Tengerre magyar! I. / By the sea... I. (2007. július 31. )

Na de melyikre?

Osztom azt a nézetet, hogy először kezdjünk a kisebbel. Ez a magyar tenger, a Balaton. Négy napos tanakodás után a Nagyika, Nagypapa, Anya és én összepakoltunk, beültünk a kocsiba és elindultunk. Csak mentünk, mentünk, egyre csak mentünk. Végül találkoztunk a Nagyika egy barátnőjével Zamárdiban, aki elvitt bennünket egy házhoz. Ott nem jártam még soha, mégis bementünk. A Nagypapa és anya elkezdték kipakolni a kocsiból a cuccokat. Most láttam csak igazán, hogy mennyi mindent bepréseltünk abba a szegény Peugeotba. Na ez persze nem ugyanaz, mint Belgiumban a Pici Piros Peugeot. Az nagyobb, és kék. De ennek ellenére, nagyon meg volt pakolva. Nagypapáék még a kiságyamat is berakták. Így nagyon jól éreztem magam, mert hiába voltunk idegen helyen a barikák és a macikák a kiságyamban ott voltak. Szóval jókat aludtam. Alváson kívül nem sokat tartózkodtunk a házban. Vagy sétáltam a Nagyikával, és új szenvedélyemnek hódoltam, vagy lementünk strandolni, hogy hűsítsük magunkat. Az új szenvedélyem pedig a kuka! Na nem kell megijedni! Nem kukázok olyan értelemben! Én nem kiszedek, hanem berakok. Mivel szemetet annyit nem lehetett találni a környékünkön, amennyit én szerettem volna kidobálni, elkezdtem a kavicsokat belehordani. Először csak a csúnyábbakat, aztán már mindegy volt. A strandon isteni volt a víz. A balcsi langymeleg volt, és mivel sekély volt, ezért én is tudtam gyalogolni. Ez nagyon vicces volt. Nagyikáék sosem engedték el a kezemet, pedig úgy szaladtam volna. Néha egy-egy sikamlós valami ért hozzám, meg valamik néha megcsiklandozták a talpamat. Olyan is volt, amikor egy úszós növény megszúrt. Csodálkoztam is rajta, mit keres a vízben. A bokroknak kinn van a helyük, a parton. Biztosan azért szurkálódott, mert meg volt ilyedve, hogy beesett, vagy mert mérges volt, mert a barátai bedobták. Nem tudom. Miután megszúrt még egyszer megnéztem, hogy ő volt-e az, aztán már nem volt kedvem beszélgetni vele.

A vizet nagyon szeretem. Már korábban is nagyon szerettem pancsolni, de amióta ismerem a Balatont, meg sem állok a vízig. Ott csak a rám felügyeletet vállaló lélekjelenléte és gyorsasága akadályozhatja meg, hogy belecsobbanjak. Egyszer úgy is meglógok! Még eddig ugyan nem sikerült, és valószínűleg ez a Nagyika és anya mellett nem is nagyon fog, de azért próbálkozom. Pedig gondoltam egy idő után csak elfáradnak a nagy szaladgálásban, de valahogy fáradhatatlanok, különösen a Nagyi! Így a nagy próbálkozások eredménye általában az lett, hogy én kimerülten beájulok a cumim mellé az ágyikómba. A Balcsin láttunk hajókat, meg furcsa embereket, akiknek a lába végén nem talp, hanem egy nagy lapos valami volt, és vitorlát is növesztettek. Ha szélcsend volt, ezek a furcsa emberek nagyon küszködtek. Mindig beleestek a vízbe. De ha fújt a szél, egész gyorsan tudtak haladni a víz felszínén.

