Dolgos hétköznapok, baráti hétvége (2007. március 5.)

A hétköznapok néha nagyon szürkék, de ez nem jelenti azt, hogy unatkozom. Sőt! A szürkeséget csak az esőfelhők okozzák, amit anyával egész jól tudunk kompenzálni. Mostanában nagyon igyekszem megtanulni, hogyan kell beszélni. Folyamatsan nézem anya és apa száját, hogy lelessem, hogyan kell kimondani egy-egy betűt, és azt meg is próbálom. Általában mindenből "m" lesz. Az "f" például csak akkor sikrül, ha éppen főzelék van számban. Képzelhetitek, hogy a hatás milyen eredeti! Olyankor általában nem csak én kerülök a csap alá, hanem a ruháim, sőt, még előfordul, hogy anya is!

Újabban anyával túraelőkészítő kurzusra járunk. Ez annyit jelent, hogy minden nap, amikor van éppen egy esőmentes fél óra, akkor babakocsi nélkül a saját lábaimon sétálgatva járunk egyet. Apa ugyanis megígérte, hogy nem sokára vesz nekem is túrabakancsot és megyünk hegyet mászni. Majd amíg mi hegyet mászunk, addig anya gerincegyenesítő kúrát kap, mert a fél óra lábonjárás neki inkább derékszögben megy...

Az elmúlt néhány napban sok kisgyerekkel találkoztam. Velem egyidősekkel. Anya ugyanis már most ovihelyet keres nekem. Sajnos, ez itt nem olyan egyszerű, mert itt a gyerekek négy hónapos koruktól egészen az általános suliig egy csoportban maradnak. Hely csak akkor van menetközben, ha valaki elköltözik. Anyának mondták az egyik oviban, hogy olyan gyerekre kell előjegyzét leadni, aki még csak vitamin a paprikában. Vagyis nem is tudják, hogy meg fog-e születni. Azért szerencsére engem nem küldtek el olyan korán. Én minden bájt bevetettem, de ennek ellenére nem vettem le a lábukról az ovónéniket. Mindenhol csak várólistára kerültünk. Amiről nem lehet tudni, hogy valaha lesz-e belőle valami. Az egyik ilyen oviban összhaverkodtam egy kisfiúval. Nagyon aranyos volt. Paul a neve. Képzeljétek olyan barna a bőre, mint a csokis desszertem. Először azt hittem, hogy összekente magát, és elfelejtették lemosni. Én is szoktam ennyire csoki maszat lenni, mint azt a képen is láthatjátok. Megpróbáltam hát letörölni, de nem jött le. Hát gondoltam én a csokisdesszertet is szeretem, Paul is biztos nagyon aranyos, bár nem jutott eszembe, hogy megkóstoljam. Azonnal szóba elegyedtünk. Sajnos, abban az oviban biztos, hogy nem lesz hely. Pedig vele szívesen eljátszottam volna.

Ha már szóba hoztam a csokis desszertet, meg kell említenem, hogy a kedvenc hamim most a tejbegríz, amit anya babatejből készít, mindenféle ízesítéssel. A straciatellás sem rossz, de ha jöttök, meghívlak benneteket egy csokis-banánosra. Az a legjobb! A banánt magában is szeretem. Erre úgy jöttem rá, hogy apa banánt evett és én beleharaptam. Mert bizony ám! Én már azt is tudok! Igaz fogam még csak kettő van, de azért jól megy! Csak tudni kell, mikor kell harapni, és mibe! Azóta minden hamiból, amit anya vagy apa eszik, követelek magamnak egy darabot. Ha szerencsém van, akkor adnak. Ha nincs, akkor nekik sincs, mert nem hagyom őket enni. Kénytelenek titokban csinálni.
Szokás szerint anyával csütörtökön nagytakarítást tartunk. Ez többnyire nálam vagy porszívószereléssel, vagy alvással jár. Most éppen vizsgáltam a porszívót. És ahogy felálltam a porszívó mellett, egyszer csak elindult, és besszippantotta a ruhámat. Nagyon megharagudtam rá. Mindig visszamentem, megfogtam, aztán megmutattam anyának, hogy hogyan kell haragudni a porszikára. De nem a porszika az egyetlen ilyen kütyü. A mamától kaptam egy kis repcsit. Azt is csak anyával vagy apával van merszem kipróbálni. Általában én nyomom meg a gombot, apa meg repteti. De én már előre görbülök. Tudjátok! Jobb félni, mint megijedni! Anya mindg mondja, hogy nem kell tőle tartani, mert azzal szoktunk utazni, és ott ülünk benne, de nem értem, hogyan férünk bele, amikor most akkora a egész, mint a tenyerem.

