Szomorkás karácsony (2006. december 26.)

A boldog együttlétet karácsony másnapján az szomorította el, hogy Dédike elment tőlünk. A Jézuskáját mégis elküldte nekünk, karácsony másnapján Miklósra a mamáékhoz. Reggeli után szépen felöltözködtünk és elindultunk Eszteromból a mamákhoz. Ott is várt a szép csillogó- villogó karácsonyfa, a rengeteg ajándék, és a zene sem maradt el. Márk játszotta a számomra olyan jól ismert Mennyből az angyalt zongorán. Anya is beállt zongorázni. Márk nagybácsimmal új nótákat tanultak. A mamáék karácsonyfája alatt sok-sok ajándék volt. Én persze a legnagyobbal kezdtem a bontogatást, ami ráadásul nem is az enyém volt! Most már majdnem száz százalékra indulhatok a Doby túrán, mert nekem is van Tatonka fémbögrém, amibe a nevem is bele vagyon írva. Anya azóta nem is adja kölcsön az övét. Azt mondta, mindenki használja a sajátját. De azért néha el tudom csenni. Az enyémre vigyázni kell, valamivel meg játszani is szeretnék! Kaptam Márktól Erste macit. Jegesmedve, de szerencsére nem hideg. Csak fehér, így jól el tud bújni a pelusok között. Márk rajzversenyen nyerte nekem. Kaptam még dobozt sok színes kockával, ruhácskákat, könyvet, és még nagyon sok mindent. Szóval az ámulat ott folytatódott, ahol tegnap abbamaradt. Sajnos, nem tudtunk este ott aludni a mamáéknál, mert apa azt mondta, hogy másnap következik a leánykérés második része. Én arra nem mentem, mert Julcsiék nagyon messze voltak, és azt hiszem, én nem is nagyon maradtam volna a fenekemen annyi ideig. Azért el kell hogy mondjam, hogy szeretem az ilyen második részes leánykérést, még akkor is, ha nem tudom mi az, mert én nagyokat játszottam közben, és még ajándékot is kaptam, amikor apáék hazajöttek. Azt mondták, hogy Julcsi és Dani küldik nekem. Nagyon szeretek vele játszani. Sokat zenél, lehet rajta zongorázni, maci és kutyus kukucskál az ablakán és az egész egy olyan bakancs, ami ráadásul gurul is.

Vigyázz ránk Dédike! (2006. december 24.)

Kedves Dédike!

Nagyon fogsz nekünk hiányozni. Vigyázz ránk mindig, legyél te a mi angyalkánk! Örökké szívünkben élsz!

Szerető dédunokád: Erik

Mennyből az angyal... (2006. december 24.)

Első karácsonyom szentestéjét apával, anyával, nagyikával, nagypapával és pipiipapával töltöttem Esztergomban. Azt nem tudom mi történt, de nagyon nem voltam kibékülve a gondolattal, hogy nem mehettem be a középső szobába. Pedig anya meg nagypapa egyfolytában ott sündörgött. Apa nagyon fáradtvolt, mert későn értek haza tegnap a bécsi adventi vásárból, így ő pihengélt egyet. Én pedig jó erik nyitogató módjára, az összes szekrény ajtót és fiókot kinyitottam, kipakoltam és becsuktam. Már a négykézlábon mendegélés is nangyon megy, de azért a két lábon járás a nagyikával sokkal jobb.

Aztán este...húúú...képzeljétek az egész konyha mikulásba öltözött. A székeknek mikulássapija volt, a poharakba bekapaszkodtak a mikulások és hóemberkék ugrándoztak a szalvétákon. Halászlé és rántott halacska, apának sajt volt a menü. Én karácsonyi barackturmixot kaptam.

Aztán amikor befejeztük a vacsit valami csingilingi, meg zene szólt a szobából. Bementünk, és azt a szépet! Soha életemben nem láttam még olyat. Plafonigérő karácsonyfa sok fényes csillogó dísszel, égővel. Csillagszóró és gyertya égett. És szólt a mennyből az angyal. Azt már én is ismerem, mert anya megtanította nekem is.

Éppen hogy magamhoz tértem az ámulattól, körbenéztem és megpillantottam azt a sok-sok mindent a fa alatt. Ott volt a bébikompom is, amit egyszer a bababoltban kipróbáltam és nagyon megtetszett. Azt hozta a Jézuska. Illetve azt is. Igaz, hogy egyelőre még csak hátrafelé tudok vele közlekedni, de ha egyszer rájövök hogy kell, akkor aztán menekülhettek az utamból. Lehet rajta nyomogatni a gombokat és akkor zenél, meg ugat, meg nyávog, meg gágog. Egy egész farm van benne!