Esténként elmentünk együtt vacsorázni négyesben, aztán otthon a nagy séta után alvás. Másnap hajnalban már a Nagyi kakaójának illatára ébredtem. Ettem lángost is. Finom volt. Ott sütötte egy néni, ahol vettük. Pénteken aztán, a legnagyobb kánikulában anya elment. Én ott maradtam Nagyikával és Nagypapával strandolni. Másnap még mindig dúlt a kánikula, de mégis felöltöztünk, beültünk a kocsiba és felutaztunk Pestre. Iszonyú meleg volt. A legrosszabbul a Nagypapa és én bírtuk. Megérkeztünk abba a templomba, ahol anyáék esküvője is volt. Ott találkoztam apával, aki nem tudom, hogyan került oda. Ráadásul úgy be volt öltözve, mint egy vizsgára készülő eszkimó. Nagyon elegáns volt az apukám, mint mindig, de szerintem nagyon melege lehetett. Rólam is szakadt a víz egy szál trikóban, hát akkor róla öltönyben! Anya is nagyon csini volt, és még nagyon sok ember is ott volt, akiket nem is ismertem. Sokan odajöttek, hogy "Hát szia! Te vagy az Erik!" meg hogy " Szia legkisebb Dobránszky!" meg ilyenek. Hiába kutattam az agytekervényeimben, nem tudtam, kik ők. Azért szerencsére voltak ott ismerős, kedves arcok is. Aztán egyszer csak mindenki beszaladt a templomba. Megérkezett egy nagy fehér autó, lesötétített ablakokkal. Megérkezett Keresztapa! Hú de elegánsan! Aztán apával bementek a templomba! Mi is bementünk a Nagyikáékkal. Mikor leültünk rájöttem, hogy a templom nagyon izgalmas hely. Visszhangzik. Így ha kiabálok, valaki ugyanűgy visszakiabál. Nagyikának némi fortélyába került erről lebeszélni engem, aztán nem tudom mi történt, mert a nagy melegtől elaludtam. Mikor felébredtem, láttam Keresztanyát hófehérben, Keresztapa mellett! Nem tudom, hogy került oda, de szépek voltak nagyon! Nem sokkal ébredésem után Nagypapával és Nagyikával visszamentünk Balcsira. Apa és Anya még aznap éjjel vonattal lejöttek utánunk. A nagypapa ment ki értük az állomásra, mert szakadt az eső. Másnap szerencsére megint jó idő lett, így még apának is meg tudtam mutatni, hogyan fürdik Erik, és hogyan csinál a halacska a vízben. Eredetileg úgy volt, hogy keddig, azaz máig maradunk, de sajnos tegnapra elromlott az idő. Hűvös lett, és esett az eső. Így még kukázni sem tudtunk kimenni. Ezért a családi kupaktanács egyhangúlag úgy döntött, hogy akkor menjünk haza. Gyorsan teletömtük az autót, becsüccsentünk és elindultunk haza Esztergomba. Szinte még haza sem értünk, ma Nagyika és anya megint elszaladtak valahova. Egy-két óra múlva hazajöttek, és elkezdtek elég gyors ütemben pakolászni. Nyári ruhák, gyógyszerek, Erik holmik. Értetlenül néztünk, míg végül megkaptam a hiányzó információt: holnap hajnalban indulunk Krétára nyaralni! Azt még nem tudom, az hol van. Amit én ismerek Krétát, azon még én sem férek el, nem hogy ilyen sokan! És azon nyaralni sem lehet! Csak szép képeket rajzolni vele! Igaz én még nem tudok felismerhető formákat készíteni! De a kék, sárga és piros felhő készítése már nagyon megy. Ha anya is segít rajzolni, egész szép képet lehet alkotni! Így minden bizonnyal ez a Kréta egy másik Kréta! Mindenesetre biztos nagyon jó lesz, mert az úszógumim és a labdám belekerült a csomagba, tehát fürüdni biztosan fogunk!

A kaland folytatódik.../The AME (Adam, Mark, Erik) team is back... (2007. július 23.)