Pénteken este jött hozzánk Rilla és a férje Tom. Rillát már ismertem, csak kellett kis idő, míg eszembe jutott, mert nagyon régen találkoztunk. Tom meg nagyon aranyos volt. Őt nagyon szeretem, mert mindig mosolyog. Én viszont nagyon félelmetes lehetek, mert félt megfogni! Sajnos, szombaton én nem tudtam elkísérni őket Leuvenbe sétálni, mert nagyon rossz idő volt. Vízszintesen esett az eső. Pedig azt mondta anya, hogy még karnevál is volt. Apával otthon maradtunk. Vasárnap megmutattam Rilláéknak a parkot, ahova szoktunk menni. Ott kávézgattak egyet anyáék, aztán játszottunk a játszótéren. Nem sok idő volt, mert Rilláéknak indulni kellett haza délután. Remélem legközelebb is jöttök! Jó volt veletek játszani! Együtt labdáztunk. Én voltam apa lába, Rilla meg Tom a kapus. Az nagyon jó és vicces játék volt. Megmutattam nekik azt is, hogy már tudok mászni felfelé is. Az új játékosládámra, amit apával szereltünk össze, és ami kb 30 cm magas, már egyedül fel tudok mászni. Onnan elérem az ablakpárkányt. Ha nincs szerencsém, akor a ládában kötök ki, mert lecsúszik a teteje. Annak is külön technikája van, hogy ez utóbbi esetben, hogyan kell elhagyni a tett helyszínét. Az ágyra is próbálkozom már felnézni. Ha egyszer sikerül, tuti elkapom annak a virágnak a grabancát, ami az ablakban van! Azt már tökéletes mozdulattal tudom, hogyan kell a lábaimat tenni, csak az ágy még túl magas. De még egy-két tejbegríz, és reszkessetek cseréplakók!

Mama jön, anya megy, apa jön-megy (2007. február 26.)

