem is van egy chicagoi keresztapám!

Otthonról haza! / From home to home ... (2007. augusztus 26.)

Miután elindult mindenki, mi is összeszedelőzködtünk, és elindultunk a Mamáékkal. Sokat mentünk. Papa vett paradicsomot meg fehér répát, aztán megint mentünk. Utána megálltunk enni, pisilni, sétálni, és megint mentünk. Este megaludtunk egy kempingben. Másnap már nem vittük tovább a lakókocsit, amiben nagyon jókat lehet aludni, mert csupa párna, és egy nagy ágy, amikor át van alakítva. Az elkövetkező néhány napban én diktáltam a vezetési tempót. Ha én azt mondtam álljunk meg, megálltunk. A kocsiban általában alukáltam. Aztán egy-két nap múlva hazaérkeztünk Leuvenbe. Ott fürödtem már este, és vacsoráztam apával. Amikor elaludtam, apa elindult valahova. Másnapra, mintha visszavarázsoltak volna a kis szobácskámba. Minden visszatért a régi kerékvágásba. A régi játékaim őjra felfedezésre várnak. Anya is, apa is a helyén volt, sőt Márk abban a kiváltságos helyzetben volt, hogy a szobámban aludt velem, így reggel őt meg tudtam nekifutásból támadni. Amikor ráfeküdtem a fejére, és lebirkóztam őt, mint Pampalini az oroszlánt, azt hiszem semmi kétsége nem maradt afelől, hogy fel kell kelnie. Aztán együtt piszkáltuk fel Mamát és Papát a nappaliban. Másnap apa még elment dolgozni, így addig mi a mamáékkal vásárolni mentünk. Szombaton még sétálgattunk egyet a városba, aztán a mamáék beültek a kocsiba és elindultak. Elbúcsúztam tőlük, és integettünk egymásnak az ablakból. Puszikat küldtem, hátha meggondolják magukat. De elmentek. Vasárnap hiába vártam, hogy valaki ott lesz, de csak hárman maradtunk. A hangulatom sem volt olyan fennkölt, pláne, hogy még apa is begubózott a szobába tanulni, így a hirtelen nagy forgatag megszűnt, anyával kettecskén maradtunk a játékokkal. Segítettem anyának főzőcskézni. Közben újra felfedeztem a lakás minden szegletét, és találtam őj játékokat. Arra is rájöttem, hogyan kell halmozni az élvezeteket: eldobtam magam a kanapén, dudorásztam, és két cumival a számba azon gondolkoztam, hogy holnap vajon mi következik! Arra gondoltam, őjra találkozhatom a barátaimmal, és megyünk biztosan játszótérre is! Nagyon jó kedvem lett!

Reszkess Balaton! Visszatértem! / Huge garden at Balaton (2007. augusztus 21.)

