Opnieuw in Lueven (2007. április 29.)

Az előző hétvégét a mamáéknál töltöttük, a papa jött értük Esztergomba. A múlt héten, tegnap és ma az anyukám még vizsgázott. A nagyikáék egész nap pakolásztak, aztán beültünk a kocsiba. Anyát a vizsga után felvettük út közben, aztán mentünk a repülőtérre. Becsekkoltunk. Ott megkaptam az uzsonnámat. A mama, papa és Márk is kijött elbúcsúzni. A nagyika nagyon szomorú volt. Én is, hogy mindenkit ott kellett hagyni, de lárpótlásul megkaptam apát 2-3 óra múlva! Végre megint apával lehetek! Nagyon hiányzott apa!

Apa nagyon meglepődött, mert az utolsó hetekben teljesen egyedül megtanulzam járni. Most már nincs lehetetlen!

Együtt mentünk vásárolni hétvégén! Kaptam egy szandit, mert a héten végig nyári kánikula volt. Anyának rövidnacit is kellett nekem venni, mert csak téli ruhácskáim voltak, az időjárásbácsi meg kicsit melléfogott és július helyett áprilisra időzítette a 32 fokos meleget. A szandit nehezen tudtuk kiválasztani, mert nagyon pufi a lábam. Nagyon sok helyen voltunk. Mindegyik cipőt fel kellett próbálni. Amiben lábra álltam azt vették meg anyáék. Ez kb. a 100. volt, amit felpróbáltunk. A többi nagyon nyomta a lábamat.

Bringatúra - gyalogtúra (2007. április 13.)

Kedden reggel Nagyikával és Nagypapával elmentünk kocsival arra helyre, ahova akkor szoktunk menni, amikor anyával Leuvenbe hazarepülünk. De most egy nagy tömegben ott álltunk és vártunk. Egyszer csak anya ott termett az orrom előtt. Nem tudtam, hogy a szemem kárpázik, vagy tényleg anya-e az. A szám tátva maradt. Aztán elmosolyogtam, odaugrottam anya nyakába és agyon puszilgattam. Tényleg anya volt. Most, hogy így előkerült, még mosdóba sem engedlek el! Ott ülök a wc ajtó előtt, nehogy anya meglépjen megint!

Anya és apa hozott nekem Írországból Finnigan törpét. Ő volt régen a koboldok királya. Ő keresgette a szivárvány végében az egész üst aranyat. Állítólag nem volt gonosz, de azért sok csalafintaságot művelt.

Azért nap közben néha Nagyikával a bringát felkészítjük, felpakoljuk a napi betevőt, aztán nekilátunk a Dunapartnak meg az Erzsébet parknak. Én gyalogkakukkolok, de ha elfáradok, belecsücsülök a szép zölt triciklimbe, és a nagyika tol. Nagyon szeretik ám a triciklimet a gyerekek. Mindig kölcsön szokták kérni. Én szívesen odaadom. Együtt szoktunk játszani velük.

Négygenerációs locsolkodás! (2007. április 9.)

Ma a Nagyika ünneplőbe öltöztetett. Nagypapa, Pipi-papa is kicsinosították magukat, kezükbe fogtak egy üveget, és odaálltunk a Nagyika elé. A nagypapa valami kék ibolyáról mondott valamit, aztán meglocsolta a Nagyikát. Erre kaptunk nagy piros tojást. Én is, nyuszival együtt. Aztán jött János. Ő is meglocsolta a Nagyikát, ő is kapott piros tojást. Ádám nem jött, mert Ágival Londonban utaztak. Nagyika készített mindenféle fincsi illatú hamit, meg innivalót. Én is kaptam sütit.

Aztán felkerekedtünk és elmentünk a Teri-mamához, ahol ugyanezt a szertartást elvégeztük, majd az Erzsi nénihez, Andrea nénihez. Mindenhol kaptam egy kis finomságot, meg csoki nyuszikat. De az enyémek sokkal nagyobbak voltak, mint a nagypapáéké, pedig én még verset sem mondtam, és a locsoló üvegemet sem döntöttem meg. Szóval jó bizniszt csináltunk. :)

Mire hazaértünk én úgy elfáradtam, hogy csak na!!!! Ez a sok tojás! Meg a sok süti!

Mama, papa, Márk és én (2007. április 8.)