Én nem értem ezt az egészet! Pénteken este apát vártam. Csak vártam, vártam. Már nagyon késő volt, de én addig nem akartam elmenni aludni, amíg apa nem játszik velem egyet. Egyszer csak hallom. Jön valaki. De képzeljétek! Nem csak apa, hanem a mama is jött. Húúú micsoda öröm. Ezért érdemes volt várni. A mama hozott nekem egy akkora bőrönd cók-mókot, hogy ki sem látszódtam mögüle. Rucikat, sok-sok játékot, könyvet, pelust. Apáéknak fehér répát a leveskébe, meg öszibarack levet Erik pocijába. Másnap mikor felébredtem, apa, anya és mama is ott voltak. Elmentünk együtt vásárolni, de sétálni már nem nagyon volt időnk, mert késő lett. Másnap reggel összepakoltunk és elmentünk autóval abba a városba, ahol régen anya tanult. Ott parkoltunk a kolija mellett. Aztán felpakoltuk a hátitatyót és besétáltunk a városba. Csupa színes, sörszagú bácsi és néni, zsibongó gyerekek és zenebonáló autók voltak mindenfelé. Azt mondta apa, hogy ez a maastrichti karnevál. Nagyon sokan voltak. Mindenki be volt öltözve. Volt aki matróz volt, matróz kutyussal, volt aki kertész, de voltak olyanok is akik fémruhában voltak és nem hasonlítottak semmire. Mindenki sörrel és hamival szaladgált, a poharakat vagy eldobták, vagy letették. Mind tele volt ezekkel az üvegpoharakkal. És nagyon fincsi illatok szálldogálltak itt-ott. Anyáék fánkot is ettek. Annak volt olyan jó illata. Még anya és apa is felvett valami bután kinéző sapit, de ők még elég szolidan néztek ki. A mama beállt fotómesternek. Mindenkit lefényképezett. Ismeretlent és ismerőst. Ez utóbbiból csak négyen voltunk: anya, apa, Erik, meg a babataxi. Este viszonylag későn értünk haza. Másnap apa eltűnt. Persze sejthettem volna. Hétfő volt. Aztán bementünk a városba. Kaptam egy nagyon szép kabátot, de egyébként az egész utat végigaludtam. Utána - még soha ilyen sietősen azelőtt- hazarobogtunk. Mire a mamával utolértük anyát, ő már izgatottan szalagált fel-le a lakásban. Összecsomagolta a legkisebb bőröndöt és elviharzott. Aztán apa előkerült, de anya nem. Eddig mindig anya volt a biztos pont. Most meg... na tessék! Ki érti ezt? Azért én nagyon jól elvoltam. A mama játszott velem sokat. Sétáltunk mindennap. Szegény mama, még a borsófőzelékkel is megpróbálkkozott, mert anya kiírta, hogy az legyen a másnapi ebédem. Nem értem anyát sem. Igaz, hogy eddig úgy ahogy megettem a borsófőzeléket, de amióta van sokkal finomabb, nem kell. Különben is a borsófőzelék negatív szeretete a véremben van... igaz apa? Aztán apa másnap megint eltűnt, megint előkerült, de anya nem került elő. Így ment ez három napig. Apát sem értem, de tudom, hogy ő hétfőtől péntekig pápá megy, ahogy anya mondja dolgozni, de este mindig otthon van 18:45-re. Na de anya! Aztán pénteken reggel amikor felébredtem, na ki vett fel reggel? Hát anya! Előkerült! Ennek nagyon örültem! Utána bár el voltam foglalva, a szemem sarkából mindig figyeltem. A nagyika is küldött nekem anyával szép új rucikat, meg fincsi hamit. Olyat, amit nem lehet itt kapni. A legfinomabb a stricatellás tejbegríz, de a kapros tökfőzelék is nagyon ízlett. Aztán pénteken este apa is előkerült, és kezdett hasonlítani a nap az egy héttel ezelőttihez. Apa, anya és mama is velem vacsorázott. Aztán szombaton elmentünk a parkba megmutatni a mamának, hogy hol szoktunk sétálgatni, meg hogy milyen a játszótér, ahol anyával csúzdázni szoktam. Apa fel is mászott velem a csúzda tetejére és onnan csuszigáltunk le együtt. A városban is voltunk, és bementünk a szokásos kávéházba is. Jó nagyot kirándultunk. Amikor hazajöttünk, anya és apa készülődni kezdtek. Ez nagyon gyanús volt. Aztán egy kicsit nem figyeltem oda rájuk és már el is tűntek. Én úgy döntöttem nem várom meg őket, mert az álommanók nagy erővel nyomták a szempilláimat. Azért szerencsére nem tartott sokáig az eltűnési időszak. Vasárnap reggel már közéjük bújtam. Vasárnap gyorsan eltelt, aztán mire észbe kaptam a mama mondta azt, hogy pápá, és eltűnt apával. A pápá mellett, amit a mama tanított meg az elmúlt héten, a mamának, apának és az előkerült anyának nagyon sokat huncutkodtam. Az a nagypapát is levette a lábáról, de úgy látom a többiek elbűvölösénél is bevált. A pápá egyébként több dolgot jelent. Azt is ha valaki más elmegy, azt is ha mi megyünk, meg azt is ha el akarunk menni. Emelett anya "Tapsi, tapsi, tapsi, hova ment a hapsi?" tapsoló mondókájára megtanultam, hogyan kell tapsikolni, de nem csak a kezemmel, hanem a lábammal is! Anya nagyon örült neki! Aztán apa visszajött, de egyedül. Lehet, hogy három nap múlva a mama megint előkerül, mint anya? Én várok...

Újra itthon (2007. február 15.)

Hosszas betegeskedés után csak sikerült meggyógyulni. Így elsején vissza tudtunk jönni apához. Nagyon örült nekünk. Amennyire apa boldog volt, annyira szomorkás volt a nagypapa meg a nagyika.

A repcsin nem voltak sokan, így egy egész sorban rosszalkodhattam az alatt a másfél óra alatt, amíg leszálltunk Charleroi-ban. Minél többet utazom, annál kényelmetlenebbnek tartom a repülőt. Először még nagyon érdekes volt. Még másodszor is, mert akkor a mamával játszottam, de most már nem érdekelnek a kütyük az ülésen, és nem lehet szabadon sétálni. Ráadásul a pelenkázó olyan pici és olyan szagos, hogy még akkor is fóbiája lesz az embernek, ha egyébként is lukban élne.

