Erik hangja: nem a csend hangjai (2006. október 3.)

Hatodik hónapom második hetében nagy változásoknak nézünk elébe! Először is már egy hete eszem husit, ami meg kell hagyni sokkal jobban ízlik, mint a spenót meg a hasonlóan zöld nyuszikoszt. Sajnos a barackszezon véget ért, de kárpótlásul minden nap új finomsággal ismerkedhetek meg. A husik közül pipi, nyuszi, és pulykamellet eszek főzelékekkel. A kedvencem a borsó főzelék lett így husisan, pedig egy hónapja még a szagát sem bírtam. A főzeléket most már kanállal eszem, aminek több hátránya is van. Anya nem tudja olyan gyorsan lapátolni, mint ahogy én nyelem, ezért néha felhergelem magam, és a következő falatot, mint a festékszóró szétfújom. Ez elég vicces. Ilyenkor anya meglepődik, és minden csupa narancssárga vagy zöld. A krumplifőzelékkel ez a mutatvány annyira nem vicces, mert az nem látszik, így azzal nem szoktam ilyet csinálni. Azt sem igazán értem, hogy amikor segítek anyának a kanállal betalálni a számba, akkor az miért nem oda megy, ahova én gondolom, és miért mindig a nyakamban, a fülemben, a homlokomon, vagy az orrom hegyén köt ki a főzelék. A legjobb mégis az volt, amikor apával és anyával együtt hamiztam. Apa tartott, anya lapátolt én pedig élveztem, hogy a paradicsomszósz úgy működik, mint a szökőkút, ha belecsapok a tányér közepébe.

A változás jó, azt mondják, már akinek. Én ugyanis rájöttem, hogy kell a hangomat kiereszteni, és ezt előszeretettel meg is mutatom, ha éppen éjjel ébredek fel akkor is. Nem kell, hogy anyáék felkeljenek, mert ilyenkor én csak játszom egyet és visszaalszom, de úgy is felébrednek. A tarzan üvöltés már egészen jól megy. Reggel ha nem akarnak anyáék felébredni, és elég kitartó vagyok előbb-utóbb nem alszanak tovább. Arra is rájöttem, hogy úgy is lehet hangot adni, ha be van csukva a szám. Ilyenkor olyan, mintha a motoron ülnék, vagy apával kocsikáznánk. Ezzel el vagyok egy jó ideig.

A játékok most nem annyira kötnek le, kivéve Cinki-linkit, akivel vérig menő csatákat folytatok, hogy a fülét megkaparintsam és betömködjem a számba, de mint azt már korábban meséltem, rettentően akaratos, és mindig kötözködik. Sose fekszik le, mindig visszaáll. Erről még most sem szokott le. Cinki-linki mellett Lotty kisbarátait is gyappasztom. Azt ugyanis, ha kellően oldalra fordulok, és nyújtózkodom egy kicsit, akkor le tudom halászni. Zsupsz lecsapok rá, és puff be a számba! Biztos, ami biztos, meg nem lépjenek! Ez a sors vár a macikra is a kiságyam fölött, csak kapjam el a grabancukat! A játékoknál sokkal érdekesebb dolgokat is találtam, de anya mindig azt a szót mondja, hogy nem vagy nem szabad! Még nem tudom egészen pontosan mit jelent, de van egy sejtésem, mert amikor mondja, olyankor vagy kihalássza a kezemből az éppen vizsgálat alatt álló dolgot, vagy történik valami váratlan esemény: például leesik egy pohár, kiborul apa innivalója vagy valami hasonló. A legizgalmasabb a terítő az asztalon, meg amiket oda szoktak anyáék pakolni. Ha sikerül elkapnom, akkor lehúzom a terítőt, vagy megemelem ami éppen a kezembe akad. Anyáék csak úgy pislogtak, amikos felemeltem az egy kilós kakaós dobozt.

Arra is rájöttem, hogy ugyan még mászni nem tudok, de a körbefordulással, ami már nagyon jól megy, bárhova el lehet jutni. Így Lottyból meg lehet lépni a szárítóhoz és azt lerámolni, vagy a könyvespolchoz, és azt a sok szép színes mappát kihúzogatni. Apa dolgozott, anya főzött én pedig a Lottyval játszottam. Aztán egyszer csak ott voltam apánál. Apa meg is lepődött. De anya is nézett nagyokat, amikor a szobából megléptem, és megjelentem a küszöbön. A mozgékonyságomat segíti, hogy sokat nyújtok és tornázok is, hogy minél hamarabb megtanuljak mászni. Mostanra már olyan rugalmas lettem, hogy már a lábujjamat is simán megrágcsálom. Egyel több dolog, amit anyának szappannal jól meg kell sikálni! :) A lábujj projekt alatt aztán ember legyen a talpán aki megtalálja, hogy melyik a kezem, meg a lábam!

A sok érdekes, "nem szabad" dolog mellett a vízcsapnak nevezett valami is különös. Abból a hosszú csőből, ha anya vagy apa megbabrálja susogva jön egy átlátszó csík, amit ha megfogunk nem lesz olyan szép és vizesek leszünk tőle. Majdnem olyan, mint ami a fürdőkádban van, csak nem olyan jó az illata és nem úszkál benne a Pikacsu meg a kis delfin. A fürdés az apával való repülőzés mellett még mindig a nap fénypontja. Sajnos, most nem lehet sokat játszani a kádban, mert már hűvösseb van, így hamar ki kell jönni. De a kádban én vagyok a kis császár. Már egyedül ülök és élvezem, hogy anya és apa is tiszta víz, mire befejezzük a fürdést.

Már nagyon várom a hétvégét, hogy apával minél többet játszhassak. Este elég sokára szokott hazaérni, így éppen, hogy van idő egy kis játékra. De hétvégén együtt játszunk majd a birodalmamban. Mostanában egyébként a délutáni szieszta és alvás is a birodalmamban történik. Játék közben elfáradok, akkor elalszok egy kicsit, aztán folytatom. Van, hogy anya is odakuporodik mellém.

Most hétvégén nem voltunk ám egyedül. Eljött meglátogatni Petra, anya barátnője, aki most éppen Brüsszelben tanul. Szegény úgy sietett hozzánk, hogy kificamította a bokáját, amikor rohant a buszhoz, így a hétvégén csak beborogatott lábbal üldögélt. Vasárnap anya apának főzött mindenféle finomat és ünnepi ebéd volt - nekem a szokásos sütőtök - mert, ahogy anya mondta most egy éves a családi fészek. Előző hétvégén Daniék is itt jártak. Sokat játszottak velem, és Dani is tud repülőzni. Ez nagyon jó dolog, mert azzal mindig le lehet venni engem a lábamról.

Első torokgyulladás (2006. szeptember 21.)

Életem ötödik havában részt vehetek elsőő torokgyulladásomon. Anya észrevette, hogy nem olyan jó az étvágyam, mint szokott lenni. Elmentünk a Doktor bácsihoz, és kiderült, hogy torokgyulladásom van. A Doktor bácsi most nagyon rendesen viselkedett. Nem adott szurit, pedig már készülődtem, hogy elég hangos legyen az ijesztgetés. Úgy látszik most tényleg bejött a mosolygós technika! A Doktor bácsi írt orrcseppet, mert annak ellenére, hogy beteg vagyok, éjszakai álmomat leginkább csak az zavarja meg, hogy nem szelel a nózim. Anya ezért ki szokta szivattyúzni, amit nagyon UTÁLOK! Elég ha meglátom azt a szivattyút, és már reklamálok is. Amíg a Nagypapa itt volt, addig mindig megmentett anyától, még verset is költött nekem Nagypapa módra. Kitaláljátok mi ez?

Őze furma lába

bemegy a kutyába

vuk vuk

putty putty!

Megfejtéseket anya e-mail címére lehet küldeni! A jó megfejtéseket beküldők között egy Erik mosolyt sorsulunk ki! Nagypapa te nem pályázhatsz!

Most, hogy Nagypapáék elmentek nekem kell megoldanom ezt a megmenekülős problémát. A kézzel hadonászós és a fejforgatós megoldás elég hatásosnak tűnik. Egy hátulütője van. Ha anya nem elég fáradt, akkor én fáradok el hamarabb a harcban, és akkor anya nyer. Ha meg nem, akkor anya trükkhöz folyamodik és hívja apát, hogy segítsen. Alapvetően anyára szoktam ezért megsértődni, de hamar visszajön a barátság, mert kidugul az orrom és kapok levegőt. Anya másik, újabban felvett szokása, hogy valami nagyon rosszizű lötyit tömköd belém. Azt mondja, hogy ezt meg azért kell, hogy ne köhögjek! Ez is biztosan a Doktor bácsi műve! Mikor tőle eljövünk, mindig akkor történnek ilyen dolgok!

Egyébként pedig nem értem a köhögéssel mi a baj! Nagyikáék és anya is szoktak velem köhögőset játszani! Nekik mégsem kell ezt a koalaeledelt megenni! Én pedig anélkül is erős vagyok! Tegnap elkaptam ám Cinki-linki grabancát! Cinki-linki új jövevény! Még nem tudja Erik kiságyrendjének szabályait! Nem tanulta még meg, hogy ha én azt akarom, hogy eldőljön, akkor eldől. De Cinki-linki kötözködik: mindig visszaáll! Azt hitte, hogy azért mert nehéz, meg erős én nem tudom megnevelni! Hát a sütőtök uzsi után elkaptam egy kézzel a fülét, meglendítettem. Gondoltam ráijesztek, hátha akkor szót fogad. Erre anya akkorát ugrott, hogy én is megijedtem! Az a buta Cinki-linki kirepült a kiságyból, és lehuppant a földre, a szőnyegre! Olyat csöngött, hogy még anya is felébredt rá! De ennek ellenére nem akart elfeküdni! Eldőlt, aztán felállt megint! Szörnyű makacs!

