Fejtetőn / Bottom up! (2007. október 14.)

Na, azért nem kell megijedni! Nem én állok fejtetőn. A lakást forgattuk fel teljesen apával és anyával. Ne izgulj Nagypapa! Nem költözünk, csak játszottunk a hétvégén. A lakás nagy részét beépítettük apával sátornak. Az asztal volt a főhadiszállás. A nagy ágytakaróval terítettük le. Tornyos bejáratokat is csináltunk székekből, meg takaróból, de azt át kellett építeni, mert túl veszélyesnek bizonyult. A harmadik púp után a fejünkön beláttuk, hogy nem biztos, hogy ez túl jó ötlet. Úgyhogy a székes sátorból hamar külön sátor lett. Rengeteget játszottunk. Apával elszálítottuk a lego kukákat, meg a sérült kukásbácsit a mentőautóval, és a macikat is megtáncoltattuk. Aztán egyszer csak nagy forgalom támadt telefonon. Először telefonáltak Nagyikáék anyának, meg Mamáék, aztán Keresztanyáéék amcsiból, meg Jánosék meg Bea. És mindenki csak anyával akart beszélni. Anya meg csak azt mondogatta, hogy köszönöm, köszönöm és nagyon meg volt hatódva. De aztán apa megsúgta, hogy most mi jövünk: Feldíszítettük a tortát, meggyújtottuk a gyertyát, apa becsempészte a virágot és mentünk Boldog szülinapot énekelni anyának! Bizony most volt szombaton anya szülinapja. A Nagyika azt is mondta, hogy most pont ugyanúgy szombatra esik, mint amikor anya született, és akkor is volt Simon-Júda vásár Párkányban. Úgyhogy ők ott ünnepelték anya szülinapját. Nem tudom mi az a Simon-Júda vásár, de érdekesen hangzik. Szóval anyát elkényeztettük apával. Sajnos, most nem tudtunk menni sehova, mert apa még mindig beteg volt, de azért jót partiztunk itthon is. Még kacsatáncoltunk is!

A nagy játékban nagyon kimerültem, de azért még a nagy pancsolásra volt energiám. Építettem halas tornyot, játszottam anyával a pancsi közben, hogy "Kalapom, kalapom, nekem is van kalapom!" És akkor a fejünkre kell tenni a "kb. kalapot". Na persze pancsolás közben megvan annak a veszélye, hogy nem öntöm ki belőle a vizet előzetesen és akkor meglepődök, hogy zutty a nyakamba borul. Ha pedig anya nem elég figyelmes, neki is lesz ilyen nyakba zuttyantős kalapja. Fürdés után már nem kellett engem altatódallal szundiba küldeni., vacsi után úgy beájultam, hogy még a reggeli 6:20-as kelést is átaludtam vasárnap. Úgyhogy a reggeli kakaóm is kilenc órára csúszott le. Még akkor is egy kicsit kába voltam. És akkor fedeztem fel azt is, hogy képzeljétek, a dugó megzavarja a helymeghatározási rendszert. Reggel ugyanis beosontam anyáékhoz. Apa mondta, hogy vigyem oda a legot, meg az üres kakaós üveget, és akkor játszunk. El is indultam érte a kisszobába. De aztán a szemem sarkából észrevettem, hogy a dugóm ott hever a kiságyamban. Kihalásztam, és mire a számba vettem, már el is felejtettem, hogy miért is vagyok ott, ahol, és miért is mentem. Így visszadöcögtem apához, aki értetlenül nézett rám, hogy hol hagytam a legot. Akkor jutott eszembe, hogy azért indultam. Letettem hát a cumimat apa éjjeli szekrényére és megint elindultam. De a kiságyban volt még dugó! Szóval megint eltévedtem. Ezért vigyázzatok! Ha olyan helymeghatározós kütyüvel utaztok, ami mindig mondogatja, hogy "Útvonaltervezés", meg "fordulj jobbra" meg ilyenek, nehogy tegyetek cumit a közelébe, mert teljesen elromlik.