Másnap még nem sikerült, de harmadnapra visszatértünk a leuveni kerékvágásba. Anyával takarítottunk, bevásároltunk, és sokat-sokat játszottunk. Igen, én is takarítottam. Félek a porszívótól, de ha anya felvesz, és én is foghatom a csövet, akkor még nevetek is a porszívózásnak. Igaz, hogy utána anya nem nagyon tud felegyenesedni, meg kb. kétszer annyi ideig tart, de megcsináljuk együtt. Vásárlásnál nagyon izgi a bevásárlókocsi, mert ha kidőlök oldalra, akkor látom a kereket. Anya mindig fog egy kézzel, nehogy kiessek, egy kézzel meg vásárol. Hiába mondom neki, hogy egyedül is megy!

Amikor hazaérünk és elpakolunk - ami nekem inkább a kipakolást jelenti - akkor főzni szoktunk. Én mindig megszerelem a főzéshez anyának a kuktát. Aztán betesszük a mosnivalót a mosógépbe, amikor az éppen nem alszik. Elég sokat alszik. Lusta egy valaki. Mindig meg szoktuk nézni anyával, hogy éppen mit csinál. Először bekopogok az ajtaján, mert tudjátok, saját szobája van. Akkor anya is hallja, hogy meg szeretném nézni, akkor kinyitjuk az ajtót, és bekukucskálunk. Néha felébresztjük és megtömjük a bendőjét. Olyankor morog egy csomó ideig, aztán kiköpi a frissen mosott ruhákat. Olyan is volt már, hogy elfelejtettük felkapcsolni a villanyt neki, amikor befejezte a morgást. Ezen úgy megsértődött, hogy a tiszta ruhákat bebüdizte, és újra kellett mosni. A mosás után ki szoktuk tenni a ruhákat arra a nagy rácsra, ami gurul, és szuper módon szét lehet szedni. Gondolhatjátok, hogy amikor az tele van mennyit hallgathatom, hogy "Nem szabad! Nem szabad!" amikor már csak közelítek is felé. A "Nem szabad!" akkor is elhangzik, ha a videóban nyúkálok. Na arra anya nagyon ugrik. Ki is kaptam valamelyik nap, mert megvártam míg anya nem figyel, és belenyúltam. Csak anya hirtelen odanézett, nekem meg nem volt időm kikapni a kezemet onnan. Először álltam, és vártam. Aztán mosolyogtam, hátha anyát leveszem a lábáról, ahogy szoktam de nem sikerült. Kikaptam. Anya azt mondta nekem rossz vagyok! Pedig én áldott jó gyerek vagyok! Igaz apa?

A videó mellett még mindig ott vannak apa színes mappái. Azokat szoktam neki rendbe tenni. Ha egy lap szerintem nem oda való, azt eltávolítom egy könnyed karlendítéssel. Azt is felfedeztem, hogy ha a cumikáimat beledobom, akkor anyáék keresik-kutatják. Felforgatják utána az egész lakást. Mostanában ugyanis legalább kettő, de inkább három cummantó kell az elalváshoz. Egy a szájba, egy az egyik kézbe, egy a másik kézbe. Rotációs programon vannak, néha cserélnek. A cumikat azért is hagyom el nap közben, mert a dugóláncot nem nagyon szeretem. Amikor ugyanis beveszem a számba a dugót, bebilincselem magam. Ha a kezemet kinyújtom, akkor kiesik a cumi, ha a cumit bedugom, odaláncolom magam.

Volt nálam keresztanya is, mielőtt hazament Budapestre. Ő adta a csokipudingot uzsira. Keresztanya nem tudta még, hogy a csokipudingot ennyire szeretem, és hogy veszélyes velem enni, mert ha éppen akkor jön rám a dumálhatnék, akkor ő sem ússza meg puding nélkül! Uzsi előtt anyával mindig sétálni megyünk. Ha be kell menni valamiért a városba, akkor arra, ha nem akkor a nagy parkba. Mindig két-három órát sétálunk, feltéve ha jó idő van. Márpedig az elmúlt három hétben meleg volt és sütött a napocska. Kimetünk a játszótérre. Először alszom mindig egy fél órát. Utána megdolgoztatom az új cipőcskémet, és sétálunk egyet anyával a tó mellett. Megnézzük a kacsákat, akik néha összevesznek egy kacsaj miatt. Azt nem értem anya miért nem engedi, hogy leüljek. Múltkor azért sikerült. Aztán amikor hazamentünk az összes ruhámat befalatozta a mosógép, mertjó sáros lett. Szóval a kacsák után elsétálunk a játszótérre. Általában most már a kis piros babarobogót visszük, mert azt anya egy kézzel jobban tudja tolni, ha velem sétál. A játszótéren először rá szoktam ülni a remegő csiga-bigára, aztán a tyukicára, meg a katicára. Utána jön a pörgőfotel, aztán a hintaágy, majd a csúzda. Ez utóbbi a leges-legjobb. Ha már anya nem bírja a csúzdázást akkor még hintázni is szoktam egyet. Utána pedig körbesétáljuk a nagytavat. Egy részét saját lábon, egy részét babakocsiban teszem meg. Séta után mindig nagyon éhes vagyok. Uzsira kekszet és kenyeret is szoktam már enni azzal az egy fogacskámmal, ami már kibújt.