Nagypapa anyát és engem elvitt hétfőn este Miklósra. Vittük a babakompot és a hintát is. Márk és Mama otthon voltak, a papa később érkezett meg, de addigra nagypapa elment. Másnap reggel anya azt mondta, hogy legyek nagyon jó, adott egy nagy puszit, és elment a papával. Este már nem jött haza. Mamának telefonált csak, hogy megérkeztek apával Írországba. Én egész héten a Márkkal és a Papával cipeltettem magamat. Úgy jártunk keltünk mindenfelé. Nagyon jól éreztem magam a mamáékkal. Megtaláltam apa kisautóit, azzal játszottam, átrendeztem az egész házat. A konyhát babakomp versenypályává minősítettem, találkoztam egy babával a sütőablakban. Ő mindig ott van, ha én odamegyek. Nagyon gyanús, mintha hasonlítana rám. A mamáék megengedték, hogy kipakoljam a szekrényeket, hogy átprogramozzam a sütő óráját és teljes babavilágot csináljak az egész házból. Mégis hiányzik valami. Nem tudom mi. Talán ha apa, meg anya... Eza az! anya és apa itt lehetnének egy kicsit. Anya eltűnt. Apa szokott ilyet, de anya most csinált ilyet először. Elég lenne, ha csak látnám őket egy kicsit. Nem kellene több. Utána már nem is kellenének itt a nagy játék közben. De anyáról most azt sem tudom, hogy elment-e pápá. Mert ha igen, akkor tudom, hogy hamar visszajön. Mindig szoktuk kérdezni, hogy "hol van anya?" Vagy "hol van apa"? És akkor megállapítjuk, hogy "anya nincsen" vagy "apa nincsen", mert "elment pápá!". De most erről sem beszéltünk. Na mindegy azért nem dől össze a világ, de azért ezt még anyával meg kell beszélnem!

A héten meglátogatott Julcsi is. Kaptam tőle egy melegítőt. Aztán elment valahova. Azt hiszem ő is elutazott. Nálunk ez már csak így van. Mindenki jön-megy. Mi már csak egy ilyen jövős-menős család vagyunk.

Pénteken megtettem az első öt lépésemet teljesen egyedül, kapaszkodás nélkül! Már próbálgattam a szárnyaimat korábban is, de akkor csak egy-egy lépés sikerült, és ha észrevettem, hogy megyek, megijedtem, és csüccs. Most csüccs nélkül jutottam el a foteltól az ágyig. Mama meg is írta apáéknak gyorsan a nagy hírt.

Képzeljétek ma tojt a nyuszi. Csokitojást, meg nyuszit meg minden félét. Azt hittem eddig, hogy tojást csak a pipi tojik, de én nem lepődök meg már semmin. Az utóbbi időben felettéb furcsa dolgok történnek. Templomban is voltunk. Nagyon érdekes volt. Azért a papa karjából biztonságosabban lehetett körbetekinteni. Este a papa bepaszírozta a hintát meg a babakompot a kocsiba. Akkor már tudtam, hogy megint megyünk valahova. Megérkeztünk Mombókába. Ott várt Nagyika, Pipi-papa és Nagypapa. Körbenéztem, hogy a nagyikáék nem csináltak-e felfordulást a házban, és a pipi-papa vigyázott-e a házra, amíg távol voltam. De szerencsére még a szélforgó katicám meg óriás virágom is megvolt még az udvaron.

Ez a nap más, mint a többi ... (2007. március 31)

... te is jól tudod! A nagy készülődés nem maradt abba tegnap! Azzal fokozódott a dolog, hogy sem apa sem én nem mehettem be a középső szobába. Pedig nagypapa meg anya egy csomó bútort ki-be hurcoltak. Isteni illatok szálldogálltak a levegőben! A nagyika egész éjszaka főzött. Nem is feküdt le. Ahogy hallottam, a mama is főzöcskézett otthon. Aztán egyszer csak csengettek! Dédike-nagyi, Böbe néni, és Tündi érkeztek. Sajnos Laca nem tudott jönni, mert beteg lett. Böbe néni nagyon szereti a bazilikát, mert ha hozzánk jön, mindig először oda megy fel! Nem nagyon ismerős itt Mombókában, így megy mindig toronyiránt. Nem sokkal az első csengetés után megint csengettek. Megérkezett Mama, Papa és Márk! Sajnos Keresztapáék nem tudtak jönni, mert Keresztapa dolgozik ott messze, a kincskereső koboldok országában, ahova jövő héten anyáék is mennek, Keresztanya pedig nem ért rá. De ezzel még nem volt vége a csengetésnek! Megérkezett Ági, János és Ádám uncsitesóm. Olyan jó volt velük találkozni, mert már nagyon rég láttam őket. Ők is nagyon sokat dolgoznak, Ádámnak meg nagyon sok a tanulnivalója. És akkor bemehettem végre Pipi-papa szobájába. Na az volt a kánaán. Megtaláltam a mézes krémes sütikét, meg a Dédike-nagyi fincsi kókuszosát. Végigjártam az összes tálcát, és ha elég gyors voltam akkor el tudtam csípni egy falatot, mielőtt anya vagy apa elmenekítette a tálcát.