De kaptam még kiskutyát, szerintem igazit. Ugat, meg megy, igaz csak addig, amíg meg nem tekerem a nyakát egy kicsit, de enni nem kell adni neki. Kaptam táncoló halacskát, kockákat, logikai játékot, kiszongorát, ruhácskákat, bohócot, labdát és még annyi mindent, hogy el is aludtam.

Valami történik... (2006. december 18.)

Amikor a mama megérkezett, hozott nagyon sok dolgot, ami egy hatalmas bőrőndbe volt becsomagolva. Akkorába, amibe anyával együtt belefértem. Segítettem a mamának kicsomagolni. Nagyon érdekes volt. Anya azt mondta, hogy a télapó puttonyt hord, és a csizmába teszi az ajándékokat, de most a mamával küldte ki bőröndben. Kaptam szép ruhákat, játékokat, és karácsonyi könyveket. A nagyika és nagyapa mikulása is értesült róla, hogy milyen jó gyerek vagyok, mert ő is nagyon sok ajándékot küldött nekem. Anya is kapott egy mesekönyvet. Az a vers van benne, amit anya ovis korában szavalt egy karácsonyi ünnepségen. Én is megtanultam:

"Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak."

Szeretném az Istent
Nagyosan dícsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni."

Ezzel a versikével indult a karácsonyi készülődés itt Leuvenben. A mama-anya-Erik sétákon találkoztam Santa-val, aki majdnem úgy néz ki, mint a Mikulás bácsi, de az itteni gyerekeknek ő hozza a karácsonyi ajándékot, mert a Jézuskának nincs mindenre ideje egyedül. A sétákon a tízóraimat vagy az uzsonnámat általában egy kávéházban kaptam meg, amíg anya meg mama rendeltek egy kávét. Szerintem a pincér bácsi abban a fafaragásos kávézóban idegbajt kapott tőlünk. A babakocsi vagy két másik asztalt elfoglalt. Persze, joggal kérdezhetitek, hogy miért nem hagytuk kinn a kávézó előtt. A válasz egyszerű: esett az eső és nem akartuk, hogy a fincsi száraz babataxim elázzon. De biztos ami biztos, még én másik 2 helyet is elfoglaltam. Aztán a pincér bácsi gondolhatta, na legalább ebédelnek valamit, de hát 5 órakor ki akar enni rajtam kívül. Az én uzsimat pedig vittük. De ettől függetlenül a kávéház nagyon tetszett. Anya próbálta mondogatni, hogy "pszt!" meg ilyenek, de nagyon jól visszhangzott, úgyhogy próbálgattam a "tarzan" üvöltést!

Az uzsi után meglátogattuk a Betlehemet is. A Jézuska nem volt benne. De volt ott igazi csacsi meg barika. A könyvemben nem ennyire paciszagúak. A templomtérről átsétáltunk az adventi vásárba. Ott találkoztam a Télapó rénszarvaskáival. Rudit nem láttam, de igaz nem is volt köd. Nem volt szükség a piros orrára. Azt azért meg kell hagyni, hogy a rénszarvasoknak nagyon erősnek kell lenniük, ha azt a nagypocakos télapót és az összes csomagot el akarják húzni! Én itt már bebújtam a finom meleg takarómba, és csak onnan nézelődtem a babataxiból. Készülődtem a délutáni szunyókámra. Utána hazamentünk. Tegnap, azaz vasárnap reggel anya elkezdett pakolászni. Lett vagy három bőrőndünk és egy csomó kézipoggyászunk. Úgyhogy ugyanúgy meg voltunk pakolva a reptéren, csak így nem ketten anyával, hanem hárman a mamával. Szerencsére hamar hazaértünk. Nagyon jó volt újra a nagyikánál és nagypapánál ébredni reggel. Minden ugyanolyan illatú volt, mint amikor elmentünk. A kiságyikóm meleg, puha, és reggel 6-kor a nagyika már rohant reggelit készíteni.

Életem első leánykérése... (2006.december 16.)