A vasárnap ilyen álmoskásan indult, de aztán tízórai után elmentünk mindannyian a boltba. Amíg apa ott lemosta a kocsit, én anyának segítettem bevásárolni. Mikor hazajöttünk nagyon fáradt voltam és elmentem a délutáni sziesztámra. Mire felébredtem már éreztem a fincsi húsleves illatát. Sült husit is ettem almakompóttal és krémes sütit. Ebéd után pedig kimentünk a parkba, mert nagyon szép idő volt. Rengetegen voltak. Anya összeszedte a száraz kenyereket, és azt odaadtuk az állatoknak. A csacsinak, meg a kecskéknek. Ott találkoztunk Celináékkal. Együtt játszottuk, még csúszdázni meg hintázni is mentünk. Este megint bezuhantam, de most nem az én ágyikómba. Ott dorbézoltam anyáék puha paplanjain. Ma reggel pedig már várt az ovi.

Csizmás Erik / Shoe maniac (2007. október 12.)

Komolyan mondom, a csizma felvétele nem egy könnyű művelet. Most már értem, hogy Csizmás Kandúr miért nem vette le sosem a csizmáját: nem kellett neki minden levétel után a felvétel kacifántos folyamatával bajlódnia. Nekem is van csizmám, szép kék. Néha azt szoktam felvenni, ha esik az eső, mert ez gumiból van és nem ázik át. A művelet úgy kezdődik, hogy kivesszük apával vagy anyával a szekrényből az ő cipőjükkel együtt. Akkor gyakorlásnak először anya cipőjébe bújok bele. Ez általában nagyon könnyen szokott menni. Aztán felállítom a csizmámat, megkapaszkodok valahol, például székben, falnál, és megemelem a lábam. Ha jól számoltam ki a távolságot a fal, mint kapaszkodó hely és a csizma luka között, aminek egyenlőnek kell lennie az én nyújtozkodásommal, akkor sikerült az első lépés. Na az esetek 50%-ban már ezt a lépést is meg kell ismételnem. Néha hiába nyújtózkodom a csizma után, nem akar közelebb jönni. Ilyenkor nem mindig sikerül arrébb húzni. Ugyanis megemelem, de általában ugyanoda teszem vissza. Jól van na! Ez is olyan messze van és olyan nagy munka! Na, ilyenkor el szokott fogyni a türelmem, akkor jön a kotkoda és anya vagy apa segít. Ha azonban az első lépés sikerül, akkor elkezdem a lábamat beledugdosni a csizma lukába. Na itt már több problémás pont is adódik. Először is a csizma fel szokott borulni. Ez esetben is felállítom, újra próbálkozom, aztán ha nem megy, megint jön a kotkoda és vele együtt a segítség. Ha nem borul fel a csizma, és sikerül is belebújni, előfordulhat hogy "KACSALÁB". Vagyis, hogy a bal czizmát a jobb lábamra húztam! Ismét kotkoda, ismét anya és apa segítsége. De ha még ez is sikerül, ami már kétszer is előfordult velem, akkor is ott a következő lépés: megismételni a lukon való lábbedugás lépéseit a másik lábammal. Képzelhetitek mekkora az esélye annak - ezt a kifejezést apától tanultam -, hogy ez másodszor is sikerüljön, amikor elsőre is ilyen nagy tortúra volt! Lehet, hogy inkább lottót kellene venni, de szemben a lottóval, ezt legalább meg lehet tanulni, hogy később a nem valószínűből bizti legyen. Szóval a próbálkozások folynak, néha ha megunom, hogy nem megy, akkor megpróbálom a már csizmás lábamra húzni a másik csizmát is. Nem mindegy? Végül is anyáék csak azt szokták mondani, hogy mind a két csizmát vegyem fel, azt nem, hogy hogyan! Persze, ez nem szokott sikerülni. Ilyenkor jön a ... na mi? A kotkoda! És a segítség! Bizony. Azért rendíthetetlenül gyakorolok, nem szegi kedvem, ha nem megy, már csak azért sem, mert a cipősszekrényben imádok matatni, márpedig erre csak akkor van lehetőségem, ha a nekem is cipőt kell felvenni! Néha ha nagyon elfogy a türelmem, akkor megvígasztalom magam egy kis szirénás lego autóval, meg apával, ha játszik velem.