Dani nagybácsim itt járt nálam szombaton! Nagyon érdekes! Olyan magas, mint apa! Meg ugyanúgy is tud mosolyogni! Meg akkor jött, amikor apa szokott hazajönni! Valahogy mégsem az apa volt! Azért mosolyogtam neki nagyokat! Aztán mikor apa is megjött! Huhú! Akkor nagyon jókat játszottunk együtt! Kaptam egy igazi angol macikát is tőle! Dani megígérte nekem, hogy megint meglátogat! Már nagyon várom! Majd megírom miket játszottunk!

Erik első nagy kirándulása (2006. szeptember 16.)

Tegnap megismerkedtem a vonattal belülről is. Mivel apa munkahelyi hétvégére ment, anyával és nagyikáékkal nekivágtunk a kalandozásnak. Én ugyan végigaludtam a reggeli készülődést, de az elkészített Erik-hamihegyekből ítélve jó korán kezdhette anya a pakolászást. Én ugyanis nem respektálom, ha 3 óránként nem kapom meg azt a falatot, amiért megdolgoztam. Mert hát ha hiszitek, ha nem, a játék és az alvás nagyon nagy munka ám! Különösen, ha éppen a fogaidat növeszted!

Szóval elindultunk otthonról. Egy átlagos sétának indult. Ugyanazon az úton, amerre a városba szoktunk menni, de egyszer csak feltűnő lett, hogy nem mentünk ki a vasútállomás aluljárójából, hanem fel lettem cipelve babataxistól egy nagy lépcsőn, aztán beszálltunk a vonatba, amit eddig csak kívülről láttam. Ott ettem és aludtam egyet, aztán ugyanez a móka visszafelé: kiszálltunk a vonatból, lecipeltek egy lépcsőn, ki az aluljáróból, de valahogy nem oda kerültünk, ahonnan elindultunk. Az új város neve: Brugge. Gondoltam, ameddig itt van anya, meg a hami, meg aludni is lehet, addig itt nincs baj! Szép város! Sok nagy kutyus rohangált az utakon, valami kocsikát húztak és azt mondták, hogy nyihaha! Anya azt mondta, hogy az a paci. De szerintem nem biztos, hogy igaza van, mert a paci kisebb. Legalább is az én könyvembe belefér! És ezek a nagyra nőtt kutyusok meglehetősen büdik is voltak, én mondtam is anyának, hogy lehet, hogy nekik elfelejtették kicserélni a pelust!

Végignéztük a várost. A nagyika vagy a nagypapa cipelt, ha nem aludtam, mert hát én is nagyon szeretek nézelődni, anya meg fotózott. Voltunk erődben, templomban, a főtéren, és még hajókáztunk is egyet. Azt mondták, hogy Brugge észak Velencéje. Azt mondjuk nem értem, mitől Velence, ha már Brugge, de hát ki igazodik ki ezeken a felnőtteken! A sétahajózás nagyon tetszett. Onnan láttunk hápikat meg halacskákat is. Volt egy olyan szagú ház is, mint az a ház, ahol Budapesten születtem. Az idegenvezető bácsi azt mondta, hogy az a kórház még 1185-ben épült. Az állomás felé sétálva bementünk egy csokiboltba, és a Nagyasszony katedrálisba. Ott láttuk a Michelangelo Mária gyermekkel szobrát. A kis Jézuskát legalább annyira szerette ott az anyukája, mint engem az enyém!

Mielőtt hazavonatoztunk, elmentünk Oostendébe, hogy megnézzük a tengert. A friss levegő nagyon kifárasztott, úgyhogy én engedelmeskedtem az Álommanóknak, de anya és nagyika megmártották a lábukat a tengerben. Ettek ott frissen fogott halacskát, aztán vonatra száltunk és irány haza! Nagyon élveztem a kirándulást! Remélem apa is elvisz legközelebb!

Kukucs nagyika! Kukucs nagypapa! (2006. szeptember 16.)

Majdnem egy hete eljött hozzám a nagyika és a nagypapa Esztergomból. Anya azt mondta, hogy az abban az országban van, ahol ti olvassátok ezeket a leveleket. Szóval messze. Sokat kell gyorsan repülőzni, hogy ideérjenek, de annál sokkal tovább és gyorsabban, mint ahogy én apával szoktam repülőzni.

Mire a nagyika és a nagypapa megérkeztek, én már nagyon fáradt voltam. Nem nagyon voltam barátkozós kedvemben, mert az álommanók már húzkodták a szempilláimat. Úgyhogy csak anya öléből mosolyogtam egyet-kettőt, aztán el is aludtam. Legnagyobb meglepetésemre, a nagyika és a nagypapa reggel is ott voltak. Én nagyon örültem. Azóta eltelt egy pár nap és nagyon élvezem, hogy elég annyit mondani, hogy ho-ha és a nagyika már fel is kapott! A nagypapa olyan puszi féleséget szokott nekem küldeni, az nagyon vicces. És nála nagyon jó aludni is, mert jó széles válla van. A nagyikáék meghozták a jó meleg időt. Visszajött a nyár, így sokat járunk a nagy parkba sétálni. Hinta-palintázunk, meg remegő barikázunk, hamizunk és alszunk. Ez utóbbi kettőt különösen jól tudom már. De ahogy mondani szokás: gyakorlat teszi a mestert!

Eddig sem voltam rossz kedvű baba, de most hogy ilyen sokan vannak körülöttem, nagyon-nagyon boldog vagyok. Sokat beszélgetünk, sokat mesélek, csak sajnos apával keveset tudok játszani, mert apa az utóbbi időben nagyon fáradt, és még itthon is dolgozik.

A nagypapa megtanította a "Hol az Erik baba? Kukucs!" játékot, és most már egyedül el tudok bújni úgy, hogy mindenki engem keres, és mikor előbújok, akkor mindenki mondja, hogy KUKUCS! és nagyon örülnek. Azt ugyan még nem értem, hogy a pelenka, amit elbújáskor a bucimra húzok, hogyan tünteti el a nagyikát vagy a nagypapát vagy az anyát, de ha kinézek mögüle, mindig megtalálom őket. Az biztos, a pelusban nem lehetnek, mert az a kezemben van végig! Kész David Copperfield a családom!

Az is nagyon érdekes, hogy ha úgy gondolom, hogy valamit beleteszek a számba, az bele is megy, és ehhez a két kezem igen nagy segítség. Jóban is vagyok velük, nehogy megsértődjenek. Vigyázok, nehogy megharapjam őket, amikor a fogacskáimnak rágicsálok.

A fogaim mostanában nagyon fájnak. Szeretem, ha maszírozzák az ínyemet. A legjobb a hami végén a cumit elkapni, de azt csak úgy szabad, ha anya nem látja, mert különben elveszi. Akkor még a mosolygás sem hatásos! A rágicsák most igen jól jönnek, igaz én kinevezek mindent rágicsának, ami a kezem ügyébe akad.

Kedvenc hamim még most is a barack! Micsoda meglepetés! Elég ha az illatát megérzem! Ha nincs ott azonnal a dugóval együtt, akkor aztán van haddel-had! A nagyikáék rengeteg finom hamikát hoztak nekem Esztergomból. A sütőtök most hegyekben áll, de számításaim szerint, ha olyan tempóval falatozok, ahogy az elmúlt 3 napban, a 120 üveg sütőtök nem fogja megérni a kéthónapos vendéglátást itt minálunk. A hamifogyasztással pedig egyenes arányban megnőtt a pelusfogyasztásom is! Amit a mama küldött 350 pelust talán épp hogy kitart októberig.

Tökéletesítettem a pusziadási technikámat is. Aki felvesz, amikor köhécselek, az minimum 10 puszit kap. Csak legyen ideje a haját elmenekíteni, különben közben azt is kitépem! Hát igen. Én viking puszit adok, nem olyan cicásat. Ha puszit kapsz, akkor jó erősen megmarkolom amit érek két kézzel, legyen az az arcodon a bőr, vagy a hajad, odahúzom a számhoz az arcodat és egy finom nagy pusszancsot kapsz. Már arra is rájöttem, hogy ha anya azt mondja, "na gyere", akkor homorítani kell, és akkor könyebben fel tud venni.

Sokat nőttem az elmúlt egy hónapban. Már 67 cm és 8 kg vagyok. Mostanra megdupláztam a születési súlyomat, amit leginkább anya dereka érez meg. A hurkáim fejlődnek, és kinőttem a 74-es ruhákat. Azok most éppen jók, de már inkább a 80-as babaruhák kényelmesek. Apa mosolygott is múltkor a boltban, amikor anyával télizsákot kerestek nekem. Apa kérdezte a nénit, hogy nincs-e 90-es méret, és a néni mondta, hogy 74-es a legnagyobb, de különben is egy 18 hónapos babára már nem kell télizsák! De hát én még csak 8 hónapos leszek télen! Szóval Erik méretben már nincsenek bébiruhák, csak gyerekruhák! Szerintem ha nagy leszek, én leszek az a ruhagyáros, aki E méretű (azaz Erik méretű) ruhákat gyárt, ahogy a helyi védőnéni fogalmazott a "normális, de az átlagtól eltérő" méretű babáknak.