Na, azért nem kell megijedni! Nem én vagyok az áldozat. Igaz a szőke kékszemű kislány angyalkák meg tudnak mosolyogtatni a játszótéren, meg álmomban is, de nem is nagyon értem mi ez... Először is a múlt héten vasárnap anya és apa nagy készülődésbe fogtak. A szokásos vasárnapi vacsora megfőtt, de valamilyen okból kifolyólag nem került a teríték az asztalra. Minden el lett dugva. Aztán fürdés, anya szépen felöltöztetett majd ők is felöltöztek, de nem pizsibe. Elegantos ruciba. Apa eltűnt. Aztán egyszer csak jött Dani, leendő keresztpapám, majd adott egy puszit, majd ő is eltűnt. Nem sokkal utána előkerült apa és Julcsi, leendő keresztmamám. Gondoltam várok, nem élem bele magam, hogy itt vannak, mert ma olyan eltűnős este van... De aztán Dani elkezdett énekelni az utcáról. Julcsi nem igazán tudta, hogy mi történik, aztán mindenki örült, meg videó készült, aztán Dani meg Julcsi eltűntek együtt. Mondtam én, hogy valami nem stimmel. De aztán néhány óra késéssel ugyan, de anyáék megterítettek a vasárnapi ebédhez. Én csak azért nem reklamáltam, mert az én vacsim időben a pociban landolt. Egyszer csak Julcsi és Dani visszajöttek. Aztán én többre nem emlékszem, mert a szőke angyalkám álomba szenderített.
Mire másnap felébredtem, nem csak Daniék, de apa is eltűnt. Hát igen! Hétfő lett, apa dolgozni ment. Mi anyával sokat jártunk a városban az elkövetkezendő néhány napban. Csupa-csupa dísz, csillogás kezdett lenni a város. Aztán egyszer csak itt termett a mama. De szerencsére ő nem tűnt el. Vele folytattuk a sétát hármasban egész héten.

Hull a pelyhes ... (2006. december 7.)

... fehér hó! Bizony, bizony! Nálunk ugyan 17 fokkal kezdődött Mikulás napja, és mégis esik a hó, ha kinézünk az ablakon! Bekukucskálnak hóemberkék, Mikulásbácsik, és harangok lógnak az ajtókon. És a folytatás: jöjj el kedves Télapó! El is jött! Anya azt mondta, hogy nagyon jók voltunk az idén apával, és ezért rengeteg ajándékot hozott nekünk a Mikulás. Hát igen! Én is sokat segítek ám anyának! Még főzni is! Az idén reform-bio mikulás jött. Csupa érdekes gyümölcsöt hozott! Az egyik olyan, mint egy nagyra nőtt krumpli, csak kicsit pirosas, és még nem tudom mire jó. Anya azt mondta, hogy mangó, de az nem így néz ki. Amit én szoktam enni, az 200 grammos, kerek, és olyanban van, mint a cumisüvegem. A belseje meg narancssárgás és nagyon fincsi. A másik meg olyan illatú, mint a kedvenc gyümölcslevem, nagy zöld, kemény és szúrós levelei vannak a tetején, egyébként pedig olyan sárgás. Van ám Rudink is, meg Frosty a hóember, akik a polcon lógatják a lábukat! Még nem sikerült megkaparintani őket! De időzítés kérdése az egész! Mindenkinek kellemes Mikulást ha jók voltatok, és jó nagy virgácsot, ha rosszak!

Négy lábon jobb, mint kettőn! (2006. december 1.)

Tényleg jobb négy lábon állni. Akkor is ha állok, jobb, ha anya két lába is a földön van. Akkor biztosabban állok. Azt még nem tudom, hogy anya meg apa hogy csinálja, hogy ők csak két lábon állnak és nem dőlnek el, mint a krumpliszsák vagy mint én!

De a mai napon rájöttem, hogyan kell négykézláb menni! Bizony! Eddig is tudtam, hogyan kell állni, meg előre hátra hintázni, de csak ma jöttem rá, hogy ha teszem az egyik kezemet, majd a másikat, és ugyanígy a lábaimat, anya nélkül is eljutok oda, ahova szeretnék! Nagyon tetszik! Most reszkessetek polcok, könyvek, terítők! Nincs megállás!

Újra belga baba vagyok! (2006. november 30.)

Mióta visszaértünk apához nem sok időm van ám játszani. Fontos dolgom van minden nap: lerámolni a polcokat! Ha tudnátok, hogy az micsoda munka! Főleg így, hogy anya állandóan visszapakolja. Már az is elég fárasztó, hogy meggyőzzem anyát, hogy nekem a polchoz kell jutni, de a neheze még csak azután jön. Először az újságokat, táskákat, videokazettákat, majd a kisebb könyveket kell lerámolni. A sorrend nagyon fontos! A nagy könyvek és mappák csak ezután jönnek! Azért van ennek jelentősége, mert addigra általában elfáradok, és akkor lehuppanok a popsimra. Visszaállni csak akkor tudok, ha a nagykönyvekben megkapaszkodom. A kicsik nem bírnak el. Én igazából azokat a szép porcelán babákat is lepakolnám, de valahogy azok egyre feljebb vándorolnak. Amikor már éppen elérném, egy polccal feljebb kerülnek. Nem baj, előbb-vagy utóbb a polcoknak is vége van!