Amióta a fiúk itt vannak, nem volt ennyire mozgalmas hetem még egész életemben. Minden nap kirándultunk. Rengeteget játszottunk és sokat művelődtünk. Hétfőn apa ismét dolgozni ment így a fiús kvartettben apát anya helyettesítette. Ez abból is észrevehető volt, hogy míg apával nagyon izgalmas kalandokon vettünk részt, anya kicsit finomabban állt a dolgokhoz és a nyaralás kultúrális oldalát is igyekezett erősíteni. Hétfőn példűul meglátogattuk az Afrika Múzeumot, ami egy gyönyörű kastélyban volt berendezve. Érdekes dolgokat tudtunk meg arról, hogy kaucsukból mi mindent és hogyan lehet készíteni. Most már azt is tudom, hogy a cumijaim is abból vannak. A kaucsuk egy jó dolog! Erik nagyon szereti ám! Láttunk hatalmas kullancsot is. Akkora volt, mint egy kisebb alma! Mikor megnéztük a múzeumot, kimentünk játszani a parkba. Ott volt egy nagy tó is, ahol sokan horgászgattak. Az egyik bácsi fogott egy akkora pontyot, hogy a Papa, János és Ádám még együtt is megirigyelhették volna. De mivel ő csak kedvtelésből horgászik, visszadobta. Egyébként itt nem nagy szám ilyen nagy pontyokat fogni. A mi parkunk is tele van, de mivel itt nem eszik meg őket, nem félnek, és még meg is lehet őket kézzel simogatni, olyan barátságosak. Szóval nem vagyok benne biztos, hogy a horgász bácsi nagyon sportszerűen járt volna el.

Másnap Rochefortba kirándultunk. Szerencsére anya szeme teljesen megjavult, így már a kocsit is használatba vehettük. Gondoltuk megnézzük, hol készítik azt a zöldes sajtot, amit a Nagyika annyira szeret. Én nagyon éhes lettem mire odaértünk. Mivel nem volt nálunk ebéd, berohantunk egy boltba, ott anya vett nekem babahamit, aztán berohantunk egy sörözőbe, ahol előzőleg leültünk kólázni, és megkérte a bácsit, hogy melegítse meg nekem a hamit. Mikor már jól nekikészülődtem, kiderült, hogy anya otthon felejtette a kanalamat. Ádám visszarohant hát a boltba és vett egy kanalat, így végre nekiláthattam a pocaktelítésnek. Mindezt egy szép kis folyócska partján. Ahogy sétálgattunk a folyó partján, belebotlottunk egy orvosi rendelőbe, ami mellet közvetlenül egy kocsma üzemelt! Ez aztán az ellátás! A templom nagyon szép volt, de azért lássuk be az én fantáziámat a Hupikék Törpikés kisvonat sokkal jobban izgatta! Megnéztük még a kilátót, a várat és a belvárost is. Aztán elmentünk a Gall Parkba, ahol elvileg nagyon érdekes dolgok vannak. Gyakorlatilag egy teljesen sima kert volt, ahol egy csacsin kívül semmi mást nem láttunk. Hát ahhoz képest, amit vártunk elég nagy csalódás volt, de azért a város felülmúlta várakozásainkat így végeredményben elégedetten jöttünk haza.