Ismét visszatértem a tett "majdnem" színhelyére. A Balaton stimmel, de ezúttal nem Zamárdiba érkeztem. Miután elbúcsúztam a Nagyikáéktól, Miklósra mentünk a Mamáékhoz. Ott aludtam, miközben sürgés-forgás közben heves pakolásnak lehettem időnként félűlomban fültanúi. Másnap amikor éppen indulni készültünk, anyáéknak kiderült, hogy szeptemberben Törökországba utaznak, de ahhoz viszont hat hónapig érvényes útlevelüknek kell lenni. Na nekik ilyen nem volt, így volt nekik egy napjuk, hogy elintézzék. Papa gondolta, hogy nem várja meg, így Papa unokatestvéréék felajánlották, hogy otthagyják anyáéknak a kocsit, és majd azzal utánunk jöhetnek Balatonra. Legnagyobb meglepetésemre Vászolyba mentünk a Dédi-nagyihoz, akinek múltkor véletlenül eldugtam a fontos kulcsát a gumicsizmába. Legalább is azt hiszik, hogy véletlenül. Anyáék késő este csöppentek be. A papa lakókocsival ment le, Adrika, Niki, Kriszta és Jani pedig egy nagy lakóautóval érkeztek. Azt meg kellett néznem. Meg is szereltem azonnal az index lámpát, amiről Adrikának köszönhetően most már azt is tudom, hogy az narancssárga, a tolatólámpa meg fehér. Ez nagyon fontos tudnivaló. De tudom, hogy ezt az információt csak olyanok értékelik, akik tudnak autót szerelni. Ugye Jani?
Adrival azonnal megbarátkoztam, mert nagyon sokat játszott velem és különben is szőke haja van és kék szemei. Mint az angyalkámnak! Emlékeztek rá? A Dédi-nagyinál hatalmas a kert. Olyan nagy, hogy mire a végére legyalogolsz, már nincs erőd visszamenni. Olyankor jó ha a Papa kéznél van, és lovacskaügetésben visszavisz a házikóhoz. A kert telis-tele van izgalmasabbnál izgalmasabb játékokkal. A Dédi-nagyi összes körtéjét, paprikáját és uborkáját átpakoltam és megkopasztottam az összes szál füvét. Így a kapunál egy darabig biztosan nem kell füvet nyírni. Amikor nagyon elfáradtam a pakolászásba, én is beleültem a kosárba. Vártam, hátha valaki belepakol engem is a kiságyba. De ez a gondolat gyorsan elszállt. Inkább játsszunk, mint aludjunk! Aludni otthon is lehet!

Adrikának azt is megmutattam, hogyan kell autót vezetni, cserébe a lámpáért. Így neki is már csak a jogsit kell hozzá megszerezni. Adrika testvére Niki is nagyon sokat játszott velünk. Kriszta is próbálkozott, de neki beletelt egy-két napba, meg néhány túró rudiba, mire lekenyerezett. Délelőttönként, amíg a többiek kirándulni jártak vagy strandolni, én ott maradtam Mamával és Dédi-nagyival, mert a nap nagyon erős volt. Egész nap meztelenül szaladgálhattam kedvemre, és pancsoltam az árnyékban a gumicsónakkomban, amit még Krétáról kaptam. Levittük Vászolyba a kisautómat is, és apával annyit rodeóztunk, hogy elkoptak a kerekei. A szobasátrat sem hagytuk otthon, Nagyi azt is bepakolta. Adrival. Nikivel és Márkkal felépítettük. A Papa is beszállt a buliba. Néha a szél sajnos nagyon megerősödött, így felkapta a sátrat.

A kertben voltak szélforgók, azokat is megszereltem. Délután miután megebédeltem, aludtam egyet. Olyan jól éreztem magam, hogy eszemben sem volt leülni, még enni sem, így a Mama rohangált utánam a kanállal. Miután felébredtem a délutáni alvásból, lementünk mi is a strandra a többiek után. Ott még egy jót pacsáltam a Balcsiban, de sajnos csak az első pár napon, mert utána olyan hideg volt a víz, hogy jobbnak láttam pacsálásra a gumicsónakomat használni. A strandon lehetett lasztizni, találkoztam más babákkal is és Adrival kártyáztam is. Pontosabban anya kártyázott, én meg segítettem neki. Este amikor hazamentünk a Dédi-nagyinál a nagy kádban fürödtem, utána vacsi, és lefekvés. Néha nagyon nagy volt a zsibongás. Olyankor felkéredzkedtem apához vagy anyához, mondtam nekik, hogy menjünk ki, és kint a fák csendes suhogása mellett elaludtam. Reggel általában a kiságyban ébredtem, így valószínűen apáék visszasettenkedtek velem, amikor már elaludtam. Apa és anya a lakókocsiban aludtak, így reggel mentem őket ébreszteni, és szólni, hogy a Dédi-nagyi már megfőzte a reggeli kávét. Aztán egyik este, éppen amikor lefeküdni készülődtem, elkezdték énekelni a Boldog Szülinap dalt! A Papa születésnapja volt! Tortát meg pipát, meg hátizsákot kapott ajándékba. Ez utóbbit azért, hogy amikor velem kirándul, legyen miben cipelni a cuccaimat.

BOLDOG BALATONOS SZÜLINAPOT PAPA!