Ezen a dolgon az sem változtatott, hogy meglátogatott bennünket Melinda, anya unokatestvére. Igaz akkor elmentünk vele első nap várost nézni. Megmutattok hol lakunk, melyik kávéházban szoktunk kávézni, és hogy hol van apa kedvenc csokiboltja. Anyához hasonlóan Meli is igen furcsállotta a svábbogaras teret. Aztán Meli meglátogatta Brüsszelt és a múzeumokat. A baj csak az, hogy nagyon hamar eltelt az a pár nap. Pedig a végén már olyan jókat játszottunk, és addigra Meli is megszokta, hogy reggel fél hatkor kelek. Szegény első napon még minden zajra felébredt, főleg arra, ahogyan glutyizom be a hamit reggel. De aztán egy-két nap után már nem zavarta. Pedig én is és anyáék is nagyon igyekeztek csöndben lenni. Remélem Meli nem ijesztettünk el attól, hogy megint meglátogass bennünket!

Anya és Meli szombaton kimenőt kaptak, én meg apával fiús estét tartottam. Már amennyire, mert nagyon hamar elnyomott az álom... Anyáék Samurai vendéglőbe mentek, és japán samurai készítette nekik a hamit. Hát szerintem mi apával nagyon jól tettük, hogy nem mentünk. Ehhetük volna azokat a halakat, meg csúszós kajákat meg ilyeneket. Mi férfiak nem szeretjük csak a rendes kaját. Anyát ezért is engedte el apa, mert szerintem ő titkon örült, hogy nem neki kell anyával sárga kaját enni. Anyának és Melinek viszont nagyon tetszett. Azt mesélték, hogy olyan asztalnál ültek, ami igazából egy hatalmas sütőlap volt. A samurai szakács pedig bűvésztrükkökkel kápráztatta el őket. Még japán köntöst is kaptak a vacsihoz, és pálcikával kellett nekik enni. De aztán mondta anya, hogy a harmadik fogásnál hoztak nekik kést meg villát. Biztos megsajnálta őket a pincérnéni, meg félt nehogy éhen maradjanak. Hétfogásos vacsit ettek. Tokyo és vegetáriánus menüt. És annak minden részét ott sütötte és vagdosta meg fűszerezte előttük a samurai. Repkedtek a borstartók, a kések meg a tojások a tányérokba. Anya azt mondta, hogy neki a szezámmagos csirke ízlett a legjobban, meg az elején a rákszirom, amit valami nagyon erős szószba mártogattak. De mondta, hogy a szusit meg a sült tofu nem volt fincsi. Szóval egész elégedettek voltak. Legalább is ahhoz képest, hogy japán kajáldába mentek!
Ami engem illet én maradok a saját grillcsirkés főzelékemnél. Az biztos! És azt nem lehet elrontani.

Szóval hétvégén több ünneplés is volt. Egyszer azért, mert anyának szombaton volt névnapja, így apa játszott velem reggel, csinálta a hamimat, és anyának is ágyba vittük a reggelit. Anya még Sudoku könyvet is kapott. Úgy belemerült a rejtvényfejtésbe, hogy elfelejtett este lefeküdni, így másnap nagyon álmos volt. Aztán ünnepeltünk azért is, mert én hét hónapos lettem. Megkaptam életem első Legoját, egy fáncsi legot, és egy lasztit, amivel jókat lehet focizni. Apa pedig kapott egy fincsi vakondtúrás tortát túrás nélkül. Csak úgy banános mogyorókrémeset. Na meg persze az elmaradhatatlan husileves, és apa kívánságára pörkölt nokedli és ubisali volt a menü. Julcsi is átjött ebédre. Sajnos, hamar el kellett mennie délután, így nem nagyon találkoztam vele, mert én közben kidőltem, olyan álmos voltam. Mire felébredtem, már nem volt itt. De legalább ő is kapott egy kis husilevesenergiát.

Hami téren sokat változott az ízlésem. A kedvenc főzelékem a grillcsirkés paradicsomos rizs lett. Kedvenc gyümölcsöm a trópusi vegyes kompót. Desszertnek meg nagyon szeretem a vanília pudingot. Amikor mág szopiztam akkor is ettem olyat. Ez hasonlít rá, bár nem annyira fincsi. Szóval továbbra is szeretem a hasamat, ez látszik a képeken is! Akkor pocim lett, hogy a pelust anya nem tudja összehúzni rendesen, ezért állandó pisibaleset ér. Így sokszor kell öltözni.

Az öltözködésnél nem reklamálok már. Ha ülve öltözködünk, akkor sok mindent meg tudok közben vizsgálni.