Szerdán tartottunk egy leuveni "pihenős" napot. Igazából egész nap sétáltunk a városban és kimentünk játszani a parkba. Segítettünk anyának kitakarítani és bevásárolni, így gyorsan elszaladt a nap. Csütörtökön ismét útra keltünk. Ezúttal megpörgettük a szélkakast, aki az irányt a tengerpartra mutatta. Elindultunk, hogy megnézzük a blankenbergi Tengeri Élet parkot. Itt nagyon szép tengeri állatokat láttunk. Lehetett ráját simogatni, és olyan alagutakban sétálhattunk, ahol olyan volt, mintha alulról láthatnánk a tengert. Fölöttünk úszkáltak a teknősök, de nem olyan picik ám, hanem hatalmasok. Bele sem fért volna még a kádba sem, nemhogy a Márk akváriumába! Az egyetlen baj az volt, hogy a környezetnek megfelelően fülledt meleg volt. Aztán láttunk igazi vidrákat, akik bukfenceltek, meg csúszdáztak a vízesésben, és pingvineket. Aztán volt egy fókabemutató. Bár engem személy szerint a lámpák sokkal jobban érdekeltek. A tengeri park után lesétáltunk a tengerpartra. A homokot nem éppen a babakocsinak találták ki, de szerencsére most a terepjárgánnyal mentünk, nem kis csíkot magunk után hagyva a homokban. Láttunk szörfoktatást a nyílt vízen, a fiúk kipróbálták a súlytalanságot meg azokat a nagyon vicces bringákat, amit én sem fogok kihagyni, ha elég nagy leszek hozzá. Volt olyan, amit visszafelé kellett hajtani, hogy előrefelé menjen, meg olyan aminek szögletes volt a kereke, meg ami balra kanyarodott és jobbra ment, meg ehhez hasonlók. A bringás viccelődés után sétáltunk még egyet a homokos, de távolról sem trópusi meleg tengerparton. Sajnos, olyan hamar elszaladt az idő, hogy már a tervezett vonathoz képest kettőt is lekéstünk, majdnem este 11 óra volt mire hazaértünk. Út közben még történt egy kis 'harry potter'. A vonatban a vezetőfülke mellé ültünk le, a vonat végében. Aztán egyszer csak egyre több ember kezdett kijönni abból a fülkéből, ami már lehetetlenségnek tűnt, hiszen oda két ember is jó formán alig fér be. Hát utánajártunk a dolognak. És képzeljétek el! Eltűnt a vezetőfülke! Átjáró lett helyette, és még több vonat! Végül kiderült, hogy hozzánk kapcsoltak még egy szerelvényt valahol út közben, a vezetőfülke pedig átalakítható. Nagyon praktikus, de azért kicsit ijesztő is!

Ismét eljütt a hétvége! Apával reggeliztem az ágyban, majd felpakoltuk a hátizsákokat, a hűtőládát, bepréselődtünk a kocsikába és nekivágtunk a kalandsorozat utolsó nagy kalandjának. Elmetünk Dinantba. A város gyünyürű és a város felett 120 méterrel megy egy viadukt, amin mi is átkeltünk. A szokásos kultúrális, 'városnézős' napnak indult. Aztán egyszer csak felértünk egy nagy sziklás kanyonba. Odáig nagyon sokat kellett túrázgatni, és apáéknak elég sokszor kellett a labdát előregurítani motiváció gyanánt, hogy haladjunk is valamit! Mikor megérkeztünk a sziklakanyonba félelmetes látvány fogadott. Kötelek, hidak mindenhol, 5 és 150 méter magasban. Egy bácsival beszéltünk, aki nagyon kedves volt, de azt mondta, hogy nem mehetünk már a kötéltúrára, mert től késő van, de meghív minket egy ingyen barlangászatra. Arra apa és én nem, de anya és a fiúk vállalkoztak. Kaptak bukósisakot és amilyen szép tisztán elindultak, fél óra múlva olyan szutykosan jöttek elő. Mire kiértek a bácsi odajött, hogy összejött egy csoport és ha nem gondoltuk meg magunkat, felvisz egy rövidke 1,5 órás túrára. Én is mentem volna, de azt mondták nem vagyok elég nehéz. Úgyhogy ne dumáljon nekem itt a doktor bácsi, hogy mekkora pocakom van! Ezek szerint nem elég nagy, így nagyon igyekeznem kell, hogy dupla kakaót tudjak inni reggelente! Án azért nagyon jól el voltam anyával, mert sok-sok kavics volt, meg köves medi, amiben lehetett pacsálni, meg egy nagyon helyes vau, aki hagyta, hogy húzogassam a fülét meg a farkát. Igaz elég hamar megunta és akkor odébb ballagott. De nekem is van lábam, utánamentem. Na ezt már annyira nem csípte, aztán egy világos vakkantással az értésemre adta, hogy ő most nem ér rá velem játszani. Amikor a apa, Márk és Ádám földet értek, elindultunk a városba, ahol nagy fesztivál volt. Mindenki az utcán énekelgetett és sütögették a kis kolbászkákat. Ettünk egy fagyit és nekivágtunk a hazaútnak.