Az oviban nem történt semmi, ami eddig nem, leszámítva, hogy az anyáék elkezdhetnek tőlem flamandul tanulni. Mostanra ugyanis már majdnem mindent megértek, amit az óvónéni mond nekem. Apa is elkezdte a flamand nyelvkurzust. Csütörtökönként jár nyelvórára. Anya meg majd Erik-apa flamand nyelvtanfolyamán fog részt venni. Anya már azt is megtudta apától, hogy a boltban hogyan kell élesztőt kérni. Ugyanis pizzát sütött.

Az óvónéni beírta az üzenőfüzetembe, hogy mindent megértek, de beszélni még nem vagyok hajlandó, azon kívül, hogy a-a-a és mutogatok. Anyának azt is mondta az óvónéni, hogy ez azért vicces így hallani, mert általában a csoportomban a gyerekek nem nagyon értenek meg ennyi mindent, de amit értenek, arra próbálnak valami szót mondani. Szerintem az óvónéni el van tájolva. Szerintem minden gyerek megérti, hogy mit mondanak neki, csak nem tudják, hogy az néha hasznosabb úgy csinálni, mintha nem értenénk ... Különben meg nem tudom minek strapálnám magam a beszéddel, amikor a mutogatással és ezzel az egy betűvel mindent meg lehet magyarázni. Legalábbis anyáék teljesen megértenek. Úgy látszik az óvónéni nem tudja, hogy közgazdász szüleim vannak, akik arra tanítottak, hogy hatékonyságot úgy lehet elérni, ha minél kevesebb energiával, minél nagyobb eredményt érünk el. Szóval költségminimalizálás és haszonmaximalizálás folyik - ezt is apától hallottam, azt hiszem. Nem tudom pontosan mit jelent, de jól hangzik nem?

Homok a cipőben/ Sandy boots (2007. október 8.)