Apával szoktunk menni hétvégente nagyokat sétálni. Nagyon nagy a nyüzsgés a városban. Mindenki készülődik az ünnepekre, kivéve az időjárás apót. Ő meg van egy kicsit zavarodva. Azt hiszi, hogy tavasz van. Nálunk ugyanis süt a nap már napok óta, és olyan kellemes tavaszi meleg van. Legalább is anya azt mondta, hogy ez olyan tavaszi idő, mert hogy én tavasszal születtem ugyan, de nem emlékszem, hogy akkor milyen idő volt. Hét közben aanyával is sokat sétálgatunk, de apával más. Olyankor olyan sokat játszunk. Amióta fel tudok ülni a babataximba, azóta azt is nagyon szeretem. Onnan mindent lehet látni. Autókat, buszokat, bringákat, és ha nagyon elfáradok szuszókálok egy kicsit. Ráadásul apával és anyával szombaton délután el szoktunk menni egy kávéházba, ahol van egy kedves néni. Amióta látta, hogy én előszeretettel játszom a kávés tálcán lévő papírterítővel, kettőt is szokott rátenni nekem. Ugyanis elég hamar összegalacsinosodnak meg elszakadnak, de a kettővel eljátszogatok, amíg anyáék megisszák a kávéjukat. A kávézóban szoktak lenni érdekes emberek is. Az idős bácsik és nénik nagyon kedvesek. Mindig mosolyognak. Én visszanevetek, és ennek nagyon szoktak örülni. A múltkor volt egy olyan író bácsi kinézetű bácsi, aki nagyon érdekes dolgokat csinált. Írogatott, olvasgatott valami nagyon vastag könyvet, és közben vagy 10 csokit befalt. Meg akartam nézni, de anyáék nem engedték, hogy odamenjek és megrángassam a kabátját egy kicsit. Aztán megkaparintottam apa tálcáját. Apa azt mondta, hogy friszbizzek a bácsival. Aztán ha visszadobja a tálcát, akkor mérges lett. De mi az a friszbi? Azt a mai napig nem fejtettem meg.

Az alvás továbbra is jól megy - éjszaka. Nap közben nem hagyom anyát, hogy unatkozzon. Éjszaka viszont rendes vagyok, mert megkeresem a cumimat, ha elvesztem. A kisvakond is túr, na én lelestem a videóról, hogyan csinálja, és éjjel én is végigtúrom körbe-körbe az ágyamat a dugó után. Anyáékat csak akkor ébresztem fel, ha nem találom, például, mert kiesik a kiságyból. Ma éjjel nagyon rosszakat álmodtam, nem tudtam aludni. Így anya és apa odavettek maguk közé. Ott aludtam reggelig, amíg apa el nem indult dolgozni.

Dugó (2006. november 20.)

Én és a dugó, a dugó és én, mi ketten a dugóval. A dugó az új szerzeményem. Az történt, hogy játszottam a játéktengerben, és egyszer csak megtaláltam azt, amit anya próbált tuszkolni a számba, amikor újszülött voltam és kiköptem. Szóval most megtaláltam, mert a játékok között hevert, és gondoltam kipróbálom. Rájöttem, hogy ez nagyon fincsi. Jó dolog. A nagyika hiába próbálta elvenni tőlem nem ment. Olyan ez a dugózás, mintha egész életemben ezt csináltam volna. Így nagyika és anya elrohantak a boltba venni nekem egy újat. Azóta sokkal nyugisabb vagyok, kevesebbet kotkodálok. Egy hátulütője azért van a dolognak: éjszaka ha kiesik a számból, akkor anya kénytelen felkelni, hogy megkeresse.
A cumival nagy mutatványokat is tudok! Ha tüsszentek, és a dugó úgy dönt, hogy Föld körüli pályára áll, akkor én röptében elkapom, még mielőtt ezt megtenné! De a "ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez" elvet is tudom hasznosítani. Ha nem tudom rávenni a cummát, hogy jöjjön vissza a helyére, a számba, mert mondjuk anya vagy apa nincs ott, akkor paff lehasalok és bekapom! Szerintem jól működik!

Férfi szolidaritás (2006. november 20.)

Mint azt már tudjátok, utálok öltözni, és ennek hangot is adok, kellő mennyiségű decibelen és több oktávon. De azt is tudom, hogy a nők milyenek! Állandóan csak öltözködnek, meg megmondják, hogy mit vegyünk fel. Csak, hogy tudassam a fehérnéppel, én családom férfitagjait erősítvén, a nagypapának végignevetem az öltözködést! Apának is, ha eléggé bohóckodik! Mindenki másnak ordítok!

Családi kör (2006. november 19.)