Nem sokára pedig jön a mama!

Tili-toli repcsi (2007. január 22.)

Szegény apa! Ő már 8-án hazarepült Belgiumba. Úgy volt, hogy mi is utazunk anyával 10-én de sajnos anya vizsgája közbeszólt, így apa 18-ra vett nekünk másik jegyet.

Ez az idő azonban nem telt el eredmény nélkül. A nagyika megtanította nekem a baba, mama és hammama szavakat mondani. Többnyire mindent mammmamma-zok. A papát is, babát is, lámpát is és a hammát is. De mivel mutogatni kiválóan tudok, és az "ö" kiegészítő szócskából a nagyika és anya mindent kitalál feleslegesen nem is erőltetem magam a beszéddel. Minden ajtót és nyílászárót meg kell tekintenem, a villanykapcsolókat minden helységben legalább egyszer fel kell kapcsolnom és minden egyes kereket tüzetesen meg kell vizsgálnom álló és működő helyzetben egyaránt. A legjobb dolog a babakocsi kereke, mert séta közben ki tudok hajolni és nézni, hogy hogyan működik. Aztán otthon a bakancs kerekein lehet modellezni. Fejre kell állítani a bakancsot és bal kéz mutató ujjával hajtani kell a kereket először egyik, majd a másik irányba. Egész érdekes. Ha a kerekekkel megvagyok jöhetnek a fedők. Minden csöbörnek van ugye egy teteje. Először leszedem a tetőt, ha tudom. Ha nem tudom akkor görbülni kell meg mondani hogy "ö" és akkor nagyika segít. Ha leszedtem a tetőt, utána vissza kell tenni. Na ez utóbbi művelet nem mindig sikerül. Általában háromszor szoktam megpróbálni, aztán otthagyom. A legizgalmasabb "visszateszem" játék a nagyikáék nagy ágyának gombja. Ádám unokatestvérem volt ugyanis olyan rendi, hogy tíz évvel ezelőtt kiszedte, így azzal nem kell bajlódni. Már könnyen kijár. Azt nagyon jól lehet visszatenni. Pedig az nem is olyan könnyű, de ha sikerül annál nagyobb az öröm. Ajánlom mindenkinek! Próbáljátok ki!

A nagyikáéknál a hálószobában imádok pakolni a szekrényben. Olyan sok kincs van ott. Néha az is odakerül, ami nem is odavaló. Akkor aztán a nagypapa keresheti a kulcsát!

A bébikompozás már kitűnően megy. Csak úgy kapkodják a lábukat a pipipapa meg a nagypapa, ha én belendülök. Ez az új szobametro. Gyorsan és könnyen el lehet jutni vele mindenhova a lakásban. Ha be akarok menni vele egy ajtón, csak neki kell menni vele az ajtónak, és akkor azt úgy is kinyitja nekem valaki. És még bérlet sem kell hozzá. Közben pedig még ugat is, ha jókor nyomod meg a gombot. Ha kellően jól tudsz időzíteni, akkor reggel 5 órakor, az első haminál kakaskukorékolásra ébresztheted a családot.

A nagypapával huncutkodni is szoktam. Ha nagyon vigyorgok, és oldalt megdöntöm a fejem, akkor a nagypapa annak nagyon örül. Egy időre leszoktam róla, mert a kiságy az ilyen bólogatásoknál túl közel volt és túl keménynek bizonyult, de most már, hogy tudom koordinálni a mozgásomat, megoldom ezt a problémát is!