A múlt héten a változatosság kedvéért ismét oviban voltam, de ez kiegészült a Doktor bácsi pénteki meglátogatásával, ugyanis az utóbbi napokban a "Hogyan legyünk náthásak?" kurzust tökéletesen elsajátítottam. A Doktor bácsi elég jó fej. Nem nagyon szokott piszkálni. Na persze, esélyt sem adok rá, mert amikor már csak egy gyanús mozdulatot tesz, már görbül a szám, és hangos nemtetszésemet nyilvánítom ki. Én emlékszem ám még arra a szurira! Gyanútlanul barátkoztam vele, aztán egyszer csak a hátsóm bánta! Úgyhogy jobb félni, mint megijedni! Most nem tett semmi ilyet. Felírta a szokásos gyógyszert, meg írt az oviba való papírt, aztán már el is búcsúztunk tőle. A sarkon lévő patikában szoktuk a gyógyszereket kiváltani, mert az az egyetlen, ami este hétig nyitva van. Mivel a Doktor bácsi fél hétig rendel, és körülbelül akkortájt szoktunk végezni, így csak ott kapjuk meg a szükséges orvosságokat. Igaz, én mindig mondom, hogy próbáljuk meg a csokiboltot, mert az is nyitva van hétig, útba is esik, és még meg is lehet tőle gyógyulni, de anya nem hajlik rá! Szóval a gyógyszertárban egy nagyon kedves néni van. Idősebb, és mindig megnevettet. Na persze nem biztos, hogy egészen így akarja. Szegénynek olyan furcsa a fejformája, hogy amikor nevet, az nagyon mulatságos. Ő meg örül, hogy én nevetek. Nála mindenki nevet! Egyébként apa pénteken az egyetemen dolgozott, oda mentünk érte. Amikor végeztünk, elindultunk hozzá. Többre nem emlékszem, mert elaldutam. Olyan éjjel egy órakor ébredtem már a kiságyamban, de nem pizsiben. Azt hittem még este van, mert nagyon éhes voltam, de nagyon nagy volt a csend. Úgyhogy kellett egy kicsitt kotkodálni, mire anya odaért. Gyorsan tett fel kakaót melegedni, és közben idegesen rohangált és kereste a lázmérőt. Zenélt vele egyet, aztán közölte apával, hogy lázas vagyok, és belémnyomott egy panadolt. A panadollal semmi bajom, azt szeretem, mert epres, de azt nem értem, mi az, hogy lázas vagyok. Szerintem anya összekeverte azzal, hogy éhes vagyok. Ez utóbbiról legalább tudom, hogy mit jelent. Be is cupkáztam egy teljes üveg kakaót, aztán még próbálkoztam, hátha apa mág legozik velem, mielőtt elmegyek aludni, de valahogy nem akart. Így elbeszélgettem a macihaverokkal és elszundikáltam. Reggel időben keltem, és megint éhes lettem. Gondoltam anya megint zenél egyet a lázmérővel, megint kapok panadolt és megint azt mondjam hogy lázas vagyok. És megint kapok kakaót. De a köztes panadol és a "lázas a babánk, apa" kimaradt. Most már végképp elvesztettem a fonalat, hogy mi lehet az a láz. Kinn közben nagyon szép idő lett, én próbáltam is rávenni apát és anyát, hogy menjünk oviba, de nem jöttek. Mindig csak azt mondják, hogy ma aszombat van, nincs ovi. Máskor legalább ilyenkor elmegyünk valahova, de ma anya nem engedett, mondván, hogy beteg vagyok. Aztán délután mégis sikerült rávenni őket, hogy menjünk ki a parkba egy kicsit csúszdázni. Gyönyörű nyári napos napsütés volt, csak az a 15 fok hiányzott, ami a nyári meleghez kellene. Este időben elaludtam, miután apával jó nagyot pancsiztunk. Mostanában apával tornyot építünk a kádba, amihez apa adja a szökőkutat én pedig kenguru szobrot emelek a tetejére. Aztán delfines vízsugárral ledöntjük a tornyot. A nagy alvás után vasárnap reggel eljátszottam a legoautóimmal. Együtt megreggelitzünk, aztán pont mire aludnom kellett volna menni, elindultunk a vonathoz babataxival. Felpattantunk a vonatra. Csak mentünk, mentünk. Velem szemben ült egy mogorva bácsi. Annak semmi nem tetszett. Pedig még kukucsoltam is vele. Aztán elaludtam. Mikor leszálltunk megint gyönyörű idő volt, igaz kicsit hideg. De én nagyon jól éreztem magam, mert jó meleg, puha pokrócba becsavarva szemléltem a világot. Megebédeltünk, apa vett csokit aztán kisétáltunk a tengerpartra. Jó nagy homokózóba. Na ott szaladgáltunk egyet anyával, meg homokztunk, kagylót gyűjtöttünk, és már el is ment a nap. Itt Belgiumban, ha kisüt a nap, mindenki úgy gondolja, hogy meleg van. Volt aki fürdőnadrágban szaladgált a parton, pedig nem volt 10-11 foknál melegebb. De a mezítlábasok elég gyakoriak voltak. Azért anyáék megnyugodtak, amikor egy másik kisfiút is láttak kabátban meg sapkában. A hazafelé vonat utat végigaludtam. Mire hazaértünk annyira felébredtem, hogy apával fürödjek egyet. Még a pelenkám is tele volt homokkal. Aztán megvacsoráztam és elmentem aludni. Ma reggel anya vitt az oviba. Összekészülődtünk, apát elkanyarítottuk az állomás felé aztán irány az ovi! Egyszer csak félúton anya egy hirtelen balkanyart vett és visszafordult. Gondoltam magamban, még nem mehetünk haza, mert még nincs vége az ovinak, de nem akartam szólni. Meg amúgy is félig aludtam, nem volt erőm reklamálni. Hazaértünk, anya felrohant az orrcseppért - amit ezek szerint itthon felejtettünk - és újra elindultunk az oviba. Csak most egy kicsivel, konkrétan fél órával, több ideig tartott, mert bekerültünk a reggeli dugóba. Mikor odaértünk, hallottam, hogy az egyik baba sír. Ő még kicsi. Még nem tud járni, csak ülni meg mászni. Az anyukája akkor ment el. Biztos azért sírt. Odamentem hozzá, és vittem neki játékot, hogy megvígasztaljam. Anyának meg adtam puszit, integettem és elviharzottam játszani. Azóta itt játszom, és várom, hogy anya értem jöjjön, na persze, ne túl korán!

Bólogat a LEGO király! / I agree, as a LEGO fan! (2007. október 3.)