Hogy anya megpróbálja helyrehozni a csontjaival azt a nézeteltérést, amit a súlyom és a cipelésem okoz neki, hetente kétszer úszni jár. Olyankor este apával alszom el. Nem csodálom, hogy az anyukám szeret pancsizni és olyan sokáig van az uszodába. Én is imádom a pancsikát. A kisdelfinem mellett már a Pikacsu is ott úszkál. Az meglehetősen furcsa módon kapálózik a kezeivel, de azért nagyon ari. Szerintem még egy két játék és kiszorulok a kádacskámból.

Hírek Leuvenből (2006. szeptember 9.)

Időközben elhagytam a harmadéves szülinapomat és életem ötödik hónapját taposom. Nagyon élvezem a nap minden percét. Sokat játszom napközben főleg anyával, este főleg apával. Még mindig imádom magam cipeltetni és meglehetősen türelmetlen vagyok, ha nincs azonnal a számban a vacsidugó, amint én kitalálom, hogy éhes a pocak. Ilyenkor ketyegek ... mint az óra Erik módra: mivel ahhoz túl vidám vagyok, hogy sírjak, inkább csak köhécseléssel jelzem, hogy most éppen hergelem magam.

Az utóbbi időben rájöttem, hogy a könyvekből tanul az ember a legtöbbet. Igaz inkább csak az ízek területén művelődöm, mert ami befér a pofiba, az be is kerül. Mindegy, hogy Mesebolt, vagy Iciri piciri. Csak úgy falom a könyveket. Szó szerint!

Anya ás apa vettek nekem egy új kocsikát. Nagyon érdekes. Lehet vele forogni ide-oda, és anya is mondta apának, hogy sokkal könnyebb ezzel közlekedni, amikor egyik kézben engem kell cipelni, és csak egy keze marad a babataxira. Ja és nem utolsó szempont, hogy befér a kocsiba is. A nagykocsika is befér, csak akkor hármunkon kívül más nem fér be. Az új kocsikával viszont újra öt személyes a kisautó. Apával forma 1-ezni is szoktunk. Azt nagyon élevezem. Legalább annyira, mint a repülőzést.

A nagy babataxival anyával szoktunk sétálgatni és a parkban piknikelni. Nagyon szeretek ott hintázni anyával. Megismerkedtem ott a kiskacsákkal és mindig nagyon sok babával találkozom. Aztán ha elfáradok egy jó nagyot alszikálok.

Most megyek vacsorázni, mert nagyon éhes vagyok, és aztán gyorsan sokat alszom, mert holnap jönnek a nagyikáék. Hat hetes korom óta nem láttam a nagypapát, kíváncsi vagyok mennyit nőtt azóta!

Doktor bácsi ejnye, ejnye! (2006. augusztus 23.)

Hát ... igaz ugyan, hogy lehetnék rosszabbul is, de azért nem vagyok olyan feldobott, mint szoktam lenni. Tegnap anyával délután felkötöttük a csomagot a babataxira és elindultunk a városba. El kellett intézni a végleges tartózkodásit. Na, de hogy ne legyen ilyen egyszerű a dolog, nem sikerült. Azt mondták, hogy nem cserélik le az ideiglenest. Csak akkor adnak véglegest, amikor apa megy meghosszabbítatni a sajátját novemberben. Anya kérdezte, hogy akkor hogyan tudjuk a TAJ kártyát megkérni nekem, erre a néni nagy bociszemekkel megkérdezte: "Miért, nem mondta a kolleganő, hogy az ahhoz szükséges papírért már egy hónapja be lehetett jönni?" Anya kb. ugyanolyan bociszemekkel: "Nem!" Erre a néni: "Ja, akkor bocs, most odaadom!" Anya csak azért volt dühös, mert a Doktor bácsi már nagyon sokszor kérdezte, hogy mi van ezzel a dologgal. Itt ugyanis az ingyenes oltás úgy néz ki, hogy a Doktor bácsi megrendeli a vakcinát az én nevemre, de csak akkor, ha benne vagyok a TB adatbázisában. Úgyhogy eddig puszta kedvességből meghitelezte nekünk az utolsó három oltást. Szeretni kellene szegény Doktor bácsit, de hát olyanokat csinál... Pedig tegnap bepróbálkoztam azzal a trükkel is, ami anyánál be szokott jönni. Jó nagyokat mosolyogtam neki. Erre anya mindig olvad. Már éppen sínen volt a dolog, a Doktor bácsi is mosolygott, azt hittem ő is olvad, erre kettőt beleszúrt megint a fenekembe. Mosolyogva. Na hát akkor aztán elment a barátság! Utána elég volt, ha rám nézett! Többet nem hiszek neki! És ráadásul megint tukmálja anya belém azt a szörnyűséges eperutánzatú Panadolt. Ez mindig így van a Doktor bácsi után. Először a szurik, aztán meg az otthoni tortúra. Igyekszem kiköpdösni, de hát anya elég kitartó, úgyhogy előbb vagy utóbb muszáj lenyelni. Azt el kell ismerni, utána kevésbé fáj a popsim. Lehet, hogy mégis azokra a kedves nénikre kellene bízni az oltásokat ott a KindEnGezin-nél! Bár valószínű őket sem csípném utána. Meg anya azt is mondta, hogy múltkor is jól bekavartak, mert nem tudták elolvasni a Doktor bácsi írását az oltási könyvben. Majdnem kétszer kaptam meg ugyanazt az oltást! Még jó, hogy anyuci nem engedte nekik. Mindezen megpróbáltatások ellenére nem felejtettem el mosolyogni. Amikor apa hazajött, vele is játszottam. A pancsikát is élveztem, csak hát kicsit többet kell most anyának énekelgetni, meg mesélni lefekvés előtt, meg kicsit többet akarok az ölében lenni. Amikor ezt írja helyettem, akkor is éppen az ölében csücsülök, és nagyokat ásítozok! Még gondolkodom azon, hogy elmenjek-e alukálni!

Útilapu Belgiumban (2006. augusztus 22.)

Nagyika és Ádám, az unokatestvérem, augusztus 10-én este érkezett. Kimentünk a reptérre. Én nem voltam valami kedves fogadóbizottság, mert hát nagyon álmos voltam, és én nem szeretek olyan későn autókázni, de anya gondolta, hátha. Hát, szerintem most egy darabig ő sem fog ezzel próbálkozni.

Másnapra kipihentem magam, és jókedvűen, nagy mosollyal fogadtam a nagyikáékat. Apának nem kellett dolgozni, így elmentek kirándulni Antwerpenbe. Azt mesélték nagyon szép város, és ha nagyobb leszek engem is elvisznek oda megnézni a hajókat. Addig én itthon játszottam a nagyikával. Nagyika megtanította nekem, hogyan kell megnézni a lábaimat, meg mit kell csinálni, ha fordulni akarok. Ez utóbbit még gyakorolni kell! Reggelente ha meghallotta a jó reggelt szólongatásomat (amit csak halkan szoktam, amíg anyáék alszanak), kipattant az ágyból és mire felkeltem, már készen is volt a reggeli. Anyának nagyon kell most igyekezni reggel, hogy ne sértődjek meg, hogy nincs a számban a cumi, mire kinyitom a szemem! Egész reggel beszélgettünk, én pedig addig kiabáltam reggelente, míg sikerült mindenkit felébresztenem.

A nagyika meg is főzött minden nap, így anyáék tudtak kirándulni menni, meg pihizni, vagy éppen apa velem játszani!

Vasárnap este apa, anya és Ádám elmentek Leuvenbe a Marktrock fesztiválra. Nagyon későn jöttek haza, én már réges rég aludtam. Hétfőn, mikor kinéztünk reggel az ablakon, szép idő volt. Így apa megbeszélte anyával, hogy Brüsszelben találkoznak, és együtt ebédelnek majd megnézik a virágszőnyeget. Szegény anya meg Ádám, mire Brüsszelbe értek szakadt az eső. Bőrig áztak estére, mire hazaértek Ádámmal, de azért megnéztek mindent. Voltak az Atomiumban is. Azt mesélték, hogy azt teljesen felújították. Apa nem ázott el annyira, de csak azért, mert ő egész nap dolgozott. Amíg apa dolgozott, nagyikáék elvittek sétálni Így anya utolérhette magát egy kicsit a pihenéssel meg a saját dolgaival, amit mellettem nem tud elintézni. Kedden itt Belgiumban függetlenségi ünnep volt. Mivel apának munkaszüneti nap volt, így elmentek anyával és Ádámmal megnézni a MiniEurópát. Ott készültek olyan fotók, amin anya Maastricht városházával van lefényképezve, apa mini Leuvenben, Ádám vikingként, és még Dani-honról is hoztak fényképet.

Szerdán anyával megmutattuk az Ádámnak és nagyikának Leuvent. Ádámnak nagyon ízlett a Waffel, és minden nap ettek egyet. A nagyika megmaradt a fagyinál én pedig a barackturmixomnál. Körbejártuk az egész várost, voltunk a könyvtárban is, hogy apa könyvét visszavihessük. Csütörtökön pihenőnapot tartottunk. Délután sétáltunk egyet a városban, még egy búcsúwaffelt ettek nagyikáék, aztán irány haza. Én már nagyon éhes voltam, úgyhogy nagyikával hazaszirénáztam, amíg apa, aki nem vitt kulcsot, utánunk jött a városba, és ott még evett egy fagyit.

Pénteken a nap hamar eltelt. Tanulva a repülőtéri utazásból anya itthon maradt velem és apa vitte ki nagyikáékat a reptérre. Hazamentek.

Most megint anyával vagyunk kettecskén nap közben, este apával hármasban. Azért jöhetnétek hozzánk gyakrabban is! Hallod mama, papa, Márk, nagyika, nagypapa és Ádám?