Egy szó, mint száz ez alatt az idő alatt rengeteget tanultam. Fel sem tudom sorolni mennyit. A járásom is biztosabbá vált, már egyedül tudok állni, kapaszkodás nélkül majdnem fél percet.

Aztán jött a 18-ka. Anya megbeszélte a nagyikáékkal, hogy a reptéren találkozunk, mert ő még Pesten intézkedik, engem meg a nagyikáék visznek ki a repülőhöz 4 órára. Délben sajnos nagyon beteg lettem. Nagyika elvitt a doktor bácsihoz, aki azt mondta, hogy nem mehetünk így sehova. Jókedvű voltam de nagyon beteg. Semmi erőm nem volt. Szegény apa nagyon csalódott volt, hogy nem tudtunk hazamenni. Nem mert jegyet venni, mert senki nem tudta, hogy mikorra gyógyulok meg. Ijesztgettem egy kicsit nagyikáékat, mert nem akartam inni, pedig a nagyi felvonultatott négyféle teát, ötféle gyümilevet, vizet, tejet, szóval mindent. Még a doktor bácsi is azt mondta, hogy bármilyen folyadékot ihatok, pedig előtte az édes teákat nem engedte. De azt mondta, ha nem iszom, akkkor valami infuzio nevű dolgot fog adni. Hát gondoltam nem lehet az olyan rossz. A panadol is nagyon fincsi, de anyáék össze-vissza rémüldöztek. Már fecskendővel nyomták le a torkomon a vizet, de én ügyesebb voltam. Nem nyeltem le. Sőt kis ordítással párosítva hamar belátták, hogy ez így nem fog menni. Anya is beteg lett, meg nagypapa is. Szegény pipipapát a nagyika karanténba zárta a szobájában, még enni sem engedte ki hozzánk a konyhába, nehogy elkapja ő is. Szerencsére a nagyika bírta a strapát. Ő is beteg volt, de neki nem volt ideje rosszul lenni. Aztán anya gyorsan összeszedte magát. Én meg harmadik nap megsajnáltam őket és ittam sok-sok vizet, teát meg mindent amit elém tettek. Szóval kezdtem jobban lenni.

Pancsika nagy mediben (2007. január 8.)

Idén a szokásos családi Zalakaros első alkalmával - merthogy minden szokás kezdődik valahogy - a nagyikáék, mamáék, Jánosék, Keresztapáék, Márk, Ádám és mi hárman anyáékkal Zalakarosra mentünk 4 napra közös fürdőzésre. A nagypapa kocsijába csak az én holmiajim voltak szinte bepakolva. Pedig nem vittem csak a legfontosabbakat: holdkompot, bakancsot, csiga bigát, könyvet, babakocsit meg már nem is emlékszem mit. Néhány fordulóba beletellett mire mindent felhordott apa meg a nagypapa.

Nagyon jól éreztem magam, mert legalább nyolc ember volt körülöttem egész nap. Amellett, hogy jókat szuszikáltam, jókat uszikáltam is. Mert bizony ám! Most először kipróbáltam a gyerekmedencét. Először anyával és apával mentem be. Volt ott csúzda, meg olyan brekizuhany, mint ami nekem van otthon a kád szélén, csak kicsit nagyobb, és sok más baba is pancsizott. Volt igazi úszónacim is. Igaz, hogy úgy megdagadt a víztől, hogy a lábaimat szinte alig tudtam megemelni, de azért nagyon tetszett a fürdőzés. Aztán amíg apa meg anya a sókamrában vagy a szaunában wellnesseltek, addig én vagy a nagyikával vagy a mamával sétáltam és néztem a strandolókat. Azt hiszem mindenki nagyon jól érezte magát, mert estére mindenki el volt fáradva, és jól kiázva. A fáradság alól csak Márk és Ádám menekültek meg, akik esténként még csocsózni, billiárdozni vagy kártyázni is mentek.

És képzeljétek, találkoztam VUK-kal is! Bekuksizott az ablakon, amikor éppen vacsoráztunk!

Az egyetlen hátulütője ennek a nyaralásnak az volt, hogy kicsit hosszabb is lehetett volna!

Első szilveszterem (2007. január 1.)