Az elmúlt egy hónapot Magyarországon töltöttem a nagyszülőkkel, nagynénikkel, nagybácsikkal, unokatesóval. Nagyon sokat játszottam, rengeteget tanultam, okosodtam, és ravassz kis rókává váltam. A nagyika minden reggel fél hatkor szervírozta a reggelimet, egész nap játszott velem, kimentünk sétálni, vonatoztunk, és ha nagyon rám jött az anyázhatnék, akkor átmentünk a másik szobába, és megpuszilgattam anyát. Olyankor anya mindig becsukta szemét, és várta, hogy ha már nem maradt egy szál haja sem, leharapom az állát. De hát ajándék puszinak ne nézd a fogát, ugye! Voltunk a Tamás doktor bácsinál. Anya kétségbe esetten mondta neki, hogy mostanában kevesebbet eszem. Erre a doktor bácsi mondta, hogy "Hála Istennek! Legalább nem lesz ez a gyerek olyan, mint egy reneszánsz puttó angyalka!" Azért a nagyikánál visszajöttek a huriburik a lábamra! A nagyikáéknál van egy olyan nagy valami, amire ha rácsapok hangokat ad! Anya azt mondta, hogy az a zongora. De szerintem anya nem figyelt eléggé. Az igazából a bordó, rolytos bársonyterítő tartója. Igyekeztem megtépázni azt a terítőt, de valahogy nem sikerült. Ezért gondolom, hogy nagyon nehéz lehet, így kell alá az a nagy tartó. Mindenesetre nem vitatkozom anyával. Ha az a zongora, akkor én tudok zongorázni. Nem nehéz. Nem tudom mit kell azon évekig tanulni! Csak a pipi-papának kell szólni, hogy mutassa meg az "Azt a mindenit" mozdulatot. Ez egy univerzális mozdulat. Nagyon sok mindenre lehet használni. Többek között zongorázásra is. A lényege az, hogy tenyérrel ráütsz az asztalra, üvegre, ajtóra, szóval bármire, ami lapos és a kezed ügyébe akad. Jó nagyot szól. És ha mondod nekem, hogy "azt a mindenit" én már csapok is. Csak vigyázz, ne te legyél legközelebb! A zongora és a rolytos terítő mellett az ablakban nézelődés is a kedvenc időtöltéseim egyike lett. Sok érdekes dolgot lehet látni. Nénik, bácsik mennek az utcán. Ha esik az eső, mindenki valami furcsa gomba alá bújik és siet, vagy éppen veszekszik a gyerekével iskolából hazafelé menet. Aztán ott vannak azok az autók, buszok, meg a nínózós nagy piros kocsik. Ők mindig többen mennek egyszerre. Nagyon szeretnek hangoskodni. Láttam ám az ablakból, hogy az eső helyett valami fehér pöttyökk estek le. És minden fehér lett. Nem voltam kinn akkor, de az emberek az utcán nagyon fázósnak tűntek. Azt hiszem ez volt az első hóesés. De benn, a jó meleg szobában a játék nem állhatott meg. Ági és János is meglátogattak. És képzeljétek el, olyan jól tudnak focizni! Szeretek velük játszani ilyet! Kár, hogy olyan keveset tudtunk találkozni! És az Ági megdöntötte az elaltatási rekordot is! 5 perc alatt mély álomba zuhantam a karjaimban! Ha ezt utána csinálod, te is bekerülhetsz az Eriness könyvbe! Anyát néha elkísártük a nagyikával vizsgázni. Ilyenkor vonatoztunk. Azt is nagyon élveztem, mert rengeteg új emberrel találkoztam. Mindenki nagyon kedves volt. Utaztam villamoson is. Esztergomba eljöttek hozzám a mama meg a Márk is. Azt mondták, hogy nagyon megnőttem. Aztán egyik hétvégén kimentünk Miklósra a mamáékhoz. Felcuccoltuk a papa kocsiját, és a mama ölében kiautókáztam. Ott is kiságy várt tengerészmacis ágyneművel! Éjszaka apa is megérkezett. A Márkot megfagyasztottam néhányszor, amikor kinn őrzött a levegőn, vagy ha elmentünk sétálni, mert bizony nagyon hideg volt. Márkkal nagyon sokat nevetgéltünk. Szeretek vele játszani. Márk csinálta minden este a fürdővizemet, és vigyázott rám, amikor a mama nem ért rá. Az egész nappaliból játszóteret csináltunk, ugyanúgy, mint Esztergomban. Azon a hétvégén mentek el anyáék bálba. Másnap este pedig a Böbe, Tündike és Laca is meglátogatott. Kár, hogy olyan későn jöttek, így én már alváshoz készülődtem. Sajnos apának másnap haza kellett mennie, mert várta a munka. Utána sokáig nem találkoztunk. Amikor visszamentünk nagyikáékhoz, anya bezárkózott , és napokig csak tanult, felöltözött, eltűnt, tanult. De levizsgázott. Néha adtam neki erőtmerítő puszikat, kicsit megcibáltam, hogy felébredjen, olyankor újult erővel folytatta. Voltunk anyával meglátogtni a tőzsdés nagynéniket is. Megnéztem, hogy működik Magyarország egyetlen Tőzsdéje. Nem elég korán kezdeni! Különben is, nekem már van kötvényem! Hamar eltelt ez az idő. Jó lett volna még veletek sokat játszani, de reszkessetek játékok, mert nemsokára megyek újra! Pipi-Papa, Nagyika, Mama, Nagypapa, Papa, ti pedig gyűjtsétek az erőt! Itthon apa várt minket. Nagyon meglepődött, hogy hazaküldött egy kisbabát és egy nagyfiút kapott cserébe! Azért nem felejtettem el repülőzni, meg a szekrény tetején trónolni! Azt csak apával lehet! Csak ő tudja! Sőt rájöttem, hogyha a vitrin tetejére ültet, onnan elérem a festményt. De csak akkor szabad birizgálni, ha apa nem néz oda, különben rám szól. Az meg nagyon jól hangzik, amikor a lábammal ütöm a ritmust a vitrin ajtaján. Kólönösen vicces, ha a cumi is lóg és az is hozzáér az üveghez. Szóval rafináltkodni jó dolog! Csak el ne csípjenek!