Aztán anya jött, hogy ebédelünk. Mindannyian leültünk a középső szobába. Képzeljétek, tele volt minden lufival, szalagokkal és még az is ki volt írva a fölé az asztal fölé, ahol én és apa trónoltunk, hogy BOLDOG SZÜLINAPOT! Szóval nem hiába énekelte az én "nagykosár" családom, hogy "ez a nap más, mint a többi..." tényleg más! Ma ünnepeltük a szülinapomat! De nem csak az enyémet, hanem apáét is. Apáé már volt, az enyém meg még sokára lesz ugyan, de mivel akkor éppen nem leszünk itthon, most ünnepeljük az első gyertyámat! Apa is nagyévfordulós! Ő most lett negyed évszázados! Az ünnepen osztoztunk Dédike-nagyi szülinapján is! Bizony ő is szülinapos! Keresztanyának is most volt a szülinapja, de mivel ő nem tudott eljönni, sajnos nem volt része ebben a nagyon szép ünnepben, amit együtt tölthetett az egész család.

Megebédeltünk. Volt ott minden finomság. Husileves, májgombóc, sülthusi, krumpli, krumpligombóc, káposzta, vadas és még nagyon sok minden. Én fincsi répácskákat kaptam a levesből. Aztán jött a tüzijáték! Apával két nagy hatalmas tortát kaptunk! Én egy oroszkrémet, apa pedig emeletes puncsos-csokis tortát! Anya azt mondta, hogy apának jár az emeletes, mert ő azt nagyon szereti. Volt a tortákon tüzijáték, gyertya amit el kellett fújnunk apával, kiskutyus, meg kisautó, meg apának egy Doktor Bubó. Nekem anya segített elfújni a gyertyát. Egyedül még nem sikrült. Aztán anya mondta, hogy a Dr Bubó azért van apának, mert felvették az egyetemre doktorálni. Úgyhogy az apukám most PhD-zik matematikából! Én mindig tudtam, hogy nekem van a világon a legokosabb apukám!

Ezzel még nem volt vége! Képzeljétek! Anya megengedte, hogy én készítsem az első szeletet a tortámból! Igaz kés nélkül, és inkébb hasonlított egy oroszkrém turmixra, de azért az íze jó volt. Naykig belemászhattam! Először csak óvatosan nyúkáltam bele, de mivel nem szólt rám senki nekibátorodtam. Úgy már nem is olyan izgi, ha megengedik!

A torta mellett annyi ajándékot kaptam, hogy ki sem ládszódom belőle! Ezúton szeretném mindenkinek megköszönni, hogy eljöttetek a szülinapomra. Nagyon szeretlek benneteket! És köszönöm a rengeteg szép ajándékot.

A kisházikót a színes babával és a kulcsos ajtóval Jánoséktól kaptam. Nagyon érdekes. Igazi kulcs van az ajtaján. Az ablakokat ki lehet nyitogatni, ahol kikukcsol Barna és Bori a két kisgyerek. A nagyikáéktól triciglit és homkozókészletet kaptam. Irány veled Dunapart Nagyika és Bubi Nagypapa! A mamáéktól rengeteg mesekönyvet, vizimalmot a Leuveni fürdésekhez, Legot, bankos ruhácskákat kaptam. A pipi-papa egy jól szerelhető motort vett nekem. Elvileg lábbal kellene hajtani, de sokkal jobb fejreállítani és megszerelni a kerekeit. Dédi-nagyi masszázskazettát hozzott nekem, az nagyon fincsi lesz, ki is próbáltatom anyával, még ma este. Böbééktől pedig kacsulis fürdőszett jött. Honnan tudjátok, hogy imádok pancsolni? Biztos anya árulkodott! Nem győzöm felsorolni azt a sok szépet, amit kaptam.

A nagy izgalom után elájultam egy rövid alvásra. De sajnos, amikor felébredtem már nem sokkal utána elindult mindenki haza. Én nagyon fel voltam dobva a mai naptól. Nem is tudok elaludni! Annyi élmény! Csak nézem az anygalkámat az ágyam felett, és mosolygok, miközben próbálom felidézni, hogy működnek az őj szerzeményeim.

Újra Mombókában! (2007. március 30.)

Mombóka babanyelven Esztergomot jelenti. Ha nem hiszitek el, kérdezzétek csak meg a nagybátyámat, Jánost, aki ezt megerősíti. Március 15-én repültünk itthonról haza, hogy meglátogassuk a nagypapát, mamát és papát, amíg anya vizsgázik. Azt nem tudom mit is jelent vizsgázni, de valami nagyon furi dolog. Mert ilyenkor, mikor ez a vizsgaidőszaknak nevezett valami van, akkor anya állandóan bezárkózik a szobába. Néha, ha be tudok hozzá jutni valahogy, akkor két ölelés és egy puszi között látom, hogy anya egy nagy halom papír és könyv felett gubbaszt, egy csomót telefonálgat és örökkön örökké valami nénikkel meg bácsikkal beszél valami időpontról. Este ideges, összevissza pakolássza a cuccokat és reggel még azelőtt eltűnik, hogy én felébrednék. Néha, ha mégis elég korán kelek fel, akkor szoktam neki integetni az ablakból, amikor szalad a vonathoz reggel öt órakor. Aztán aznap, amikor elrohant, este fáradtan és általában jó kedvűen ér haza. Olyankor általában játszik velem egyet, és aztán megint elkezd gubbasztani a könyvek felett. Nem tudom mi lehet abban olyan érdekes, amikor még egy kép sincsen benne! Csupa-csupa fekete krix-krax olyan szépen sorba rendezve és azt nézegeti egész nap. Az én babakocsi kerekem és a papa csavarkészlete sokkal izgalmasabb. Már mutattam is neki, de szerintem ezt csak apa értékeli igazán. Anya valahogy nem jön lázba a keréktől.