Karácsony óta csupa buli minden. Az egész életem egy nagy játék most, hogy itthon vagyunk. Tegnap volt szilveszter. Nagyikáékkal és anyáékkal Jánosékhoz mentünk megünnepelni, hogy a mai naptól 2007-et írunk. Ági nagyon sok finomságot készített. Volt ott egy szendvicssünike is káposztából. Ádámék pedig klasszul feldíszítették a szobát színes lufikkal, szerpentinekkel meg ilyenekkel. Este a nagyika és anya snowboardozott Ádámmal. Hát hiába! Szupernagyi még ilyeneket is csinál! Jövőre együtt megyünk síelni, remélem. Én nem bírtam az éjszakázást, pedig ma meg is lett volna engedve. Nem mintha máskor nem, csak akkor valahogy anyáék nagyon álmosak, ha felébresztem őket éjszaka. Mire reggel felébredtünk már a kiságyamban voltam.

Keresztanya, keresztapa! (2006. december 30.)

Nekem is van: keresztapa! Nem chicagoi, és nem is szicíliai! Dani lett a keresztpapám! Julcsi a keresztmamám! Ma volt ugyanis a keresztelőm. A készülődést tekintve akár egy esküvő is lehetett volna. Esztergomban már reggel nagy lóti-futi volt. Nagyika csinálta a fincsi ebédet, Pipi-papa és anya meg rendezkedtek a szobában. Én meg, hogy ne legyek láb alatt, apa lefoglalt.

Aztán megérkeztek a mamáék, Márk, keresztapáék, Jánosék, Ádám és a vendégek. Eljött Gyuszi bácsi, Meli, aki már volt nálunk, Árpival, Böbe néni, Dédinagyi, Tündike és Laca és Teri mama. A Jánoséktól kaptam egy fürdőkádra szerelhető vízi malmot. Azzal játszom, ha pancsizok. Van benne viziló, meg brekizuhany. Kaptam egy zenélő biga csigát is, aminek a házában építőkockák vannak. Dédinagyi masszázsfilmet hozott nekem, azt már alig várom, hogy anyáék kipróbálják rajtam. Böbe nénitől pedig kelj fel kacsát kaptam!

Mikor mindenkinek megmutattam, hogy hogyan tudok skerálni a holdkompommal, felöltözködtünk kabátba és felmentünk abba a nagyon nagy templomba, ahol Tibor atya várt. Ádám unokatesóm segítségével mindenféléket kérdezett keresztapától meg keresztanyától, aztán leöntött valami hideg vízzel. Onnantól kell számolni Erik kereszténységét. A keresztelőre mindenkitől kaptam valami szépet! Keresztapáék megnyitották az első takarékbetétkönyvemet! Teri mama angyalkája pedig a kisszobából vigyáz rám. A templom után hazamentünk, és kaptam egy igazi tortát, amit végre én oszthattam szét. Mivel kést még nem kaphatok, ezt marokkal tettem, így anya és apa hamar rájöttek, ez mégsem lesz olyan jó ötlet. Az első összemacskált szeleteket ők ették, a többit már anya vágta. Mindenkinek ízlett az oroszkrém torta. Én is belenyaltam titokban, de mint a cicának, nekem is fehér lett a nózim, így lebuktam. Azért a szülinapomra majd ilyet szeretnék! Ha nem is az elsőre!

Két ünnep között (2006. december 29.)

Tegnap estig a mamáéknál töltöttünk néhány napot, mivel karácsonykor a sok program miatt nem tudtunk ott maradni. Sokat játszottunk, sétáltunk. Gyorsan eltelt ez a pár nap. Vittem magammal az új zongorás bakancsot, és meg kell hagyni a művész nagybácsimat is levette a lábáról. Egész nap azon gyakorolt. Hát, el kell ismerni, nem sok olyan zongora akad, ami magától is tud zenélni, bakancsnak van álcázva és még beszélgethetsz egy kiskutyával is benne. Mondtam is a nagybácsimnak, hogy ha gondolja kölcsönadom neki.

Szomorkás karácsony (2006. december 26.)