Lába, lába, lába ... (2006. augusztus 22.)

Az elmúlt másfél hétben meglátogatott az uncsitesóm Magyarországról. A nagyikával repültek hozzánk. Kaptam egy bohóckát, Zaza lett a neve, és zenélni is tud. Táncolni szokott nekem, igaz csak akkor, ha anya ott van. Én hiába noszogatom, nekem nem emelgeti a lábait. Pedig nagyon provokálom! Még meg is mutatom neki, hogy hogy kell!!!

Mert bizony ám! Felfedeztem, hogy van két lábam! Már nem sokára be is tudom kapni. Már majdnem megvan! Már fogom, csak aztán mindig kicsúszik valahogy a kezemből! Azt hiszem a pocakomtól nem megy, pedig nagyon tudok gombócozni! Rájöttem arra is , hogy ha felhúzom a lábaimat, akkor elkezdek gurulni és akkor a popsim húz magával oldalra! Ha anya segít egy picit, akkor már át is tudok fordulni!

Anya nagyon örült tegnap, amikor felfedezte, hogy a Lottyban hasról visszafordultam a hátamra! Pedig hát csak azért volt, mert kényelmetlen volt hason, Lotty hátán. De anya nagyokat tapsolt nekem, meg mondta, hogy milyen ügyi vagyok! Azért nem kell elkapatni a szülőket sem! Minden forgást tessék csak türelmesen kivárni! Azóta sem csináltam ezt!

Azért remélem az uzsi előtt anya nem fogja nekem ugyanezt mondani! Mert hát akkor "JÁJJÁJJÁJ" van. Én ugyanis az evésben nem ismerek tréfát. És hát türelmes sem vagyok!

Minden finomságot felfaltam már. Főzelékben a sütőtökös alma a kedvencem, de a paradicsomos krumplit is nagyon szeretem. A répa elmegy, a spenót nem annyira. A feketelista első helyét a zöldborsó tartja! Én azt nagyon nem csípem. Azt hiszem megértem apa hozzáállását a zöldborsóhoz! Ha legalább valami sült husi lenne a tetején! Na de így!

Hallottam már anyáéktól, hogy a külföldiek nem nagyon tudják, mi a jó hami. Nem nagyon értettem, de azt hiszem kezdem átlátni! Magyarországról ugyanis nagyon sok fincsi babapapi jött, de sajna, azok gyorsan elfogytak, így maradt a répa, a ragadós krumpli, meg a spenót. Azért van mivel pótolni! Anya is főzöcskézik nekem, meg a gyümölcsöket is nagyon szeretem.

Sajnos, itt nálunk már nem nagyon van barack. Egyre többször kapok más finomságokat, például banános almát, ananászos-narancsos-banános koktélt, meg almás körtét, de nekem akkor is a barack a kedvencem. Tegnap anya kapott fincsi barackot. Én úgy megörültem a barackturmixomnak, hogy úgy tele ettem magam, hogy másfél órán keresztül meg sem bírtam mozdulni. Csak feküdtem anya karján, és nyögtem jó nagyokat, és vártam, hogy kicsit lejjebb csurogjon a tízórai, aztán aludtam egyet. Na de azért nem kell megijedni! Annyira nem ettem magam tele, hogy ne tudjak ebédelni!

Most, hogy a nagyika megint itt volt, ismét kimondottan "alultáplált" gyerek vagyok. Olyan nehéz lettem, hogy apa is megjegyezte, hogy fáj a válla, pedig csak egy órát cipelt! Az igaz ugyan, hogy a 8 kg megduplázódik, ha elalszom és elfolyok a kezében!

Esténként már alig várom, hogy apa hazaérjen. Amint belép az ajtón, fülig ér a szám, és ő egészen vacsiig játszik velem. Meg szokott dögönyözni, meg repülőzünk is. Ha nem akar játszani velem, akkor addig nevetek neki hangosan, míg úgyis meglágyul a szíve. Különben is, azt már megtanulták anyáék is, hogy nem megyek addig alukálni, amíg nem játszhatok apával egyet.

Van egy új fürdőtársam. Kék kis delfin a vízben, és sípol. Azt nem tudom, ő hogy tud fennmaradni a víz tetején. De az nagyon tetszik, hogy hullámzik, amikor belecsapok a lábammal a vízbe. és az is vicces, mikor apáék meglepődnek, mert hirtelen kapnak egy nagy zuhanyt.

Anya elalvásnál már nem csak énekel nekem, hanem verseket mond. Ádám hozott nekem egy Zelk Zoltán könyvet. Abból a három kisnyuszi a kedvencem. Úgy megijesztik a rókát, farkast, medvét és vadászt, hogy szaladnak hazáig. A nagyika is hozott nekem könyvecskéket. Ami apa kedvence volt, a Mesebolt, aminek a fiókjaiban törpék ülnek, azt én is nagyon szeretem, de a kedvencem abból a könyvből a Kiskakas rézgarasa. Szerintem azért, mert arról szól, hogy jól lakik a Kakaska. És hát én is szeretek jól lakni.

Apa vasárnap megcsinálta a szobácskámat! Nagyon szép micimacis szőnyegem van és jó nagy játszóhely. Ott aztán lehet gyakorolni a fordulást. Anyáék rájöttek, hogy kicsit nagyobb hely kell, mint a kiságy. Ott álmomban mindig felkúszok a végében, és mindeig arra ébredek, hogy nem tudok továbbmenni. Olyankor szoktam szólni, és akkor anyáék letesznek a kiságy aljába, hogy kezdhessem az éjjeli túrázást előlről. Anya hálózsákot adott rám, és gondolta, abban nem tudok felmászni, így talán ők is tudnak aludni az éjjel. De a hernyómozgás a hálózsákban is nagyon jól megy! De legalább nem fázom, ha túra közben elhagyoma takarómat.

Ha háton alszom, akkor meg keresztbe fordulok és azért szorulok be. Szélességében ugyanis még kisebb ez a kiságy.

A hordozóból is rájöttem már hogyan kell kijönni! Anya majdnem frászt kapott! Pedig én csak tornáztam egy kicsit. Azóta vagy bekapcsolj a szíjat, vagy letesz a kiszobába a matracra.

Ma megyünk a Doktor bácsihoz! Azt hiszem ma sem leszek jóban vele! Anya valami szurit emlegetett és amikor múltkor ezt mondogatta, akkor kettőt is kaptam. Szóval fenntartásokkal kezelem a helyzetet! Ráadásul ma a Városházára is el kell mennünk! Biztos nagyon sokan lesznek! Ma kapjuk meg a végleges tartózkodási engedélyünket, és akkor végre nekem is lesz saját, különbejáratú TAJ kártyám.

Hírek Leuvenből (2006. augusztus 7.)

Elromlott az idő! A nagyi magával vitte haza a kánikulát, és az Időjárás bácsi úgy döntött, hogy akkor meg is sértődik. Folyamatosan duzzog, morog meg villámlik, és folyamatosan szakad az eső. Mindig elhatároztuk anyával, hogy elmegyünk sétálni, de sosem sikerült, mert mindig akkor kezdett el esni. Pedig már fel is öltözködtem elegánsan a sétához. Igaz ugyan, hogy naponta így is négyszer kell legalább átöltözni, amit bevallom, egyáltalán nem szeretek, de hát a fogacska előkészületek miatt mindig elázik a ruhám. Igazán kitalálhatnának valami varázsigét az öltözködésre, hogy csak úgy "ruhusz átöltöztetusz" és huss és pöcc és már rajtam is lenne. Nem kellene örökkön örökké kihámozódni, meg behámozódni a ruhába. Na meg a pelenkázás .... azt sem bírom, de hát még mindig finomabb száraz pelusban beszélgetni a bohócokkal...

Mostanában elég magabiztosan engedem ki a hangom. Már rájöttem, hogy hogyan kell kifejezni sírás nélkül azt, hogy mérgelődöm, például amikor a macik nem akarnak énekelni, vagy anya nem adja ide az almás sütőtököt, pedig már érzem az illatát. Aztán azt is tudom már, hogyan kell hízelegni. Például múltkor a nagyi, mivel rágcsálni akartam a kezét (nem a sajátomat, mert hát az fáj ugye), kitalálta, hogy megpróbálkozik a cumival. Kiköptem, visszarakta, kiköptem, visszarakta, kiköptem ... azaz kiköptem volna, de a nagyi nem engedte el, hát gondoltam el kezdek mosolyogni, hátha akkor kiesik, ha meg nem akkor a nagyi úgy is elolvad és elengedi. Bejött. Ha nem jön be a mosoly, egyébként még mindig ott a sírás :).

Ami a mozgolódást illeti, ahhoz lusta vagyok, hogy megforduljak, de már oldalra tudok fordulni. Igaz, azt is csak a bohócok kedvéért a kiságyban. Arra még nem jöttem rá, hogy hogyan kell kinyomni a kezemmel magam, ha hason fekszem, ezért ha megemelem a bucimat, az felhúzza a popsimat és hintázom a pocakomon, mint egy libikóka.

Lottyval sokat játszom az utóbbi időben. Van Lottynak Bobója (=virág), ami bimm-bammozik. Tudom már azt is, hogy hogyan kell mozgatni. Anya megmutatta, hogy hol kell kapálózni a lábaimmal, hogy az összes kütyü-mütyü mozogjon.

Múlt héten nálunk járt Julcsi. Elhozta apukája és a testvére. Pénteken még beugrott hozzánk egy gyors vacsi erejéig, aztán szaladt az állomásra a vonathoz. Most Dani nagybácsinál van a zöld manók földjén.