Igen, igen ... tudom, hogy régen adtam hírt magamról, de olyan sok teendőm van. Minden nap megyek a játékbányába dolgozni, estére meg még éppen annyi erőm van, hogy apával játsszak egy kicsit, amikor hazajön. Mégsem lehet apát egyedül, játék nélkül hagyni!

Az oviban rengeteg dolgot tanultunk. Hallgatunk babazenét és az óvónénivel táncolunk is. Minden reggel én viszem be az üzenőfüzetemet, és a cumival együtt leadom. Tudjátok, az oviban nem lehet cumizni, csak alváskor, de egyébként sincs rá szükség, mert annyi játék van, hogy nem is zavar, ha nincs dugó. A cumimat ilyenkor felakasztják az én cumifogasomra, és délután, amikor anya jön értem visszakapom. De aztán anyának el ne áruljátok, hogy az oviban nem szoktam cumizni, mert aztán még úgy gondolná, hogy egyáltalán nincs rá szükség, és akkor aztán bajban leszek! Anya már próbálkozott ilyen dologgal! De azt hiszem belátta, hogy jobb harcolni egy éhes tigrissel, mint velem, ha cumi kell! Szóval el kell ismerni, anya jól nevelhető szülő! Apa már kicsit nehezebb eset! Őt sokáig lehet gyappasztani, de ha egyszer mérges lesz, akkor azt komolyan is gondolja, és olyankor ... hát jobb, ha olyankor megyek aludni. De ilyen szerencsére ritkán van, mert alapvetően én szót fogadó kisfiú vagyok.

Szóval ott tartottam, hogy reggel, amikor anya visz az oviba, bemegyek és köszönnek az óvónénik. Én még nem vagyok hajlandó beszélni. Minek is beszéljek, ha mutogatással és az ööö szóval mindent el lehet magyarázni? Köszönés gyanánt bólogatok, majd integetek anyának, aki puszit ad és én megyek játszani, ő pedig a dolgára. Az oviba menet és jövet én nyitom ki az ajtókat, és már a nyagcsoportos gyerekekkel is szoktam játszani. A kedvenc játékom a fúrógép és a konyha. Hiába! Mint alma, nem estem messze a fáimtól!

Mostanában anyával nem nagyon lehet beszélgetni. Sokat ül az asztalnál valami bugyuta könyv felett, amiben még képek sincsenek. Néha mérgelődik egyet, este játszunk egy kicsit, kiszolgál bennünket és beesik az ágyba. Nem is csodálom. Én is fáradt vagyok estére! Reggel hatkor kelünk. Amíg apa és én készülődünk, anya összepakolászik, reggelit csinál, majd apának integetünk. Apa elviharzik, aztán szépen elindulunk mi is az oviba. Ha szerencsénk van, nincs nagy dugó az utakon. Most hétfőn meg is lepődtünk, mert senki, se autó, se gyerekek nem mentek sehova. Anya kezdett aggódni, hogy valami szünetről megfeledkeztünk vagy mi, mert az iskolák zárva voltak, de szerencsére oviba mehettem. Éppen elég a kétnapos hétvége ovi nélkül! Na azért szeretek játaszani apáékkal olyankor, de azért szombatonként olyan rossz, hogy nem megyünk! Hiába cibálom ki anyáékat az ágyból, mire felkelnek, meg elkészülnek... szerintem addigra bezár a szombati ovi, azért szoktunk helyette boltba menni, vagy ha jó idő van kirándulni.