Szerdán este anyával és a nagypapával elindultunk Pestre. Útközben találkoztunk a mamával, nagypapa pedig hármunkat kifuvarozott Miklósra a mamáékhoz. Éjszaka hallottam valami motoszkálást, de nem voltam annyira kíváncsi, hogy ezért a szemem ki is nyissam. Átfordultam a hasamra, felkúsztam az ágy végébe és aludtam reggelig. Aztán reggel apa mellett ébredtem. Apa hazajött. Másnap visszamentünk Mombókába.

Meglátogattuk a Bense Tamás doktor bácsit is. Adott egy papírt anyának, amit anya csütörtökön odaadott egy másik Tamás doktor bácsinak, aki állandóan letakargatta a szememet. Így nem láttam, hogy mi van a kezében. Aztán mikor már ezt jó sokszor csinálta, mérges lettem és elkezdtem vele veszekedni. De aztán mivel odaadta nekem azt a fénylő végű tollszerűséget, megint elszállt a méreg. Gondoltam, ha ez neki jó, akkor takargassa a szemeimet. Anya és apa is nagyon örült, mert ez a szemtakargatós Tamás bácsi azt mondta, hogy minden rendben. De azt is mondta, hogy cseppenteni kell a szemembe és vissza kell menni még egyszer. Furcsák ezek a felnőttek! Olyan furcsa dolgok okoznak nekik örömet! Pedig ha tudnák, hogy egy fincsi hamin meg egy jó kis pancsin kívül nincs is szebb dolog! Na jó azért van!

A Bense Tamás bácsi megengedte, hogy igyak tejecskét. Igazi bocitejet. Jobb, mint a babatej, és a gyümiturmix nagyon fincsi belőle, de azért annyira nem esek tőle hasra. A barackos turmix még mindig finomabb. Azért nagyikának reggel megiszom a két és fél deci kávét vagy kakaót, hagy örüljön. De ez a kiváltság csak a nagyikának jár. Anya ilyenben nem részesül. Neki csak másfelet iszom. Az is elég. Nem sokkal utána jön ugyanis a barackturmix! Mindenesetre most már értem, hogy Keresztapa miért nem szereti a tejet. Sokkal finomabb is van nála!

Közben anya meg apa este elmentek moziba. Aztán vártam, vártam őket, de nem jöttek haza. Így elmentem aludni. Gondoltam majd reggel, de reggel sem voltak sehol sem. Hát kiderült, hogy a pipi-papa kocsiját bezárták a parkolóba és anyáék ottragadtak Pesten. Még szerencse, hogy Petráék, akik már voltak itt nálunk korábban, otthon voltak, és anyáék így ott tudtak aludni. Aztán másnap meg apának volt valami dolga Pesten. És olyan furcsa nagy készülődés vette kezdetét. Mindenki mindenfelé szaladgált, tervezett, szervezett. Vásárolni mentünk sok helyre a nagypapával, nagyikával és anyával.

Voltunk egy virágos lerakatban is, ahol nagyon sok szép színes hapci volt. Úgy megtéptem volna őket, de anya nem engedte. Csak simogatni szabad, azt mondta.

Ciao, Rose bella! Ciao, Nagyika! (2007.március 13.)

Ennyit már tudok olaszul. Rosetól tanultam. Rose a barátom, akinek az egyik nagymamája és nagypapája Olaszországban lakik. Rose nagyon szép kislány, olyan mint az angyalka. Az egyetlen baj az, hogy ő már tud egyedül menni, és én csak akkor érem utol, ha anya vagy apa segít, vagy éppen az ágy körül járkál, mert akkor én oda tudok kapaszkodni hozzá. Én nagyon szeretem Rose-t, és meg is mutattam neki. Ugyanúgy megsimogattam a haját, ahogy anyáékét szoktam. Erre elkezdett sírni, és attól kezdve mindig elkerült, ha mentem felé. Nem értem. Anyáék mindig örülnek ennek a "kezembe marad a haj" simogatásnak.