Vasárnap még a fiúk búcsúzóul kimentek a parkba, amíg anya megfőzött és összepakolt. Este pedig hazarepültünk. A reptéren Mama, Papa, János és Ági várt minket. Ottjon pedig a pihe-puha ágyikóm, a Nagyika finom kakaója és végre egy kiadós alvás!

"ÁMEN", vagyis Ádám, Márk és Erik nekivágnak.../BE(a)WARE MUM! stands for 'BElgianAdventureWeekOfAdam,ErikandMark UndetectedByMums' (2007. július 23)

Egy pár nappal ezelőtt nagy nyugodtan készülődtem anyával és apával a szokásos hétköznapokra. Most azonban, mint már oly sokszor korábban, anya megint nagy-nagy készülődésbe fogott. Elővette a két jó fej Mickey egeres ágynemű garnitúrát, behúzta mind a kettőt és betette a szobámba. Aztán meg rám szólt, hogy azon nem szabad ugrálni, mert az nem az enyém, hanem Márké és Ádámé, akik nincsenek is itt. Na akkor már tudtam, hogy anya megint el fog tűnni, mert amikor ilyen furcsán viselkedik, mindig eltűnik, vagy valakik jönnek hozzánk. Úgy is lett, ahogyan sejtettem. Anya elbúcsúzott apától és tőlem, beült a kocsiba és elment. Nem is jött haza, csak két nap múlva. Akkor reggel ugyanis anyát már az ágyában találtam, és a kisszobában aludt Márk, a nappaliban meg Ádám. Na ugye! Igazam lett! Bár apa azt mondta, hogy anya még előző este megérkezett, de én nem hiszem, mert nem láttam. Még aznap lementünk a fiúkkal együtt játszani a nagy parkba. Sajnos anyának begyulladt a szeme, úgyhogy három napig vaksiskodott. Csütörtökön, mivel anya nem látott jól, nem kocsikáztunk, hanem Brüsszelbe mentünk vonattal. Akkor még apa dolgozott. Brüsszelben megnéztük az autós múzeumot és metroval is utaztunk. Hosszú-hosszú lépcsőkön kellett a metrohoz lemenni, persze gyalog, mert itt Belgiumban ez is a jó városi testedzés része. Este megvártuk apát és együtt mentünk haza. Nagyon elfáradtunk, mi a három grácia. Márk és Ádám azért, mert a kocsimat - velem együtt - fül le cipeltek a lépcsőn, én meg mire végignéztem azt a rengeteg sok autót és motort! Huuu... De elhatároztam, ha nagy leszek veszek egy olyan berregőt! Másnap aztán anya nem bírta tovább, hogy nem tudja nyitva tartani a szemét, így elment egy doktor bácsihoz, aki messziről a kapuból azt mondta, hogy kenje be valami krémmel. Meg olyan helyes légyszemüveget is vett magának, mert a fény is zavarta a szemét, márpedig mostanában itt is verőfényes napok elé nézünk. Így anya másnapra rendbejött, apa sem ment dolgozni, mert elérkezett a hétvége, így nekivághattunk a nagy kalandoknak. Anyát is vittük, hogy vigyázzon a csomagokra, amíg mi fontos férfiteendőket intéztünk, meg aztán kellett valaki, aki állandóan aggódott! Szombaton kajakozni mentünk. Apa vezetett, én