A mama is járt nálunk két hete. Anyáék ugyanis Törökországba repültek a hétvégére egy utolsó, tengerpartos strandolásra. Apa kollégái is mentek. Sokat meséltek, de a legizgalmasabb az volt, hogy apa együtt úszott egy fókával. Egy igazi fóka ment a strandra, és erről apa fotót is csinált. Mialatt anyáék dzsiptúráztak, koktélokat iszogattak a meleg tengerparton addig mi a mamával alukáltunk sokat, és már nagyon vártuk anyáékat haza. Anyáék hoztak nekem Törökországból LEGO szemetesautót. Olyat, mint az igazi, ami csütörtökönként szokott jönni hozzánk. Még bácsi is van rajta. Nagyon rendesek a török boltok, hogy ugyanolyan papírba csomagoltak, mint az itteni játékbolt. Biztos tudták, hogy Erik Legokirálynak készül Belgiumba, így belga csomagolást is adtak! Nem sokkal a mama hazautazása után anya is hazament egy napra a fogorvos nénihez. Apa vitt oviba. Bea jött értem, és este apa odajött Beáékhoz, onnan mentünk haza. Anya még aznap későn este hazajöhetett, amikor már aludtam, mert reggelre, mire visszakerültem az ágyikómba, anya már otthon volt. A Nagyikáék küldtek nekem nínós Legoautót, meg egy olyan helikoptert, ami csörög, ha toljuk. Vicces. Ha anyáéknak nincs jó napja, akkor ezzel őrületbe lehet őket kergetni, de nagyon jókat szoktunk vele játszani. Reggel korán, amikor kelünk, akkor pedig a nínós autó szuper. A sötétben kéken villog. Meg is köszöntem a Nagyikáéknak, egy "vau-vau" "hogy csinál a kutyus?" kérdésre adott válasszal, és még puszikákat is küldtem a telefonon keresztül.

Apa is adott puszikat anyának! Sokat! Meg virágokat is! Anya pedig tortát sütött apának, banánosat. Nekem személy szerint az almás pite sokkal jobban bejön. Abból egyszerre akár 4 szeletet is meg tudok enni. Igaz, hogy a banános torta sem volt rossz. Mint kiderült, apáék most ünnepelték a házassági évfordulójukat. Azért volt rajta a tortán, hogy: "Szeretlek!"

A legkisebb nagybátyámnak, Márknak pedig szintén most volt a szülinapja! Úgyhogy, most meghúzzuk a füledet!

Boldog Szülinapot!

Neked Márk hogy tetszett Tin-Tin kalandja? Én nagyon szeretem! Belgául azt Kuifje-nak hívják. Ez egy szőke kisfiú, akinek a történeteit itt sok színes képben mesélik el. Itt nálunk nagyon szeretik az ilyen hosszúra nyúlt képmeséket! Némelyik van németül is, azt küldtük Márknak is, ha már németül tanul!

Távolból kívánt boldog születésnap!/Happy B'day from far away! (2007. szeptember 20.)

Képzeljétek! Ma ünnepli a születésnapját Nagypapa és Pipi-Papa! Én messze vagyok, de annál nagyobb szeretettel gondolok rátok, és én vagyok Anya és Apa közvetítője is, hogy

"BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!"

kívánjunk Nektek! És azt hallottam Pipi-Papa és Nagypapa, hogy az első száz év a legnehezebb! Azt hiszem valami Wilson Mizner bácsi mondta. De lehet, hogy néni volt. Nem tudom. Mindenesetre készüljetek, mert a születésnap az első napja egy újabb 365 napos utazásnak a nap körül. Jó szórakozás lesz nem?

Első hét az oviban / First couple of days in Creche (2007. szeptember 4.)

Bizony ám! Dobránszky Erik János ovis lett!