Úgyhogy nem sokáig tartott velem a barátkozás. Pedig én minden játékomat megmutattam neki. Én is kaptam tőlük egy színes poharakból álló játékot. Egybe lehet tenni a poharakat. Nagyon érdekes. Mindegyiken van valami kép, meg mindegyik másszínű. El tudom ám tüntetni őket. Ügyes varázsló vagyok, majd neked is megmutatom, ha meglátogatsz! De nem csak eltüntetni lehet egyiketa másikkal, hanem egymás tetejére lehet tenni, és akkor egy magas torony lesz belőle. Sokat elemeztem a problémát, és arra jutottam, hogy ha a zöldet teszem a kék tetjére, akkor a kék eltűnik, de ha fordítva, akkor máris torony lesz belőle. És nem lehet a kékre tenni a sárgát, csak ha először a pirosat tesszük rá, különben nem marad a helyén.

Anyáék Leonardo bácsiékkal megvacsoráztak, de utána nem tudom mi történt, mert elnyomott az álom. Reggelre pedig Rose már nem volt ott. Anya azt mondta, hogy ő is most otthon van az anyukájáékkal. De azért nem vész kárba, amit tőle tanultam, mert jött a Nagyika hétfőn és neki megmutattam mindent! Nagyon örült nekem. Most együtt járunk Nagyival a parkba, a városba meg sétálni. Megnéztük az ovit is, ahova Rose jár. Én bizti nem fogok oda járni, mert nincs hely. Pedig jó lenne vele játszani máskor is. Elmentünk a nagy parkba csigabigázni, meg apával fürödtünk a száraz pancsiba és felpróbáltam apa hegymászó pulcsiját, hogy tudjak én is menni vele, Ki is próbáltam, hogy kell apán hegyet mászni, szerintem egész jól megy.

Dolgos hétköznapok, baráti hétvége (2007. március 5.)

A hétköznapok néha nagyon szürkék, de ez nem jelenti azt, hogy unatkozom. Sőt! A szürkeséget csak az esőfelhők okozzák, amit anyával egész jól tudunk kompenzálni. Mostanában nagyon igyekszem megtanulni, hogyan kell beszélni. Folyamatsan nézem anya és apa száját, hogy lelessem, hogyan kell kimondani egy-egy betűt, és azt meg is próbálom. Általában mindenből "m" lesz. Az "f" például csak akkor sikrül, ha éppen főzelék van számban. Képzelhetitek, hogy a hatás milyen eredeti! Olyankor általában nem csak én kerülök a csap alá, hanem a ruháim, sőt, még előfordul, hogy anya is!

Újabban anyával túraelőkészítő kurzusra járunk. Ez annyit jelent, hogy minden nap, amikor van éppen egy esőmentes fél óra, akkor babakocsi nélkül a saját lábaimon sétálgatva járunk egyet. Apa ugyanis megígérte, hogy nem sokára vesz nekem is túrabakancsot és megyünk hegyet mászni. Majd amíg mi hegyet mászunk, addig anya gerincegyenesítő kúrát kap, mert a fél óra lábonjárás neki inkább derékszögben megy...

Az elmúlt néhány napban sok kisgyerekkel találkoztam. Velem egyidősekkel. Anya ugyanis már most ovihelyet keres nekem. Sajnos, ez itt nem olyan egyszerű, mert itt a gyerekek négy hónapos koruktól egészen az általános suliig egy csoportban maradnak. Hely csak akkor van menetközben, ha valaki elköltözik. Anyának mondták az egyik oviban, hogy olyan gyerekre kell előjegyzét leadni, aki még csak vitamin a paprikában. Vagyis nem is tudják, hogy meg fog-e születni. Azért szerencsére engem nem küldtek el olyan korán. Én minden bájt bevetettem, de ennek ellenére nem vettem le a lábukról az ovónéniket. Mindenhol csak várólistára kerültünk. Amiről nem lehet tudni, hogy valaha lesz-e belőle valami. Az egyik ilyen oviban összhaverkodtam egy kisfiúval. Nagyon aranyos volt. Paul a neve. Képzeljétek olyan barna a bőre, mint a csokis desszertem. Először azt hittem, hogy összekente magát, és elfelejtették lemosni. Én is szoktam ennyire csoki maszat lenni, mint azt a képen is láthatjátok. Megpróbáltam hát letörölni, de nem jött le. Hát gondoltam én a csokisdesszertet is szeretem, Paul is biztos nagyon aranyos, bár nem jutott eszembe, hogy megkóstoljam. Azonnal szóba elegyedtünk. Sajnos, abban az oviban biztos, hogy nem lesz hely. Pedig vele szívesen eljátszottam volna.