a szokásos kisfotelemben, Ádám és Márk felvátva bepréselve mellém, anya meg apa mellett. Ez volt a Peugeot ülésrend. Mikor megérkeztünk a fiúk kaptak mellényt, és vártunk. Vittük a dömperemet is, mert amíg apáék elmentek kajakozni, én anyával hordtam a sódert a folyóba, hogy legyen hol partraszállniuk. Amíg vártuk a nagy kajakbajnok csapatot anyával elmentünk pancsizni a folyó szélére. Hát nem volt olyan meleg, mint a fürdőkád, sőt, még a hideg víznél is hidegebb volt, így nem nagyon merészkedtem be, de a kavicsok kiengeszteltek. Aztán megérkezett a Dobránszky-Bartus kajakos csapatunk, bár némi változással. Apa helyén ugyanis egy ugyanolyan magas ember ült, mint az én apukám, és fehér kendp meg napszemüveg volt rajta. A hangja is olyan volt, mint apáé, és ugyanazokat akarta velem játszani, de én kikértem magamnak. Apa játékot csak apával vagyok hajlandó játszani, így visszamentem sztrájkolni anyához. Aztán ez a valaki levette a kendőt, meg a szemüveget, és apa hopsz, újra ott volt! Ő volt az csak elbújt! Mindeközben meg a nagyok (Márk és Ádám) már nyakig merültek abban a hideg vízben. Este még megvacsoráztunk ott egy helyi kis étteremben, ahol én is kaptam pizzát meg sült krumplit, aztán elindultunk haza. Egyikünket sem kellett elaltatni. Vasárnap gondoltuk, hogy jó sokáig alszunk, de apa-anya riadót főjtak hajnali 7 órakor. Indultunk a további kalandokra. Walibibe mentünk. Először nem is tetszett. Gondoltam, ha egész nap azt kell csinálni, hogy sok ember lökdösődését kell szó nélkül hagyni, és álnni a napon, akkor inkább maradtunk volna otthon aludni. De aztán legnagyobb meglepetésünkre, átmentünk egy csodakapunk és egy hatalmas színes, zsongó parkban találtuk magunkat, telis-tele játékkal. Megérkeztünk Belgium legnagyobb vidámparkjába. Mindenfelé Kenguruk, meg macik, meg rajzfigurák szaladgáltak. Kis vonat, nagy vonat, hinta, hajó. lovacska, és nem utolsó sorban Fagyiii! Először anya is nagyon bátornak bizonyult és nekivágott a fiúkkal a nagy hullámvasútnak, de miután remegett a lába, mint a kocsonya utána többnyire már csak a fiúk mentek a nagyobb és ijesztőbb dolgokra. Apával mi nagyon jókat nézelődtünk közben, néha meg a fiúkkal sétálgattam, amíg anya felültek egy-egy romantikus ringatózásra. Jó viking létemre kipróbáltam a baba-vikinghajót. Nagyon tetszett. Azon vagy öt kört mentünk apával. Pihenés képpen hajókáztunk, aztán meg jó nagyokat nevettünk, ahogy anya, Márk és Ádám csurom vizesre áznak az egyik vízivasúton. Szép befejezésként pedig lézerversenyeztek apáék és nyertek egy hatalmas Spongyabobot! Mire hazaértünk megint nem kellett altatódalt énekelni nekünk!