Fél éves lettem! (2006. október 26.)

Nagyikáéktól a feledik szülinapomra kaptam egy szobahintát! Bizony! Szobában lehet hintapalintázni! És nem csak ám ülős hinta! Le is lehet dönteni, úgyhogy kényelmes hintaágyban lehet a délutáni sziesztát eltölteni. A mamáék pedig megvették a kedvenc mesefilememet: a VUK-ot. A hintapalintából lehet így énekelni a "Fürge róka lábát", ami most különösen időszerű, hogy már szaladni is tudok!

Első lépéseim... (2006. október 25.)

Már jó ideje próbálkozom e felállással, de valahogy a lábaim nem akarnak menni. A nagyikánál ezt is megtanultam! Rájöttem, hogyan kell a kiságyat arra használni, hogy fel tudjak állni. Nagyika megmutatta azt is, hogyan kell a lábacskáimat tenni. Szuper! Most már oda megyek, ahova csak akarok! - egy kis segítséggel. Néha, az elején, még leragadtak ugyan a talpaim, nem mindig jöttem rá, mit kell mondani nekik, hogy emelkedjenek fel, de erre is született megoldás. "Egyik láb, másik láb!" Ez a varázsszó. Ha ugyanis ezt mondja nekem valaki, akkor megindulnak a lábaim. A kedvenc lépegetős versikém a "Sétálunk, sétálunk..." azzal a változtatással, hogy a "lecsücsülök, csüccs" kimarad. Úgy tudok már futni, mint a nyúl!

Erik az egekben (2006. október 20.)