Így teltek a napok. A Dédi-nagyi megtanította, hogy amikor azt mondja lépcső, akkor megállunk, és várjuk a segítséget, és a ha nem jön felmegyünk egyedül a lépcsőn. A Papa ha azt mondja, "Fel a kezekkel!", akkor a karokat a magasba kell emelni! Ez nagyon vicces! De vigyázni kell, mert ha nem vagy elég ügyes, megcsikiznek! Szombaton anyáék és Janiék is elmentek. A rossz idő is beköszöntött. A Mamáék is elkezdtek pakolászni. Vagyis nemsokára mi is indulunk tovább!

Az új szerzemény / On four wheels ... (2007. augusztus 13.)

A krétai nyaralás után volt mit kipihenni! De nem kellett csak egy fél nap és újra erőm teljében voltam. Nagyikának sem volt más választása! Szerencsére Pipi-papa kiphenten várt bennünket, így Nagyikának hagytam annyi szabadidőt, hogy megfőzze a Jókai bablevest meg a palacsintát. Tudjátok, Belgiumban nem nagyon lehet olyan finom füstöltcsülkös bablevest enni, már csak azért sem, mert nincs füstölt csülök, de guggon ülő babot is csak akkor talál az ember, ha anyukája hoz Magyarországról. Szóval nagyon fincsit ebédeltünk. És mert nagyon jó gyerek vagyok, és a Nagyikáék nagyon szeretnek, kaptam tőlük egy új járgányt! Bizony ám! Négy kereke van, mint a dömperemnek, meg saját kormánya, rá lehet ülni, van pakolós csomagtartója, hogy a cumit, meg a banánt se kelljen otthonhagyni, ha elmegyünk rodeózni, és telefon is van rajta! Ráadásul tolni is lehet, ha az ember megunja a sok ücsörgést. Szóval a Nagyikával és a Pipi-papával elmentünk kipróbálni a járgányt a Duna-partra, és hogy ne felejtsen el a kisautó, ezt mindennap meg is ismételtük. Rengeteget játszottunk. Nagypapa elvitt autót szerelni, meg Búbánatba füvet vágni. Megnéztük a Pepsi kutyust, és integettem anyáéknak, amikor szombaton reggel elmentek a Pipi-papa kocsijával. Vasárnap jöttek haza. Akkor tudtam meg, hogy amikor Keresztapát láttam a reptéren, miért volt olyan izgatott. Másodszor is megnősült. Na persze Keresztanyát vette feleségül megint, mielőtt valaki rosszra gondolna, csak szerintem úgy gonodolta Keresztapa, hogy jobb kétszer, mint egyszer sem! Ezzel egyetértek! Én is így vagyok azzal, amit szeretek! Jobb, ha kétszer adnak enni például, mintha egyszer sem kapnék. Aztán amikor anyáék hazajöttek, anya megint pakolűszni kezdett. Már éreztem, hogy megint megyünk valahova. Ma már jött is értünk a Papa meg Márk. Valami új kaland vár, aminek nagyon örültem, de egy kicsit szomorú is voltam, mert el kellett búcsúznom a Nagyikáéktól. Most sokáig nenm látom őket. De Nagyi! Ígérem, hogy amit veled tanultam, azt nem felejtem el! Gyakorlom majd a kanállal evést! És Nagypapa! Ne felejtsd el, hogy én is tudom mutogatni, hogy NEM-NEM!!!

Tengerre magyar! II. / By the sea... II. (2007. augusztus 9. )