Hétvégén végre itthon volt apa. Én pénteken éjszaka kipróbáltam, hogy anya bírja-e még az éjszakázást. Háát... régen jobban ment neki, de azért hősiesen viselte, hogy öt percenként fel kellett kelni hozzám, mert elhagytam az ujjacskámat. Ráadásul úgy gondoltam, hogy nem ettem eleget , és úgy döntöttem, ezt éjjel kettőkor szeretném bepótolni. Kicsit nehezen viseltem, hogy nem repült a cumisüveg azonnal a számba, még várni is kellett, de megérte, mert nagyon fincsit kaptam ... Jól laktam és aludtam reggelig. Apa nagyon el volt fáradva, mert előtte lévő éjjel dolgoznia kellett. Így ő éjjel nem volt ébren. Hiába kiabáltam, nem sikerült felébreszteni őt. Szegény anya mondogatta is, hogy halkabban, mert apának aludni kell. Aztán reggel apa dajkált, amíg anya kipihizte az előző éjjelt.
Délután elmentünk bevásárolni. Ott nagyon jól elvoltam. Az eső nem esett, olyan jó kiránduló idő volt.

Tegnap, azaz vasárnap, voltunk sétálni is, miután egész nap aludtunk apával. Az anya addig főzöcskézett, de este elmentünk megnézni az Oude Markt-ot. Ott volt sok-sok ember. Mindenféle ennivaló, meg ital, meg zene. Jó nagyot sétáltunk. Apáék ettek fagyit, meg ittak kávét, és hazasétáltunk. Pancsi után jött a hami, aztán 9-kor elmentem alukálni.

Ja, anya nagy felfedezése, hogy a 68-as ruhák többségét kinőttem. Már csak egy-kettő jó, azok is valószínűleg el vannak méretezve. Így most igazából kicsit rugi híján vagyunk, mert van egy pár az igaz, de elég nagyocskák, meg hát napi négyet emésztek. Most a 74-es pont jó rám.

Mindenesetre a kinőtt ruháknak kinevezett fiók már kezd kicsi lenni. Úgyhogy lassan el kell csomagolnia anyának, hogy beférjenek majd az új ruhácskáim.

A nagyi hízókúrája (2006. július 29.)

Az elmúlt pár napban itt volt nálunk a nagyi. Jó nagyikához illően aggódik a kisunokájáért, hogy nem kap eleget enni. Tény, hogy az elmúlt időszakban kicsit kisebbek lettek, ahogy anya mondaná a "huri burik" a lábaimon, ami annak köszönhető, hogy nagyon-nagyon meleg volt, oltást is kaptam és a tápszert utáltam. Azóta viszont, amióta megjött az új menü, akkorákat eszem, hogy utána arra sincs erőm, hogy egy hangot kiadjak magamból. Csak szuszogok és várom, hogy egy kicsit lejjebb csússzon a vacsora.

Néha, ha ezt a lecsúszási időt rosszul számítom ki, és ledugom a kezemet a torkomon, mondván, hogy keresem a hüvelykujjamat szopikálni, előfordul, hogy visszacsurizik a répalé vagy a barack.
Néha pedig annyira álmos vagyok az ebéd közben, hogy elalszom két kanál között! Mert bizony ám! Már kanállal eszem az ebédemet! Megszerettem nagyon a répa főzeléket és a spenótot. Szóval amikor le-lecsukódnak a szemeim az evés közben, és felébredek, rájövök, hogy éhes vagyok és sírok egyet. Azt ugyan nem tudom miért, mert a kanál ott várakozik a szám előtt, hogy bebocsátást nyerhessen a főzelék a nyelvemre.

A főzelék mellett a kedvencem a baracklé maradt. Minden feldolgozásban jöhet: baracklének, pürének, turmixnak... A barack az a barack. Na ez az, aminek nem tudok ellenállni. De abbahagyni sem bírom! Általában ebből baj van: vagy elveszik tőlem, hogy ne legyen sok és akkor megsértődök, vagy nem veszik el és akkor betegre eszem magam! Választhat anya, hogy melyik jobb!

Szóval visszanyertem a hurkáimat ez alatt a pár nap alatt! Bizti felszedtem! Már nem csak a combjaim, de a csuklóm is olyan hurkás, hogy a melegben az is kipettyesedett!

Mamáékhoz hasonlóan nagyi is rázta a fenekemet egész héten. Reggel ő adott enni, hogy anya tudjon aludni, de azért néha sikerült anyát is felébreszteni!

Sétálni voltunk, a parkban is meg a városban is. Tegnap nagyon nagy zuhi kapott el bennünket a parkban, ki is próbálhattam a kocsikám esőzsákját! Kifogástalanul működik. Én nagyon jól éreztem magam az esőben! Koporásztak azok a nagy esőcseppek a kocsikán, én odabben pedig finom szárazon jó nagyokat kacarásztam a nagyin meg az anyán, hogy úgy eláztak, hogy csak úgy csepegett a víz róluk. Ezt az esőt leszámítva nagyon jó idő van. Most három napig kicsit hűvösebb volt, ami már nagyon kellett a nagy meleg után. Sokat sétáltunk, benn a téren leültünk a padra, én jókat alukáltam, anyáék pedig szemlélték az embereket, akik jöttek-mentek mindenfelé. Ma sajnos kezd visszajönni a nagyon meleg, de azért még most is elviselhető.

Három napja volt a 1/4 éves szülinapom. Apától és anyától olyan labdát kaptam, ami színes, és ha megmozdul akkor bimm-bammozik. Megtanultam focizni vele. Nagyi megmutatta ugyanúgy, mint Márk az egérkénél, hogy hogyan kell megrúgni, hogy az Góóól legyen. Néha sikerül elkapnom a kezemmel is, és olyankor megpróbálom betömni a számba. Igaz kicsitt nagyobb a luknál a laszti, de azért próbálkozom - igaz, csak titokban, mert anya mindig rám szól, hogy nem szabad!

Anyáék felfedezték, hogy a nevemre már tökéletesen hallgatok! Nagyon örültek neki! Oda is fordítom már a fejem, ha hozzám szólnak!

Ma a sétánál az a ruhácska volt rajtam, amit a mamáéktól kaptam szülinapomra. Szép vagyok benne, majd megnézhetitek a képet! A sétán visszafelé pedig elaludtam. Arra még haloványan emlékszem, hogy valahova bementünk, de nem bírtam a szempilláimat nyitva tartani. Maguktól lecsukódtak. És akkor gondoltam, hiába minden erőlködés, az álommanók úgyis erősebbek, úgyhogy megadtam magam. Mire hazaértünk, legnagyobb meglepetésemre, egy hatalmas színes csörgős ajándék várt engem. Képzelem, hogy anyáék ezt hogy tudták hzacipelni. A papától kaptam szülinapomra. Érdkekes volt. Aztán anya leszedte azt a csörgős színes papírt, és lerakták a földre. Egy párna bogárka. Az a neve, hogy Lotti. Színes zümik, kukackák, meg virágocskák lógnak rajta. Zenél, sípol, csörög, és van rajta valami nagyon érdekes. Messziről olyan ezüstös, de ha szemben van, akkor egy babát látok benne, aki nagyon hasonlít rám, és mindig ugyanolyan ruhában van, mint és, és ugyanazt csinálja. Ez nagyon tetszik. Arra is rájöttem már, miután nagyi megmutatta, hogy ha belerugok akkor mozognak is a bogárkák, és hangokat is adnak. Annyira tetszett, hogy elfelejtettem nyügi lenni elalvás előtt. Egyszer csak elaludtam.

Azt hiszem a bimm-bamm labda mellett ez is a kedvenc játékaim közé fog tartozni. A játékgyűjteményemből a kedvenceim közé tartozik még Hörbike, a kis sárga autó. Annak is szoktam beszélni. Néha megérti, és akkor gurul egyet. Egyébként meg olyan mint én, csak azt hallja meg, amit meg akar hallani. Aztán ott van Kertész maci, akinek nagy a pocakja és sárga kertésznaciban van, vele elalvás előtt beszélgetek, csak úgy, mint a bohócokkal. Aztán van Fülöpke, a kisbohóc, meg Pikacsu, a vízben uszkáló pókmók, vagy minek is mondta anya. Ezeknek a játékoknak nagyon örülök, ha találkozom velük. Néha a rózsaszín-kék, és barna macik is hiányoznak, de ők inkább csak a zene miatt. Nekik szoktam énekelni.

Sajnos, most hogy mindenki elment, elmegy, nagyon egyedül leszünk. Az igaz, hogy anya nagyon sokat játszik velem, de azért nagyon jó volt, hogy itt voltatok! És gyertek sokat hozzánk!

Hírek Leuvenből: KÜLÖNKIADÁS (2006. július 21.)

Ma azért jelentkezem, hogy elmondjam, anya felhívta az otthoni Doktor bácsit, aki nekünk telefonos rendelést tart, csak azért, hogy minden jól menjen. Miután az itteni védőnő szolgálat közönség segítsége nem vált be, anya a telefonos segítséget használta fel! Szerencsére felezni nem akarunk semmit! Sőt csak duplázni!