Ha már szóba hoztam a csokis desszertet, meg kell említenem, hogy a kedvenc hamim most a tejbegríz, amit anya babatejből készít, mindenféle ízesítéssel. A straciatellás sem rossz, de ha jöttök, meghívlak benneteket egy csokis-banánosra. Az a legjobb! A banánt magában is szeretem. Erre úgy jöttem rá, hogy apa banánt evett és én beleharaptam. Mert bizony ám! Én már azt is tudok! Igaz fogam még csak kettő van, de azért jól megy! Csak tudni kell, mikor kell harapni, és mibe! Azóta minden hamiból, amit anya vagy apa eszik, követelek magamnak egy darabot. Ha szerencsém van, akkor adnak. Ha nincs, akkor nekik sincs, mert nem hagyom őket enni. Kénytelenek titokban csinálni.
Szokás szerint anyával csütörtökön nagytakarítást tartunk. Ez többnyire nálam vagy porszívószereléssel, vagy alvással jár. Most éppen vizsgáltam a porszívót. És ahogy felálltam a porszívó mellett, egyszer csak elindult, és besszippantotta a ruhámat. Nagyon megharagudtam rá. Mindig visszamentem, megfogtam, aztán megmutattam anyának, hogy hogyan kell haragudni a porszikára. De nem a porszika az egyetlen ilyen kütyü. A mamától kaptam egy kis repcsit. Azt is csak anyával vagy apával van merszem kipróbálni. Általában én nyomom meg a gombot, apa meg repteti. De én már előre görbülök. Tudjátok! Jobb félni, mint megijedni! Anya mindg mondja, hogy nem kell tőle tartani, mert azzal szoktunk utazni, és ott ülünk benne, de nem értem, hogyan férünk bele, amikor most akkora a egész, mint a tenyerem.

Pénteken este jött hozzánk Rilla és a férje Tom. Rillát már ismertem, csak kellett kis idő, míg eszembe jutott, mert nagyon régen találkoztunk. Tom meg nagyon aranyos volt. Őt nagyon szeretem, mert mindig mosolyog. Én viszont nagyon félelmetes lehetek, mert félt megfogni! Sajnos, szombaton én nem tudtam elkísérni őket Leuvenbe sétálni, mert nagyon rossz idő volt. Vízszintesen esett az eső. Pedig azt mondta anya, hogy még karnevál is volt. Apával otthon maradtunk. Vasárnap megmutattam Rilláéknak a parkot, ahova szoktunk menni. Ott kávézgattak egyet anyáék, aztán játszottunk a játszótéren. Nem sok idő volt, mert Rilláéknak indulni kellett haza délután. Remélem legközelebb is jöttök! Jó volt veletek játszani! Együtt labdáztunk. Én voltam apa lába, Rilla meg Tom a kapus. Az nagyon jó és vicces játék volt. Megmutattam nekik azt is, hogy már tudok mászni felfelé is. Az új játékosládámra, amit apával szereltünk össze, és ami kb 30 cm magas, már egyedül fel tudok mászni. Onnan elérem az ablakpárkányt. Ha nincs szerencsém, akor a ládában kötök ki, mert lecsúszik a teteje. Annak is külön technikája van, hogy ez utóbbi esetben, hogyan kell elhagyni a tett helyszínét. Az ágyra is próbálkozom már felnézni. Ha egyszer sikerül, tuti elkapom annak a virágnak a grabancát, ami az ablakban van! Azt már tökéletes mozdulattal tudom, hogyan kell a lábaimat tenni, csak az ágy még túl magas. De még egy-két tejbegríz, és reszkessetek cseréplakók!

Mama jön, anya megy, apa jön-megy (2007. február 26.)