Na azért nem kell megijedni, hogy milyen sok idő, milyen hamar elment! Csak fele annyi ment el, mint gondoljátok. Én ugyanis még csak 17 hónapos vagyok, de szemben az otthoni szokásokkal, itt már 3 hónaposan oviba járnak a gyerekek. Anyáék nem akartak beadni három éves koromig, de nagyon szeretek a gyerekekkel játszani, és anyával néha már olyan unalmas. Ő amúgy is lányból van, nem érti a fiús dolgokat. Apa meg egész nap dolgozik, csak este és hétvégén tudok vele játszani. Szerencsére teljesen véletlenül az egyetemi oviba kaptunk egy helyet. Ez nagyon ritka, mert helyet már azelőtt 8-10 hónappal kell foglalni az oviba, hogy megszületsz. Ez elég hihetetlen, ugye? Pedig így van. Az egyetemi ovinak a t'Groot Park nevű csoportjába kerültem. Ez helyileg Lovenjoel-ben van egy kastély parkjában. A kastélyt és a területét visszakapta az egyetem, így ott most egyetemi kórház is és néhány tanszék is üzemel. Dugómentes időszakban 10 perc autóval, de legrosszabb esetben is 25 perc. Az ovimban összesen 34 gyerek jár. Az én csoportomban 8-an vagyunk, két óvónénink van, Stien és Elke. Stient sokkal jobban szeretem, neki puszit is szoktam adni, amikor elbúcsúzom tőle. Elke is nagyon kedves, de tőle zokon vettem, hogy az első napokban reggel, ő vett el anyától. Az első napom kicsit furcsa volt, de nagyon jól éreztem magam. Reggel fél kilencre mentünk. Vagyis mentünk volna, de mivel előző éjjel nem hagytam anyát aludni, reggel elaludtunk, így egy kicsit később értünk az oviba. Ráadásul, most építik az egyik kereszteződést, úgyhogy reggelente jó nagy dugó van. Amikor megérkeztünk az oviba, már alig vártam, hogy anya letegyen, és szaladhassak játszani. Úgy belemerültem, hogy még azt sem hallottam, hogy anya elköszön, és elmegy. Elke mondta neki, hogy nap közben hívjam fel őket, hogy hogy vagyok, ha anya nagyon izgul, Szerintem anya nagyon izgult, mert egy óra sem telt el, és hívott. Én egy kicsit sírtam akkor éppen, de nem azért, mert ott lettem hagyva, hanem azért, mert éhes lettem, és én hozzá vagyok szokva, hogy nem kell várnom a hamira. Hát, azt hiszem ez mostantól nem így lesz. Nagyon éhes voltam. Nekifogtam az ebédemnek, és jóízűen beleharaptam. De ez nem olyan volt, mint anyáé! Most már értem mi az a menzakoszt. Azért éhes embernek mindegy mit főznek! Ebéd után aludtam egyet, és mire felébredtem, anya jött is értem. Azóta minden reggel csinálok egy kis műsort anyának, nehogy azt higgye, hogy már nem is szeretem. De gyorsan elmúlik, aztán jön a játék. Szerdán apa jött értem, és már repetáztam is a hamiból. Ebédre ugyanis bolognai spagettit kaptunk. Minden nap vinnenm kell a kis üzenőfüzetemet, amibe reggel anya írja be, hogy mennyit aludtam, mennyit és mit ettem, és ha gyógyszert szedek, az hogy megy. Délután pedig, amikor anya jön értem fél négykor, akkor az óvónéni írja be, hogy mit csinálok, mit eszek, mennyit alszom az oviban és kivel barátkozom, miket tanulok. Az óvónéni mondta anyának, hogy átszervezem az ovit, mert hagynak aludni, amikor csak jól esik. Hát nekem, akkor esik jól, amikor álmos vagyok. Utána megkeresem a nagy szőrős párnát és alszom egyet. Már reagálok a flamand utasításokra, amit az óvónénik adnak. Van két barátom is, az egyiknek nem emlékszem a nevére, a másikat Manneke-nek hívják. Jövő héten, amikor megint megyek oviba, kell vinnem minden családtagomról fényképet. Csinálnak nekem is, mint a többieknek egy saját falat, ahol az én családom fényképei vannak, így ha szomorú lennék, megnézhetem. Az óvónénijeim felírták magyarul a fontosabb szavakat is, azzal próbálkoztak, de elég hamar feladták és maradtak a flamandnál vagy az angolnál. Most hogy eljött a hétvége, két napig nem megyek oviba, de aztán hétfőn újra irány a gyereksereg!

Azt még nem is meséltem, hogy a Nagyikűmnak most volt a születésnapja. Sajnos, nem lehettünk ott személyesen, hogy megölelhessük, adhassunk egy puszit, és meghúzzuk a fülét, de természetesen nem felejtettük el. Sok postás bácsit is megkértünk, hogy vigye el a Nagyikának a szülinapi hangos képeslapunkat és az ajándékot. A borítákra ezt írtuk rá:

"Siess Postás Bácsi,

Szedd a lábad,

Vidd el a levelem a Nagyikámnak!

Fontos, hogy odaérjen,

Legkésőbb Vasárnap délben!"

Szerdán adtuk fel a levelet, s a Postás bácsik úgy szaladtak, hogy már pénteken Esztergomban volt a levelem. Ez nagy szó, mert amúgy előfordulhat, hogy egy-egy dolog akár két hétig is kering a két ország között. Ezúton kívánunk Neked Nagyika mégegyszer nagyon-nagyon

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!!