A boldog együttlétet karácsony másnapján az szomorította el, hogy Dédike elment tőlünk. A Jézuskáját mégis elküldte nekünk, karácsony másnapján Miklósra a mamáékhoz. Reggeli után szépen felöltözködtünk és elindultunk Eszteromból a mamákhoz. Ott is várt a szép csillogó- villogó karácsonyfa, a rengeteg ajándék, és a zene sem maradt el. Márk játszotta a számomra olyan jól ismert Mennyből az angyalt zongorán. Anya is beállt zongorázni. Márk nagybácsimmal új nótákat tanultak. A mamáék karácsonyfája alatt sok-sok ajándék volt. Én persze a legnagyobbal kezdtem a bontogatást, ami ráadásul nem is az enyém volt! Most már majdnem száz százalékra indulhatok a Doby túrán, mert nekem is van Tatonka fémbögrém, amibe a nevem is bele vagyon írva. Anya azóta nem is adja kölcsön az övét. Azt mondta, mindenki használja a sajátját. De azért néha el tudom csenni. Az enyémre vigyázni kell, valamivel meg játszani is szeretnék! Kaptam Márktól Erste macit. Jegesmedve, de szerencsére nem hideg. Csak fehér, így jól el tud bújni a pelusok között. Márk rajzversenyen nyerte nekem. Kaptam még dobozt sok színes kockával, ruhácskákat, könyvet, és még nagyon sok mindent. Szóval az ámulat ott folytatódott, ahol tegnap abbamaradt. Sajnos, nem tudtunk este ott aludni a mamáéknál, mert apa azt mondta, hogy másnap következik a leánykérés második része. Én arra nem mentem, mert Julcsiék nagyon messze voltak, és azt hiszem, én nem is nagyon maradtam volna a fenekemen annyi ideig. Azért el kell hogy mondjam, hogy szeretem az ilyen második részes leánykérést, még akkor is, ha nem tudom mi az, mert én nagyokat játszottam közben, és még ajándékot is kaptam, amikor apáék hazajöttek. Azt mondták, hogy Julcsi és Dani küldik nekem. Nagyon szeretek vele játszani. Sokat zenél, lehet rajta zongorázni, maci és kutyus kukucskál az ablakán és az egész egy olyan bakancs, ami ráadásul gurul is.

Vigyázz ránk Dédike! (2006. december 24.)

Kedves Dédike!

Nagyon fogsz nekünk hiányozni. Vigyázz ránk mindig, legyél te a mi angyalkánk! Örökké szívünkben élsz!

Szerető dédunokád: Erik

Mennyből az angyal... (2006. december 24.)

Első karácsonyom szentestéjét apával, anyával, nagyikával, nagypapával és pipiipapával töltöttem Esztergomban. Azt nem tudom mi történt, de nagyon nem voltam kibékülve a gondolattal, hogy nem mehettem be a középső szobába. Pedig anya meg nagypapa egyfolytában ott sündörgött. Apa nagyon fáradtvolt, mert későn értek haza tegnap a bécsi adventi vásárból, így ő pihengélt egyet. Én pedig jó erik nyitogató módjára, az összes szekrény ajtót és fiókot kinyitottam, kipakoltam és becsuktam. Már a négykézlábon mendegélés is nangyon megy, de azért a két lábon járás a nagyikával sokkal jobb.

Aztán este...húúú...képzeljétek az egész konyha mikulásba öltözött. A székeknek mikulássapija volt, a poharakba bekapaszkodtak a mikulások és hóemberkék ugrándoztak a szalvétákon. Halászlé és rántott halacska, apának sajt volt a menü. Én karácsonyi barackturmixot kaptam.

Aztán amikor befejeztük a vacsit valami csingilingi, meg zene szólt a szobából. Bementünk, és azt a szépet! Soha életemben nem láttam még olyat. Plafonigérő karácsonyfa sok fényes csillogó dísszel, égővel. Csillagszóró és gyertya égett. És szólt a mennyből az angyal. Azt már én is ismerem, mert anya megtanította nekem is.

Éppen hogy magamhoz tértem az ámulattól, körbenéztem és megpillantottam azt a sok-sok mindent a fa alatt. Ott volt a bébikompom is, amit egyszer a bababoltban kipróbáltam és nagyon megtetszett. Azt hozta a Jézuska. Illetve azt is. Igaz, hogy egyelőre még csak hátrafelé tudok vele közlekedni, de ha egyszer rájövök hogy kell, akkor aztán menekülhettek az utamból. Lehet rajta nyomogatni a gombokat és akkor zenél, meg ugat, meg nyávog, meg gágog. Egy egész farm van benne!

De kaptam még kiskutyát, szerintem igazit. Ugat, meg megy, igaz csak addig, amíg meg nem tekerem a nyakát egy kicsit, de enni nem kell adni neki. Kaptam táncoló halacskát, kockákat, logikai játékot, kiszongorát, ruhácskákat, bohócot, labdát és még annyi mindent, hogy el is aludtam.