Nagyon korán keltünk, hogy elinduljunk Krétára. Azt hiszem nem is lehet eldönteni, hogy nagyon korán, vagy inkább nagyon későn kellett elindulni. János vitt bennünket a repülőtérre. Sajnos a Nagypapa nem tudott velünk jönni nyaralni, pedig nagyon szerettem volna, ha ő is ott van. Nagyika, anya és apa jöttek velem. Mikor megérkeztünk arra repülőtérre, ahonnan mindig haza szoktunk menni Leuvenbe, már a Mama, Papa és Márk is ott voltak. Benn nagyon hosszú sor kacsázott, ráadásul el is késtünk, úgyhogy úgy kellett összevadászni az utazócsomagunkat az idegenvezetőtől. Végül öten indultunk neki. Márk jött még velünk. A repülő nem volt tele, és Balaton csokit is kaptunk. A repülő egyszer csak egy hatalmas víz fölé érkezett. Utána elkezdett leszállni. Már nagyon izgultam, mert nem volt alattunk szárazföld és nagyon közel voltunk a vízhez, márpedig a mi repcsink nem volt kétéltű, de végül szilárd talajon landoltunk. A víz olyan gyönyörű kék volt, amilyet még a 17 hónapos életemben sohasem láttam. A repülőn azt mondták hűvös van odakinn, így még dzsekit is vettünk fel, mielőtt kiszálltunk. Na azt nem kellett volna. Ahogy kilétünk az ajtón, megcsapott a forróság. A a sok ember szinte egyszerre kezdett el levetkőzni. A reptér üvegajtajának másik oldalán buszok vártak ránk. Felszálltunk az egyikre. Néhány perc múlva nádas, gazos telek mellett lassítottunk. Hát gondoltuk, nem biztos, hogy egészen ilyen szállásokra gondoltunk. Leszállítottak sok embert ott a gazos mellett, és közölték velük, hogy ez a szállodájuk. Nem voltak túlzottan elragadtatva. Aztán néhány perc múlva ez megismétlődött. Beletörődtünk, hogy a néhány perc múlvai leszállásnál ránk is ez vár. Legnagyobb meglepetésünkre a gazos elhagytuk és egy nagyon szép kis nyaralófalucskán mentünk keresztül. Egyszer csak megpillantottuk a tengert, és közvetlenül mellette a szállodánkat. Már vártak a reggelivel. A reggelit és a vacsorát minden alkalommal a homokos tengerparton, este gyertyafény és görög zene mellett fogyaszthattuk el. Amíg mindenki evett, én kedvemre szaladgálhattam abban a hatalmas homokozóban. Az egész part ugyanis egy nagy homokozó volt, ameddig csak a szem ellátott. Nem is vártunk sokat. Felmentünk a szobánkba. Az első emeleten volt, kert felé, ezért csöndes, de a teraszunk a tengerre nézett. Szerencsére a szobákban jó klíma volt. Gyorsan ledobáltuk a holmijainkat. Előkaptuk a fürdőrucit és irány a tengerpart! Olyan meleg volt a víz, mintha a csapból engedtük volna a fürdővizet. Hullűmok csapkodtak, ami nagyon tetszett, mert lehetett kergetni őket, és nagyon cselesen a víz mindeig elillant a homokon mielőtt megfoghattam volna. Amikor először a szemembe meg a számba ment néhány csepp víz, nagyon meglepődtem mert sós volt, de ez később egyáltalán nem bántott. Nagyika vett nekem egy felfújható kis csónakot, amibe tettünk vizet ott a parton és egész nap ott pancsoltam a tenger és a csónak között, és hatalmas várakat építettem. Estére a fürdőnadrágom úgy tele volt homokkal, hogy lapáttal lehetett a zuhanyzóból utána kihordani. Másnap a Nagyikával ugyanilyen programot csináltunk, Anya, Apa meg Márk elmentek a knossosi palotába, egy akváriumba meg Heraklionba nézelődni. Harmadnap én még javában élvezkedtem a tengerben Nagyikával, amíg anyáék megnézték Agois Nicolaost és a lepraszigetet. Apa mesélte, hogy őt közben a hajó megállt egy kis öbölnél a mély vízben fürödni, és megígérte, hogy engem is elvisz majd, ha megtanulok úszni. Úgyhogy azóta szorgalmasan