A Doktor bácsi otthon ugyanis összeállította a menümet, amit a mai napon kezdett anya kipróbálni. A reggeli szokásos volt, délelőtt finom barackot kaptam, amit nagyon szeretek, és különösen jó, hogy nem kell délutánig várnom vele. Ebédre sárgarépa babafőzeléket kaptam. Anya kanállal próbálkozott. Na sárgarépa mindenütt volt, csak a számban nem. Annyira nem tetszett, hogy megegyem. Akkor anya kitalálta, hogy felhigítja egy kis tejciutánzattal, na azt úgy megettem, hogy csak ihaj... így már fincsi volt. Az a helyzet, hogy én nem akarok még kanállal enni. Az olyan lassú, meg uncsi. Sokkal jobb dudizni, akkor nem kell annyit dolgozni, és gyorsan megtelik a pocikám. Ebéd után jó nagyot aludtam. Most délután pedig megérkezett hozzám a manna: barackturmix baba módra. Hát igen! El kell ismerni a Doktor bácsi tudja, mitől döglik a légy, vagy legalább is én mivel lakom jól! Egy ültő helyemben bepusziltam 250 grammot! Csak tájékoztatásul mondom, hogy egy evésre 130-at szoktam enni! Anyának háromszor kellett újramixelni, annyiszor repetáztam. Anya meg a nagyi azt hitték eldobják magukat, hogy ennyit eszem...

Kíváncsi vagyok, mikor jön megint ez a fincsi dolog legközelebb. Már nagyon várom...

Hírek Leuvenből (2006. július 20.)

Sok idő telt el az utolsó jelentkezésem óta, de ezalatt az idő alatt képzelhetitek, és mama, papa és Márk nagybácsi tudja is, hogy nem unatkoztunk itthon.

Apát Magyarországra hazaküldték, hogy okosítsa az ottani embereket három hétig. Nagyon sokat dolgozik, és csak hétvégén látjuk két szűkös napra, ezért nagyon hiányzik nekünk. Anyának hiába van nagy ágy, azért én hallom, hogy éjszakánként sóhajtozik apa után. Nekem meg nem mondja azt minden este az Erik maci, hogy Húúúúúú... pedig ez nagyon vicces és nagyon sokat mosolygok rajta, amikor Apa itthon van.

De azért volt ám nagy vircsaftolás. Megérkezett mama és Márk. Szegény mama ... végre kialudhatta magát. Sokat rázta a fenekemet, a legkisebb nagybácsim pedig segített anyának előkészülődni az esti pancsihoz, meg levitte mindig anyának a komposztot. De szerencséére jó gyerek vagyok, éjszaka hagytam aludni őket, és csak anyának szóltam, hogy éhes vagyok és kérek enni.

Így a mamáék tudtak pihenni is. Anya igyekezett finomakat főzni, felavatta a szép új salátás tálakat is. Az utolsó hétvégén a mami nagyon sokat dolgozott, együtt főztük az ebédet, és még ki is takarított nálunk a nagy pakolászás után. Mert bizony ám... folytatódik a rendezkedés nálunk. Jobb esetben rendi vagyok és hagytam őket pakolászni, rosszabb esetben nem... akkor aztán ahányan voltak mindenki körülöttem futkosott...

Már van szép berendezett szobánk. Anya és Márk összerakták a térelválasztó polcot, a másik kettő a papára és apára maradt. Azt akkor fejezték be, amikor mindketten megérkeztek. Már a tárolóba is elférünk, mert ott is lett egy fincsi fenyőillatú polcunk, amitől kész fenyőerdő lett ott.

Anya mindig azt mondogatja, hogy nem sokára már készen vagyunk, de mindig egyre több munka van.

Sajnos mamáék már kedden hajnalban elmentek. Kár, mert igazán maradhattak volna még egy kicsit. Remélem, hamar jönnek hozzám újra. De azért nem unatkoztam, mert kedden este megérkezett a nagyi is. Igazából nem nagyon értem, hogy hova lett a mama, meg Márk, és honnan lett ide a nagyi, de nagyon jó dolog, hogy ennyien szeretnek engem. Egyelőre még gondolkoznom kell ezen. Már sok elméletett felállítottam, de mire úgy gondolom, hogy értem, addigra eltűnik a mama, meg a Márk, meg papa, meg időnként még apa is. A nagyi elmélet még működik egyelőre...

Szerdán, azaz tegnap, voltunk annál a Doktor bácsinál, aki azt mondta múltkor anyának, hogy ne adjon nekem enni. Na azóta nem vagyok vele jóban... meg is mondtam neki, hogy vele elszállt a barátság. Különben is hogy jön ahhoz, hogy nyomogassa a hasmat meg a fejemet, meg belekotorásszon a számba. Na mindegy. Most legalább nem mondta, hogy diétáztassanak. Szóval elgonodlkodtam rajta, hogy mégis barátkozom vele, de akkor legnagyobb meglepetésemre beleszúrt egyet a popsimba. Ilyet már csináltak velem az otthoni doktor bácsi. Úgy meglepődtem, hogy még sírni is elfelejtettem. Aztán éppen kezdett eszembe jutni a nagy meglepetés után, hogy hogy is kell felháborodottan jajveszékelni, amikor még egyet beleszúrtak a popsimba. Na ezen még jobban meglepődtem...először elmosolyodtam...aztán...kipróbáltam milyen szirénázó tűzoltónak lenni. Bejött... anya hazáig cipelt felváltva a nagyival, a kocsit meg üresen tologatták. Otthon meg barackot is kaptam. Igaz valahogy elment az étvágyam, meg nagyon meleg volt. Fájt a popsim, meg a pocakom, és még be is lázasodtam. Alukáltam sokat tegnap...olyan furcsán éreztem magam...kicsit olyan lehettem, mint az a sörivó néni akivel múltkor találkoztam. Aztán este anya felébresztett, felöltöztünk és elindultunk valahova. Nagyon meleg volt még. Csak mentünk mentünk mentünk...valami Kinden Gezinn be kellett menni. Ott méricskélnek meg havonta, meg adják majd az oltásokat.

Azt mondták, hogy a város másik felében lévő kórházba kell menni. Egy nénit kérdezett meg anya, hogy az a nagy utca melyik részén van. De elküldtek az utca másik felébe. Aztán egy órát kavarogtunk mire megtaláltuk. Ott a nénik, akik adminisztráltak nem beszéltek angolul, úgyhogy még azt is kézzel lábbal mutogatták, hogy vegyük le a ruhát, hogy meg tudjanak mérni. 6800 gramm vagyok és 63 cm. Szegény nagyit otthagytuk a városban, hogy várjon meg minket. Több, mint 4 órát vártránk. Mire visszaértünk még mindig nagyon meleg volt.

Mamár kicsit jobban voltam, de még mindig nagyon meleg volt. Anya azt mondta, hogy 36 fok van a lakásban. Ma amíg én alukáltam meztelenül, addig anya meg nagyi feltették a függönyöket arra a karnisra, amit a papa múltkor felszerelt nekünk fáradágos munkával. Szegény nagyi, rengeteget vesződött a függönyökkel, mert hát a nagyi sem olyan magasra nőtt, mint apa, úgyhogy létra híján felépített egy nagy tornyot székekből és arra állva tette fel a szép függönyöket. Remélhetőleg így már nem lesz annyira meleg.

A kezeim még mindig nagyon érdekesek ... mozognak, és a számba is bele lehet tenni! Igaz amikor oda akarom tenni mindig orbbacsapom magam...de nem értem miért...kicsit mellécélzok.

Ma volt az első nap, hogy almás krumpli babafőzeléket ebédeltem. Érdekes íze van, de másodszorra már egész fincsi. Be is pusziltam egy jó nagy adagot. Ma be is pótoltam a tegnapi elmaradást az evésben. Ma sokat ettem.

Nagy hírek a nagy világból: Leuven - MEGTALÁLTAM A KEZEMET! (2006. július 10.)

Ma...azaz hétfői reggelen, miután az olasz válogatott megnyerte a világbajnokságot, úgy döntöttem, hogy alszom még egyet a reggel 4 órától 7 óra 16 percig tartó evés után, hogy anya tudjon írni egy-két sort.

Szóval pénteken este megérkezett Mama és Márk. Végre. Apával együtt jöttek, ami persze azt kellene, hogy jelentse, hogy fél hétre mindenki itt volt, de sajnos ez nem így van. Fél kilencre értek haza, apa is addig dolgozott. Én nagyon jó kisfiú voltam. Felfedeztem, hogy van kezem, és azt meg lehet enni, így nem kellett anyának egész nap cipleni. Egy-egy fél órás szünetet kapott, amíg elvoltam a babahordozóban, hogy megfőzze részletekben a fincsi vacsit a fáradt vándoroknak. Gyrostál volt, meg zöldségleves, meg valami szőlős süti.

Ezalatt igyekeztem a számba tenni a kezemet. Na mármost ezzel nem is lett volna baj, de az a kezecske az mindenfelé ment, csakk arra nem, amerre én akartam. Hintázott az orrom előtt, én meg állandóan beleharaptam a levegőbe. Nem bírtam elkapni. Végképp akkor telt be a pohár, amikor már annyira közel volt a nózimhoz, hogy a szemeimet be kellett dugni az orrom mögé, de akkor, mivel kettő helyett négyet láttam, nem tudtam melyik az igazi. Na ilyenkor volt vége anya félórás éneklős, nekem nyugtonlevős szüneteinek. Néha aludtam is azért.

Aztán jött a szokásos álca. Hétkor megfürödtünk, és megvacsiztam. Anya dajkált alig két percet. Gyorsan el is aludtam... na persze ez a csel. Tudtam én, hogy valami készülödik, és fél kilenckor fel kell ébredni. Nem is aludtam éjfélig. Szegény anya mindig bedől ennek a trükknek. De igazán megtanulhatná már, hogy apát mindenképpen megvárom. Vele játszani kell.