Én nem értem ezt az egészet! Pénteken este apát vártam. Csak vártam, vártam. Már nagyon késő volt, de én addig nem akartam elmenni aludni, amíg apa nem játszik velem egyet. Egyszer csak hallom. Jön valaki. De képzeljétek! Nem csak apa, hanem a mama is jött. Húúú micsoda öröm. Ezért érdemes volt várni. A mama hozott nekem egy akkora bőrönd cók-mókot, hogy ki sem látszódtam mögüle. Rucikat, sok-sok játékot, könyvet, pelust. Apáéknak fehér répát a leveskébe, meg öszibarack levet Erik pocijába. Másnap mikor felébredtem, apa, anya és mama is ott voltak. Elmentünk együtt vásárolni, de sétálni már nem nagyon volt időnk, mert késő lett. Másnap reggel összepakoltunk és elmentünk autóval abba a városba, ahol régen anya tanult. Ott parkoltunk a kolija mellett. Aztán felpakoltuk a hátitatyót és besétáltunk a városba. Csupa színes, sörszagú bácsi és néni, zsibongó gyerekek és zenebonáló autók voltak mindenfelé. Azt mondta apa, hogy ez a maastrichti karnevál. Nagyon sokan voltak. Mindenki be volt öltözve. Volt aki matróz volt, matróz kutyussal, volt aki kertész, de voltak olyanok is akik fémruhában voltak és nem hasonlítottak semmire. Mindenki sörrel és hamival szaladgált, a poharakat vagy eldobták, vagy letették. Mind tele volt ezekkel az üvegpoharakkal. És nagyon fincsi illatok szálldogálltak itt-ott. Anyáék fánkot is ettek. Annak volt olyan jó illata. Még anya és apa is felvett valami bután kinéző sapit, de ők még elég szolidan néztek ki. A mama beállt fotómesternek. Mindenkit lefényképezett. Ismeretlent és ismerőst. Ez utóbbiból csak négyen voltunk: anya, apa, Erik, meg a babataxi. Este viszonylag későn értünk haza. Másnap apa eltűnt. Persze sejthettem volna. Hétfő volt. Aztán bementünk a városba. Kaptam egy nagyon szép kabátot, de egyébként az egész utat végigaludtam. Utána - még soha ilyen sietősen azelőtt- hazarobogtunk. Mire a mamával utolértük anyát, ő már izgatottan szalagált fel-le a lakásban. Összecsomagolta a legkisebb bőröndöt és elviharzott. Aztán apa előkerült, de anya nem. Eddig mindig anya volt a biztos pont. Most meg... na tessék! Ki érti ezt? Azért én nagyon jól elvoltam. A mama játszott velem sokat. Sétáltunk mindennap. Szegény mama, még a borsófőzelékkel is megpróbálkkozott, mert anya kiírta, hogy az legyen a másnapi ebédem. Nem értem anyát sem. Igaz, hogy eddig úgy ahogy megettem a borsófőzeléket, de amióta van sokkal finomabb, nem kell. Különben is a borsófőzelék negatív szeretete a véremben van... igaz apa? Aztán apa másnap megint eltűnt, megint előkerült, de anya nem került elő. Így ment ez három napig. Apát sem értem, de tudom, hogy ő hétfőtől péntekig pápá megy, ahogy anya mondja dolgozni, de este mindig otthon van 18:45-re. Na de anya! Aztán pénteken reggel amikor felébredtem, na ki vett fel reggel? Hát anya! Előkerült! Ennek nagyon örültem! Utána bár el voltam foglalva, a szemem sarkából mindig figyeltem. A nagyika is küldött nekem anyával szép új rucikat, meg fincsi hamit. Olyat, amit nem lehet itt kapni. A legfinomabb a stricatellás tejbegríz, de a kapros tökfőzelék is nagyon ízlett. Aztán pénteken este apa is előkerült, és kezdett hasonlítani a nap az egy héttel ezelőttihez. Apa, anya és mama is velem vacsorázott. Aztán szombaton elmentünk a parkba megmutatni a mamának, hogy hol szoktunk sétálgatni, meg hogy milyen a játszótér, ahol anyával csúzdázni szoktam. Apa fel is mászott velem a csúzda tetejére és onnan csuszigáltunk le együtt. A városban is voltunk, és bementünk a szokásos kávéházba is. Jó nagyot kirándultunk. Amikor hazajöttünk, anya és apa készülődni kezdtek. Ez nagyon gyanús volt. Aztán egy kicsit nem figyeltem oda rájuk és már el is tűntek. Én úgy döntöttem nem várom meg őket, mert az álommanók nagy erővel nyomták a szempilláimat. Azért szerencsére nem tartott sokáig az eltűnési időszak. Vasárnap reggel már közéjük bújtam. Vasárnap gyorsan eltelt, aztán mire észbe kaptam a mama mondta azt, hogy pápá, és eltűnt apával. A pápá mellett, amit a mama tanított meg az elmúlt héten, a mamának, apának és az előkerült anyának nagyon sokat huncutkodtam. Az a nagypapát is levette a lábáról, de úgy látom a többiek elbűvölösénél is bevált. A pápá egyébként több dolgot jelent. Azt is ha valaki más elmegy, azt is ha mi megyünk, meg azt is ha el akarunk menni. Emelett anya "Tapsi, tapsi, tapsi, hova ment a hapsi?" tapsoló mondókájára megtanultam, hogyan kell tapsikolni, de nem csak a kezemmel, hanem a lábammal is! Anya nagyon örült neki! Aztán apa visszajött, de egyedül. Lehet, hogy három nap múlva a mama megint előkerül, mint anya? Én várok...

Újra itthon (2007. február 15.)

Hosszas betegeskedés után csak sikerült meggyógyulni. Így elsején vissza tudtunk jönni apához. Nagyon örült nekünk. Amennyire apa boldog volt, annyira szomorkás volt a nagypapa meg a nagyika.

A repcsin nem voltak sokan, így egy egész sorban rosszalkodhattam az alatt a másfél óra alatt, amíg leszálltunk Charleroi-ban. Minél többet utazom, annál kényelmetlenebbnek tartom a repülőt. Először még nagyon érdekes volt. Még másodszor is, mert akkor a mamával játszottam, de most már nem érdekelnek a kütyük az ülésen, és nem lehet szabadon sétálni. Ráadásul a pelenkázó olyan pici és olyan szagos, hogy még akkor is fóbiája lesz az embernek, ha egyébként is lukban élne.

Másnap még nem sikerült, de harmadnapra visszatértünk a leuveni kerékvágásba. Anyával takarítottunk, bevásároltunk, és sokat-sokat játszottunk. Igen, én is takarítottam. Félek a porszívótól, de ha anya felvesz, és én is foghatom a csövet, akkor még nevetek is a porszívózásnak. Igaz, hogy utána anya nem nagyon tud felegyenesedni, meg kb. kétszer annyi ideig tart, de megcsináljuk együtt. Vásárlásnál nagyon izgi a bevásárlókocsi, mert ha kidőlök oldalra, akkor látom a kereket. Anya mindig fog egy kézzel, nehogy kiessek, egy kézzel meg vásárol. Hiába mondom neki, hogy egyedül is megy!