gyakorolom az úszást. A tempózás már nagyon jól megy, de néha elvesztem a ritmust, és csak úgy puff beleteszem a fejem a vízbe. Na akkor meglepődök. Két okból is: vizes leszek, és sós!Másnap nagyon korán kellett kelnünk, bár én már fenn voltam a Nagyikával és javában pacsáltam már a csónakomban a teraszon. Inkább anyáékat érintette rosszul a felkelés. Indulni kellett ugyanis, hogy elérjük a hajót, ami elvisz bennünket Santorinire. A hajóút nagyon izgalmas volt. Szép bőr ülések voltak, és olyan gyorsan mentünk, mint egy repülő. Még így is két órát utaztunk. A repülővel szemben a hajóban az volt nagyon jó, hogy nem volt hangja. Amikor megérkeztünk, egy hatalmas hegy aljában találtuk magunkat. Onnan busszal kellett menni abba a két nagyobb városkába, ahol még érintetlen maradt az igazi görög építkezés. Sokat sétálgattunk, megnéztük a templomokat és visszafelé éppen, hogy elértük a buszunkat. Ez szerencse volt, mert igazából még maradni akartunk vacsorázni, de kiderült, hogy az az utolsó busz, és kész szerencse, hogy felszálltunk. Mikor elindultunk a kikötőbe, kapaszkodtunk rendesen, mert olyan meredek sziklafalon vezetett az út lefelé, mintha egy szakadékba ereszkednénk le. A kanyarban a busz nem teketóriázott. A buszsofőr bűcsi mormolt valamit az orra alatt, aztán fékezés nélkül bevette a 180 fokos kanyart. Mikor leértünk az egész busze felsóhajtott. Szerintem nagyon vicces volt. Mehettünk volna még egy kört. A kikötőben rengeteget kellett várnunk, mert késett ahajónk. Addig megvacsoráztunk és nézelődtünk a helyi bazárokban. Késő este értünk haza. Másnap megint korán keltünk, mert elmentünk a vizivilágba csúszdázni. Amíg anyáék nosztalgiáztak, mert 12 éves korában járt itt anya utoljára, addig én Nagyikával felfedeztem a gyerekmedit. Volt ott minden: fröcskölősök, bohócok, kiscsúszdák. Amikor anyáék pihentek egyet, akkor eljöttek velem a babamedencébe. Ott anyával felültünk a csúszdára. Én anya ölében ültem. Lecsúsztunk. Csak amikor leártünk anya elvesztette az egyensúlyát és belepottyantunk mind a ketten a vízben. Kicsit meglepődtem, meg prüszköltem az orromból a vizet. Anya kifejezéséből ítélve nekem nem kellene többet vízbe menni, de nekem nagyon tetszik! Szóval mosolyogtam egyet és pacsaaaa....! Az nap nagyon gyorsan elszaladt. Néha Nagyika és anya ejtőztek egyet a kisfolyóban, ahol én is beülhettem melléjük a gumimatracra. Aztán képzeljétek! A Nagyika és anya együtt elmentek a nagycsúszdára! Kár, hogy én még oda nem mehetek! Amikor már zárták a parkot, kifelé menet bementünk az elsősegélybe, mert hiába kentük magunkat apáék különösen megégtek. Nagyon erős volt a nap. Ott a Doktor bácsi felírt valamit, amit út közben egy gyógyszertárban kiváltottunk. A szállítónk egy bérelt autó volt. Elég picike. Olyan kis zsebkocsi. Ha 80-nal mentünk az autópályának nevezett egy-sávos úton, már nagyon nyögdécselt. De azért elvitt bennünket mindenhova, ahova akartunk menni. Másnap a Nagyikával megint pihenősre fogtuk a dolgot, anyáék pedig elmentek Bai Beachre, ahol a Bounty csoki reklámját forgatták. Nagyon későn jöttek haza. Még egy napunk volt együtt a tengerparton. Azon az egy napon kibéreltünk egy quadot, és én is motorozhattam. Még vásárolni is azzal mentek anyáék. Másnap sajnos véget ért a nyaralás a végtelen homokozóban, és reggel indulni kellett haza. A reptéren tegnap a Nagypapa várt bennünket, ő vitt minket haza. Mielőtt hazamentünk Márkért jött Keresztapa és Nagypapa. Keresztapa nagyon izgatottnak tűnt, de vajon miért?