Tényleg az egekben, pontosabban a felhőkben jártam, mint a kis füstgyerek. Tegnap repültem ugyanis életemben először. Eljött hát a nagy pillanat: megérkeztünk Magyarországra! Gondolom legalább is, hogy nagy pillanat, ha anya ennyit készülődött rá. Már napok óta pakolászott, mosott, vasalt, készülődött. Egyik boltból a másikba jártunk. Aztán tegnap mire apa hazaérkezett, én már megfürödtem, szép ruhába öltöztem, amit annyira nem értettem, mert a tollasbálban csak pizsit szoktam hordani, dehát - gondoltam - ez is anya készülődésének része. Aztán apa bepakolta a bőröndöket, meg a babakocsit az autóba. Ezt sem értettem, hiszen a park ahova babakocsival autokázunk már olyankor zárva szokott lenni, és különben sem szoktunk annyi nagy táskát magunkkal vinni oda. Na meg aztán apa zseniális pakolási technikájának köszönhetően a babakocsi mellé - ami amúgy magában sem igazán fér be - bepaszírozta a nagy bőröndöket is. Elindultunk. Sokat mentünk, volt, hogy elértük az alvási sebességet, de volt, hogy nagyon lassan haladtunk. Apáék nem számítottak rá, hogy este 8 órakor dugó van az autópályán. Egyszer csak megérkeztünk a repülőtérre. Gyorsan becsekkoltunk, azaz csak becsekkoltunk volna gyorsan, de kiderült, hogy a kisbőröndöt nem lehet feladni, mert túl sok lett volna a bácsiknak a cipelnivaló. Így nekünk kellett anyával magunkkal vinni. Olyan volt, mint egy kis utánfutó. Anya bepakolta az összes apróságot (Erik ruha, Erik hami, ajándékok, anya táska, anya pulcsi, Erik kabát, Erik játék, stb. ) a babakocsiba, engem beültetett a hordozóba, a hordozót pedig beletette a babakocsiba. Aztán tolta a babakocsi-hordozó-Erik piramist maga előtt, és húzta maga után a kék bőrőndöt.. Senki nem akart segíteni. Aztán odaértünk a vámvizsgálathoz. Meglehetősen veszélyes gyereknek nézhetek ki, mert a biztonsági vizsgálatnál először anyát motozták végig. Aztán ki kellett pakolni az összes besakkozott cók-mókot a szalagra, ahol átvilágították. Majd a babakocsi piramist át kellett tolni a kapun. Sípolt. Akkor mondták anyának, hogy vegyen ki engem hordozóstól a kocsiból. Anya kivett. Áttolták a babakocsit, sípolt. Egyesével végignézték rajta az összes redőt, kockát, zsebet és csavart. Aztán mondták anyának, hogy vigyen át hordozóstól a kapun. Anya átvitt. Sípoltunk. Akkor az egyik egyenruhás néni vitt át, de akkor is sípoltunk. Mondták anyának, hogy vegyen ki a hordozóból. Anya kivett. A hordozót átvitték a kapun. Az nem sípolt. A néni egyszerű bizonyítási módszerrel kijelentette, hogy én sípolok. Akkor le kellett vetkőznöm egy szál pelusra. Na mármost a néni nem tudta, hogy én utálok öltözködni, hát kinyilvánítottam. Kellően hangosan. Mindeközben az átvilágított cuccaink (Erik ruha, Erik hami, ajándékok, anya táska, anya pulcsi, Erik kabát, Erik játék, stb. ) szanaszét 15 négyzetméteren. Az összes segítség annyi volt, hogy amíg anya elkezdett visszapakolni, meglehetősen idegesen, én ordítottam, mögöttünk 50 ember várt a sorára, a repülőbe megindult a beszállítás, szóval az összes segítség annyi volt, hogy oda jött és körbeállt engem 8 nagydarab, kopaszra nyírt bácsi ugyanolyan egyenruhában, mint akik anyát átvizsgálták, és elkezdtek idióta hangokat adni nekem. Olyat mint a gügyügügyü. Nem tudom, hogy megsértődtem-e vagy megijedtem, de még hangosabb ordítással fejtettem ki anyának abbéli aggodalmamat, hogy mennünk kellene már.

Persze nem volt vége a tortúrának. Még fel kellett öltözni, visszasakkozni mindent a kocsiba, utánfutóval kimenni a repcsihez. Majd újra kipakolni a babakocsiból és felmenni a repülőre. Egy talpig olajos bácsi segített nekünk. Összecsukta a babakocsit, és segített felvinni a repcsire a cuccokat. Ezúton is köszönjük neki.

A repülő egész izgi volt. A baj csak az volt, hogy álmos voltam, és a mellettünk ülő bácsi nagyon hangos volt: hol reklamált a szendvics miatt, hol krahácsolt. Nem hagyott aludni. Mire a bácsi csöndbe maradt az előttem ülő néni kezdett reklamálni, hogy nem tudja hátrahajtani az ülést a hordozó miatt. De erősnek bizonyult, és addig feszegette, míg sekerült eltörnie a hordozómat. Nagyot csattant. Nagyon megijedtem. A nénik pedig nem engedték anyának, hogy kivegyen a hordozóból, amíg bedugult a fülem. Ehhez pedig nem vagyok hozzászokva. Engem mindig felvesz anya meg apa, ha pityergek. Azért gyorsan eltelt az idő, megint bedugult a fülem, de már anya pakolászott is. Megkérte az egyik rózsaszínbe öltözött nénit, hogy segítsen levinni a csomagokat. Erre a néni csak annyit mondott, hogy miért nem adtuk fel. Anya megköszönte a segítségét. Végül egy idős néni segített levinni. Gyorsan átmentünk az útlevél ellenőrzésen. Az utánfutókhoz betársult még egy pótkocsi a nagybőrönd formájában. A nagyika és a nagypapa hála istennek ott vártak. Gyorsan átugrottak a korláton, hogy segítsenek. Én akkor már a nagyika karjaiban aludtam is. Éjszaka csak arra emlékszem, hogy egyszer vetkőzni kellett, de akkorra találtam egy nagyon szép kiságyikót, olyat, mint az enyém. Úgy aludtam, mint a tej.

Reggel, amikor felébredtem, már várt a reggeli. Ez a rémálom pedig hamar elfelejtődött a sok játékban. A macik, a cinki-maci, a nyuszik és a szép ágyikóm megnyigtatott, hogy jó helyen vagyok.