Amikor hazaérünk és elpakolunk - ami nekem inkább a kipakolást jelenti - akkor főzni szoktunk. Én mindig megszerelem a főzéshez anyának a kuktát. Aztán betesszük a mosnivalót a mosógépbe, amikor az éppen nem alszik. Elég sokat alszik. Lusta egy valaki. Mindig meg szoktuk nézni anyával, hogy éppen mit csinál. Először bekopogok az ajtaján, mert tudjátok, saját szobája van. Akkor anya is hallja, hogy meg szeretném nézni, akkor kinyitjuk az ajtót, és bekukucskálunk. Néha felébresztjük és megtömjük a bendőjét. Olyankor morog egy csomó ideig, aztán kiköpi a frissen mosott ruhákat. Olyan is volt már, hogy elfelejtettük felkapcsolni a villanyt neki, amikor befejezte a morgást. Ezen úgy megsértődött, hogy a tiszta ruhákat bebüdizte, és újra kellett mosni. A mosás után ki szoktuk tenni a ruhákat arra a nagy rácsra, ami gurul, és szuper módon szét lehet szedni. Gondolhatjátok, hogy amikor az tele van mennyit hallgathatom, hogy "Nem szabad! Nem szabad!" amikor már csak közelítek is felé. A "Nem szabad!" akkor is elhangzik, ha a videóban nyúkálok. Na arra anya nagyon ugrik. Ki is kaptam valamelyik nap, mert megvártam míg anya nem figyel, és belenyúltam. Csak anya hirtelen odanézett, nekem meg nem volt időm kikapni a kezemet onnan. Először álltam, és vártam. Aztán mosolyogtam, hátha anyát leveszem a lábáról, ahogy szoktam de nem sikerült. Kikaptam. Anya azt mondta nekem rossz vagyok! Pedig én áldott jó gyerek vagyok! Igaz apa?

A videó mellett még mindig ott vannak apa színes mappái. Azokat szoktam neki rendbe tenni. Ha egy lap szerintem nem oda való, azt eltávolítom egy könnyed karlendítéssel. Azt is felfedeztem, hogy ha a cumikáimat beledobom, akkor anyáék keresik-kutatják. Felforgatják utána az egész lakást. Mostanában ugyanis legalább kettő, de inkább három cummantó kell az elalváshoz. Egy a szájba, egy az egyik kézbe, egy a másik kézbe. Rotációs programon vannak, néha cserélnek. A cumikat azért is hagyom el nap közben, mert a dugóláncot nem nagyon szeretem. Amikor ugyanis beveszem a számba a dugót, bebilincselem magam. Ha a kezemet kinyújtom, akkor kiesik a cumi, ha a cumit bedugom, odaláncolom magam.

Volt nálam keresztanya is, mielőtt hazament Budapestre. Ő adta a csokipudingot uzsira. Keresztanya nem tudta még, hogy a csokipudingot ennyire szeretem, és hogy veszélyes velem enni, mert ha éppen akkor jön rám a dumálhatnék, akkor ő sem ússza meg puding nélkül! Uzsi előtt anyával mindig sétálni megyünk. Ha be kell menni valamiért a városba, akkor arra, ha nem akkor a nagy parkba. Mindig két-három órát sétálunk, feltéve ha jó idő van. Márpedig az elmúlt három hétben meleg volt és sütött a napocska. Kimetünk a játszótérre. Először alszom mindig egy fél órát. Utána megdolgoztatom az új cipőcskémet, és sétálunk egyet anyával a tó mellett. Megnézzük a kacsákat, akik néha összevesznek egy kacsaj miatt. Azt nem értem anya miért nem engedi, hogy leüljek. Múltkor azért sikerült. Aztán amikor hazamentünk az összes ruhámat befalatozta a mosógép, mertjó sáros lett. Szóval a kacsák után elsétálunk a játszótérre. Általában most már a kis piros babarobogót visszük, mert azt anya egy kézzel jobban tudja tolni, ha velem sétál. A játszótéren először rá szoktam ülni a remegő csiga-bigára, aztán a tyukicára, meg a katicára. Utána jön a pörgőfotel, aztán a hintaágy, majd a csúzda. Ez utóbbi a leges-legjobb. Ha már anya nem bírja a csúzdázást akkor még hintázni is szoktam egyet. Utána pedig körbesétáljuk a nagytavat. Egy részét saját lábon, egy részét babakocsiban teszem meg. Séta után mindig nagyon éhes vagyok. Uzsira kekszet és kenyeret is szoktam már enni azzal az egy fogacskámmal, ami már kibújt.

Nem sokára pedig jön a mama!