Szombaton nagyon sokáig aludtam. A mamáék is jól el voltak csigázva, így mindenki 11-ig lustálkodott. Onnantól pedig a mama folyamatosan rázta a fenekemet. Bevallom ez nagyon tetszett. Anyáék nem nagyon pakolásztak, mert elmentünk együtt bevásárolni, hogy legyen itthon kellő muníció az elkövetkező hétre. Este anyáék olaszos vacsiestet tartottak: lasagne meg mozarella sali volt a vacsora. Én is olyan illatú tejcit kaptam.

Vasárnap reggel megint lustálkodás. Apának sajnos este utaznia kellett, de azért pakolászta fel a cuccokat. Anya megfőzte az ebédet. Apa vett egy szuper jó olajsütőt. Nagyon fincsire süti a husit. Az volt zöldséges rizzsel és ubi salival. Desszertnek sárgadinnye. Na azt persze senki nem evett. Adnák csak ide nekem... én tuti nyakig beleülnék. Mama meg Márk vitt el sétálni. Játszótéren is voltunk, és a nagybácsim megmutatta, hogy hogyan kell rugdosni az egérkét, hogy az csingilingizzen.

De a hét történése akkor is az, hogy megtaláltam a hüvelykujjam! És most már mindig megvan! Úgyhogy jól be is csapom magam vele: ha nincs kaja elvagyok rajta egy órát is akár. Az egyetlen hátránya a dolognak, amellett, hogy az összes bacit a számba veszem az, hogy nem jön belőle semmi. Így hiába szívom-szívom, éhen maradok. Mire meg oda kerülök, hogy egyek, elfáradok és elalszom. Ma anya kipróbálta az almareszelőt. Megcsinálta az almámat, de nem ettem meg. Nekem a barack sokkal jobban ízlik. Még akkor is, ha olyan kemény, hogy visszapattan a földről. Akkor leszek majd bajba, ha jön a tél: nincs barack. Akkor majd eszek almát. Addig pedig kieszem apáékat a vagyonukból. Mert hát én nem eszem sokat. Egy uzsira csak 4-5 barack csúszik le. Így a három kiló az kb. 3-négy napra elég. A barack meg itt nem olcsó.

Délután apa gyorsan befejezte az adóbevallást, amit ma nekünk kell postára adni. Aztán még pakolászott egy kicsit, majd készülődés és szaladt a vonathoz. Én úgy játszottam volna még vele egy kicsit! Este fürdés, majd két deci kajcit benyomtam és már aludtam is.

Most, hogy mindenki alszik, mert hát a mamáék is beálltak a sorba: ők is kidőltek, anya írogatja a levelet. Persze előtte szúnyogvadászatot tartott. Úgy látszik eddig 3:1 arányban ő nyert!!!!

Sajnos, az elviselhetetlen meleg megszűnése meghozta a szúnyogokat is. Itt egyébként a szúnyogok is élvezik a nyugati jólét hatását: olyan kövérek, hogy lassan le lehetne őket vágni. Ennek ellenére nagyon fürgék. Persze, aki egészségesen étkezik....

Szóval anya ma az összes szunyeszt megfogta. Egy-kettő már eléggé megszívta magát, remélem nem rajtam...

Hírek Leuvenből/Erik news (2006. július 4.)

Nagy esti puszi mindenkinek, aki még dolgozik annak ejnye-ejnye, aki már otthon van annak meg üzenjük, hogy nagyon várjuk... hallod mama, Doby-papa, Márk, nagyi és papa?

Aki tanul, az csak húzzon bele, mert nem sok van már...

Szóval sziasztok család apraja és nagyja, az a helyzet állt elõ az utóbbi idõben, hogy én, a Dobránszky és Bartus család legkisebb tagja, délután olyan nagyot alszom, hogy este nem vagyok álmos és 10-11-ig vircsaftolok. Anya próbálkozott már azzal, hogy ébren tart, de ha egyszer aludni akarok, akkor alszom... na persze csak módjával a jóból és anya nem mehet el az öt cm-es körzetembõl. Most azonban annyira belefeledkeztem az alvásba, hogy anya be tudta befejezni a leadandó házi dolgozatát, és még talán azt is végigalszom, hogy ezt a levelet befejezze... majd meglátom. :)

Szóval az elmúlt levél óta csak annyi történt, hogy volt egy hétvége. Szombaton elmentünk az Ikeába. Nagyon élveztem, mert kinn 40 fok volt, de benn jó idő. Ráadásul csupa magas polcok voltak sok érdekes mindennel. Nagyon tetszett. Aztán amikor hazaértünk, anya vacsit fõzött, addig apával játszottunk. Kiderült, hogy a teherautós bácsi nem tud jönni csak hétfõn. De nem baj, mert én nagyon kényelmesen befészkeltem magam a nagy ágyba. Apáék választhatnak, hogy bekifliznek mellém, vagy befekszenek a kiságyba, ha megjön.

Vasárnap a nagy hétvégi kánikulára tekintettel elhatároztuk, hogy elmegyünk strandolni. Ki is néztük magunknak a Walibi viziparkot kb 30 km-re innen. Ebéd után anyáék felcuccoltak, szendvicseket csináltak, meg ilyenek és elindultunk. Oda is értünk,de kiderült, hogy ez a vizipark egy fedett csúzdapark, és max 1,5 órát lehet a jeggyel benn lenni, mert akkor a sor, hogy különben senki nem jutna be. Szóval ez nem nyert. Apa megkérdezte az egyik helyi vallon bácsit, hogy tud-e valami strandot a közelben. Az elküldött minket még 30 km-re,de ott csak egy focipályát találtunk, meg egy zárvatartó uszodát.

Megsemmisülten hazaindultunk, még vagy 3-szor elkavarodtunk. Én nem bántam, mert engem várt itthon a pancsika a kádamban, de apáék nagyon csalódottak voltak. Éjjel 3-kor megérkezett a teherautó. Apa kipakolt a bácsival, de én is szolidaritottam, mert fenn voltam apával, és hogy anya se aludjon, őt is felébresztettem.

Hétfõn, azaz tegnap elhatároztuk anyával, hogy keresünk egy parkot ahol el lehet hűsölni a kánikulában, ne adj isten valami folyó vagy tó mellett. Előkapta anya a térképet és kinézett két jó nagy parkot. Az egyikhez egy órát gyalogoltunk.

Úttalan utakon, de odaértünk. Kiderült, hogy az nem egy nyilvános park, hanem egy hatalmas villa, amihez erdő tartozik, de le volt kerítve, elhanyagolva, és nem lehetett bemenni. Így tovább mentünk. Át kellett menni a sínek felett egy 1500 méter hosszú fa felüljárón, meg szántóföldeken, meg bocilegelő mellett, meg bocik mellett, aztán egyszer csak elértünk egy apátsághoz, aminek tényleg szép tavas parkja volt. Igaz kissé elhanyagolt, de örültünk neki nagyon. Hát sajnos oda sem lehetett bemenni. Na hát nem volt mit tenni elindultunk haza. Közel három óra séta volt az út vissza, 40 fokban. Én nagyon jókat aludtam a szellős ás árnyákos kocsikában, de anya jól megsült.

Itthon még gyorsan fürödtünk. Apáék úgy tervezték, hogy megyek aludni, és akkor ők kipakolnak a garázsból, de 11-ig szórakoztattam őket. Anya hiába énekelte lelkesen az altatódalt, apa hiába cipelt, mikor leraktak, azonnal kinyíltak a szemeim. Na talán ma... hát igen...szegény szüleim... a remény...

Pénteken jön a mamám meg a kisebbik nagybácsi! Hurrá! Siessetek!

Hírek Leuvenből/Erik news (2006. június 30.)

Már régen nem jelentkeztünk. Ennek az az oka, hogy az utóbbi napokban nehezen tudok elaludni, és mire apa és anya letesznek aludni, addigra kidőlnek, nem nagyon van energiájuk levelet írni. Meg aztán egymással is kell nekik néha foglalkozni.

Az elmúlt héten nem nagyon történt semmi. Voltunk kedden délután az itteni Doktor bácsinál, hát nekem különösebben nem volt szimpi. Azt mondta anyának, hogy 6500 grammosként nagyon nagy baba vagyok és ne adjon annyit enni. De hát a doktor bácsi nem tudja, hogy ha én nem kapok enni akkor itt világháború van kitörőben...szóval éheztesse őt az anyukája ha akarja, nekem különben sincs akkora sörhasam, mint neki. Aztán belekotorászott a fülembe meg a torkomba is. Megmérte, hogy milyen hosszú vagyok, és szerinte 59 cm vagyok, ami eléggé lehetetlen. Már csak azért is mert 68-74-es ruhákat hordok, és anya saccra is kb 65 centire mért. Úgyhogy, szerintem ő azt mérte, amikor behúzom a lábaimat.

A szerdai nap ugyanúgy telt, mint a többi. Azzal a különbséggel, hogy felfedeztem, hogy sokkal izgisebb hét óra helyett tíz órakor lefeküdni aludni. Akkor anyáék is elég viccesek, tisztára meg vannak kergülve. Rázzák a fenekemet, általában, ha elég kitartó vagyok enni is adnak még, és még apa is énekel nekem. Azt hiszem lassan az összes kórus dalt és LGT számot megismerem.

Csütörtökön apának névnapja volt. Mivel mi keltünk anyával korábban, mint ő, még volt időnk az asztalra tenni azt a szép nyakkendőt, amit tőlünk kapott ajándékba. Ma abba ment dolgozni.