Roos és Pasta/Roos and Pasta (2007. július 1.)

Mostanra azt is megtanultam, hogy Rose az olasz-belga barátom, nem Rose-nak, hanem Roos-nak írja a nevét. Tegnap, azaz vasárnap végre sikerült találkoznunk. Már nagyon hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára játszhattunk, illetve játszhattunk volna, ha én nem téptem meg volna szegényt akkor. De most már tudom, hogy a szép kislányokat simogatni kell, meg ölelgetni, meg puszit adni. Igaz ezt nem mindig viselik el. Szóval Roos olaszul és flamandul is tanul beszélni, de szerencsére a legfontosabb szó, az "auto" az minden nyelven ugyanúgy van. Roosék nagyon szép házban laknak, most költöztek oda. A nappali és a konyha telis-tele van csupa izgalmas játékkal. Van Roosnak olyan kis házikója, amiben vagy száz színes laszti van. Így nem volt min veszekedni, mert annyi volt, hogy amikor ketten bele ültünk ki sem látszódtunk a labdáktól. Roos megmutatta nekem, hogy mi mindent tud, és én is gyorsan kipróbáltam, hogy azok mennek-e nekem is. Aztán én is mutattam egy-két dolgot neki. Például, hogy a széket tologatni a kövön, az milyen vicces dolog. Olyan vicces hangja van. Igaz egy idő után a felnőttek nem bírják tovább, és az is a "nem szabad" listára kerül. Az összes jó mókára ez a sors vár. Ezt Roos is mondta. Van egy szép zongorájuk is. Eszembe jutott, hogy a Nagyikáéknál milyen jókat szoktam zongorázni, és itt is elég jól sikerült. A vacsorát Roos apukája, Leonardo bácsi főzte. Ő Olaszországból, Calabria tartományból jött ide lakni, és nagyon sok finomságot varázsolt az asztalra. Előételnek Pasta volt. Most ettem meg először kényszer nélkül a brokkolit. A tésztát is Leonardo bácsi gyúrta, nagyon fincsire sikerült, és amit rátett az is nagyon jó volt. Roos megmutatta nekem, hogy hogyan kell babamódra enni az olasz tésztát. Szerintem nekem is elég jól ment. Legalább is nem nagyon maradtam le a maszatolásban Roos-hoz képest. A tészta után jött az Antipasti, vagyis a főétel. De én addigra olyan degeszre ettem magam a fincsi tésztával, hogy a másodikat már csak néztem. A tésztából repetáztam is. Apa is megtanulhatna ilyen finomakat főzni! A második olyan göngyölt husi volt, aminek a belsejében kolbász volt. Ez hasonlított az otthoni gyulai kolbászra, de ezt Roos olasz nagyija készítette. Volt hozzá sajttal töltött sült paradicsom és fokhagymás-olivás sültkrumpli. A desszert belga volt. Eper jelly, ami olyan zselés féle dolog. Valami szósz is volt hozzá. de azt anyáék meg sem engedték kóstolni, mert fehérbor volt benne. Aztán apa ivott még egy igazi olasz kávét. Aztán mire feláltunk az asztaltól, illetve mire anyáék felálltak az asztaltól, addigra olyan késő lett, hogy sajnos haza kellett jönni. El kellett búcsúznom Roos-tól, a motorhangú kisautótól és a sok-sok labdától. Nagyon jól éreztem magam, és nagyon fel voltam dobva, amikor hazaértünk. Úgy bevacsoráztam, hogy az esti kakaómat már meg sem bírtam inni. Fürdés után még játszottunk egyet a DiDi-vel, aztán hogy a vacsi illúzió ne maradjon el, belenyaltam a kakaómba, aztán már aludtam is.

Kedves olvasó! Most biztosan furcsán nézel magad elé, és nem tudod, hogy azt gondold, hogy

"Te jó ég, mikre tanítják ezt a gyereket!" vagy azt, hogy "Ez a DiDi, biztos valami mást jelent!" Hát igen. A DiDi nem összetévesztendő a didivel, ami egykoron a hamit biztosította az Erik baba pocakjába. A DiDi úgy történt, hogy elmentünk a múlt héten, vásáros vasárnap körbenézni anyáékkal. Ott bementünk egy boltba, ahol anya ruhát próbált. Ott találkoztam egy kislánnyal, akinek az anyukája szintén ruhát próbált, így mi az apukáinkkal nekiláttunk játszani. Tükröket nézegettünk, bújócskáztunk, randalíroztunk. Már vártam mikor szólnak ránk az eladó nénik, de legnagyobb meglepetésünkre nem szóltak. Sőt kaptunk ajándékot. Apának azt mondta a néni: "Az apukáknak fel kell fújni a DiDi-t és akkor lehet vele játszani!" Apa elég furcsán nézett a nénire, de aztán hamar rájött, hogy Belgiumban vagyunk, és nem magyarul ez a DiDi ez a boltnak a neve! Egy felfújható piros labdát kaptunk ajándékba, amire rá van írva, hogy DiDi! Azóta tényleg jókat játszunk vele. Nagyon vicces, mert sokkal magasabbra száll fel, mint a kislabdám, és ha rosszul célzok és fejen kólint nem fáj annyira! A játékról jut eszembe! A játékos ládám nagyon kényelmes! Én is be szoktam ülni oda a labdák, autók és macik mellé!