Anya nagyon jó illatú dolgokat is főzött. Csinált mozarella salátát, rák salátát avocadoval, pizzat, meg rizses húst. Ez utóbbit ma ették vacsira. Azért én inkább maradok a napi 5 baracknál, 3 almánál és a didinél ha egy mód van rá. Apa vicces volt. Szegényt nem vette le a lábáról a ráksaláta, az is arra a "ha nagyon muszáj megeszem" listára került amire a reformételként készült hajdina, és rántott halacska. De gondolom, hogy nem lehetett rossz az a garnéla, ha anya megette, pedig ő sem bírja az ilyen tengeri kütyüket. Mondta is apának, hogy majd nektek csinál ha jöttök hozzánk, bizti ízleni fog.

Tegnap elmaradt a séta. Anya rájött, hogy ha nincs könny csak ordítás, akkor az átverés és csak hiszti van. Bepróbálkozok, hátha beveszi. De úgy néz ki ez már nem fog működni. Na nem baj, majd kitalálok valami mást. Szóval addig mérgelődtem, meg hisztiztem, míg végül nagy sértődötten beájultam és elaludtam 2 órakor. Anyával együtt hatig aludtunk. Ma viszont nagyon jó meleg volt. Utolért bennünket a kánikula, így hogy ne aszalódjuk a meleg lakásban 1 órakor felkerekedtünk és elindultunk a városba.

Kihíztam a nyári kis sapimat, amit meg keresztapa hozott, az még nagyon nagy, így anya akart venni egy sapit nekem. Bementünk a C&A-ba, ott már a téli ruhák vannak. Aztán elmentünk egy nagyon drága bababoltba, miután már másik háromban sem találtunk. Anya mondta az eladó néninek, hogy nyári sapkát keresünk. Kirakott vagy 40 félét, de a legvékonyabbnak is szörmés volt a belseje. Igazából nem értem, hogy miért igyekeznek annyira a téli babaruhákkal. Honnan tudják hogy mekkorára nőnek addigra a babák? Ami meg kell, az meg nincs.

Visszakullogtunk a pályudvar felé. Én ma meglehetősen rendi voltam, mert nem cipeltettem magam, mint szoktam. A kocsiban jól elszórakoztattam magam. Máskor anya fél kézzel engem cipel, a másik kezével tolja a kocsit. És még csodálkozik, hogy megnéznek az emberek.

Út közben találkoztunk egy részeges nénivel. Anya alig bírta levakarni őt a babakocsiról. Mindenáron ki akart trámbálni, és folyamatosan azt hajtogatta, hogy az ő kisbabája ott ül az asztalon. Lehetett választani, hogy arra a fehér lihegős szőrgombócra gondolt, vagy az átlátszó és büdi italra a poharában.

Elindultunk a park felé. Odaértünk fél háromra. Hatig ott hűsöltünk, nézegettük a gyerekeket, barátkoztunk. Találkoztunk egy ikerpár kisfiú és kislánnyal, akik 4 évesek voltak és folyékonyan beszéltek angolul. Az anyukájuk nem tudott angolul, a gyerekek mondták, hogy az angol oviba járnak.

Este hazaértünk. Apa is úton volt már, én meg majdnem elájultam, anya nem győzött szóval tartani, hogy ne aludjak el idő előtt. Sajnos, nagyon sokat ettem ma, így hiába aludtam volna már 7-kor, fájt a pocim. De azért nevetős voltam. Csinált is anya egy-két képet. Küldök is egyet-kettőt. Mostanra elaludtam. A holnapi napot sajnos Doktor bácsival kell kezdenem, mert begyulladt a körömágy a lábamon. Benőtt a körmöm, és nagyon fáj. Anya attól tart, esetleg belázasodom. Csinált már kamillás borogatást is, hátha kihúzzuk holnapig.

Hírek Leuvenből / Erik news (2006. június 26.)

Ma kétszer is adtam hírt magamról, de az első levél még pénteki. Azóta elég sok minden történt. Ez volt az első itt töltöt hétvégénk Leuvenben. Anya eléggé elfáradt az egész heti cipellésemben, így különösen jó volt, hogy jött a hétvége. Apa sokat játszott velem, sokat beszélgettünk, meg nevetgéltünk és ő vitt alukálni is esténkéntl. Apa cuppanós puszijait nagyon szeretem, arra mindig fülig ér a szám.

A két kedvenc játékom most az Erik maci, ő is puszilkodik, amikor apa itthon van, és egy csengettyűs színes fa kisegér, Misi, akinek a csengettyűjét már magamtól is ütni tudom. Ezt a kisegeret apa kollégájának, Marc bácsinak a családja küldte nekem ajándékba.

Pénteken meglátogatott minket Adri, anya egyik barátnője, aki most épp Hollandiában tanul. Itt aludt nálunk, így szombaton vele is sokat játszottam, igaz, csak anya vagy apa öléből...biztos, ami biztos. Délután elmentünk bevásárolni. Két nagy boltban is voltunk, és mindenhol megcsodáltak. Persze, hogy nem maradtam a bébihordozóban. Vagy anya, vagy apa ciplet végig a boltokon.

Este anya még mosott, meg megfőzte a vacsit. Az illata nagyon fincsi volt, valami Gyros tálnak nevezték...ahogy kinézett sok fincsi előre pácolt zöldséges husi volt, amihez anya csinált krumplit meg salit. Apa azt mondta finom volt, én is követeltem...de hát nekem nem adtak... aztán fürdés és mentem aludni. Mivel nagyon gyorsan eltelt az idő, én pedig fél hétkor már nem voltam hajlandó lemondani a vacsimról és az álmomban lévő kis angyalkáról, akinek rózsaszín masnija van, nem tudtunk elmenni az Ikeába. Vasárnap itt meg mindenki alszik, még az Ikea is. A vasárnap megint tömény játék volt apával.

Ma nagyon sokáig aludtam. 7-kor keltem, jól bereggeliztem. Apa ma sokkal korábban kelt, mint máskor. Jött valami bácsi a garázstetőt csinálni, így ki kellett állni a kocsival.

Ma volt az első nap, hogy almapürét ettem. Ami nagyon fincsi, csak az vele a baj, hogy azt csak kanalazni lehet, mert a cumin nem fér át. Kanállal meg nagyon lassú, és anya hiába lapátolta, előbb-utóbb meguntam, és rázendítettem. De azért csak jól laktam, egyelőre legalább is...

Ma tervezzük, hogy besétálunk a városba, de reméljük nem járunk úgy, mint tegnap, hogy nem tudunk elmenni, mert esni fog az eső.

Hát ennyit most így hirtelen... puszi mindenkinek...és ez a levél még ma elkészült...igaz ugyan, hogy csak harmadszori nekifutásra...

Első két hetünk Leuvenben: péntek+ /First Belgian fortnight (2006. június 23-26)

Most először tűnik úgy, mióta megérkeztünk, hogy adok anyának 5 percet, hogy megírja ezt a levelet, de igaz, csak fél kézzel, mert az 5 perc csak annyit tesz, hogy addi nem kell velem énekelgetve sétálgatni, de attól még a vállán alszom.

Apa ma valami kastélyba ment okosodni, és itt hagyta a telefonját, ami le van halkítva, hogy ne ijedjek meg, ezért nem tudtuk felvenni, amikor a papa hívott telefonon. de sajnos, megkaptuk az üzit, hogy még egy hetet kell várnom a kiságyikómra. Addig szegény apa ki van túrva, és vagy anyával alszanak ketten egy helyen, vagy apa a lábamnál összekuporodik. Időközben lemerült a telefon, beletelt 2 órába mire hagytam anyát megkeresni a telefont, de kiderült, hogy nem tudjuk bekapcsolni, mert nem tudjuk apa pinkódját. Ez még nem is lett volna baj, de anya már kitörölte apa régi számát a sajátjából, így nem tudtuk felhívni apát, hogy mondja meg. Nem tudtunk telefonálni az itteni Doktor bácsinak sem emiatt.

Azért reggel még a Dédikét felhívtuk. Nagyon örült nekünk, mi pedig nagyon büszkék vagyunk rá, hogy 94 éves dédink van, aki ilyen boldog is tud lenni.

Ma anya kiderítette végre, hogy működnek itt a doktor bácsik. Sajnos csak július 19-re volt hely a Kind en Gezin -nél (ők foglalkoznak a mindennapos apró dolgokkal, meg az oltásokkal). Így fel kellett hívni az otthoni Doktor bácsit, mert nagyon fájt a pocim. Anya erre jól megijedt, de a Doktor bácsi mondta, ez azért van, mert abszolút éheztetnek, és mert mindig túleszem magam. Szóval fogyni bizti nem fogytam.
Tudok már gagyorászni, és nagyokat nevetgélek apának. Igaz ugyan, hogy a hang még nem mindig jön ki a torkomon. Rájöttem, hogy ilyenkor erőlködni kell, vagy sírni és azonnal kicsúszik a hangocska, még ha nem is mindig szalonképes.

Amiért a levél pedig ezt a címet kapta, annak az az oka, hogy nem hagytam anyának, hogy befejezze a levelet pénteken, így ma, hétfőn folytatja...

Utazunk Belgiumba! / Going home to Belgium! (2006. június 18.)

Ma érkeztünk meg az új otthonunkba, Leuvenbe. Szép hely. Apa nagyon szép lakást választott. Bútor ugyan nem sok van, de aludni és enni tudok. Ennél fontosabb dolog pedig csak az van, hogy anyáék nagyon szeressenek.

Az utunk elég hosszú volt. A német Duna pancsikánál aludtunk tegnap. Én anya és apa között.

A babahirdozót határozottan nem szeretem. Azt hiszem még túl pici vagyok hozzá, nemtudom magam tartani benne, és megfájdul a hátam. Így gyakorlatilag végig úgy utaztunk, hogy én anyuci ölében bóbiskoltam.